Hahh, ez jó volt – teszed le mobilodat vigyorogva, miután megnézted azt az értesítést, melyben valamelyik barátod jelölt meg Instagrammon egy meme alatt. Ismerős? A mémek számunkra már egy igazi kifejező eszközzé váltak az évek előrehaladtával. Amint megjelenik valami új dolog vagy hír a neten, egyből elindul vele együtt az emberek fantáziája is. Viszont mégis, hogy indult el ez az egész, már mondhatni szubkultúra?
A meme szó először leírva Richard Dawkins 1976-os The selfish gene azaz Az önző gén című könyvében jelent meg. Ebben az angol nyelvű cikkben többet is olvashattok a könyvben található elméleteiről: https://www.richarddawkins.net/2014/02/whats-in-a-meme/
A mai értelemben vett internetes mémjeink (mely kifejezés később lerövidült a meme szóra) pedig 1990-ből erednek, amik akkor még csak apró klipek formájában voltak jelen. 2005-ben a Youtube berobbanásával kezdett érdekesebb lenni a történet. Emlékeztek még a Harlem Shake-re vagy a Turn Down for what-ra? Igazán nosztalgikus érzés felemlegetni őket. Ezek megjelenése óta rengeteg formája terjedt el a mémeknek, a kép formátumútól egészen a GIF-ig.
Sok témában láthattunk már hasonló alkotásokat, és valószínűleg mind sejtettük, hogy a kényszeres otthonlét alatt is megjelennek a home office-ról, ill. a koronavírusról szóló igényes, finom humorú, olykor igénytelen képek sorozatai a közösségi oldalakon. Hisz nagyon sok új, valamikor igen nevetséges szituációba kerülhetünk az új kialakult helyzet alatt. Ezekből válogattam nektek össze párat, amikkel úgy gondolom, sokan egyesülni tudunk.
„Ezért volt ennyire eredménytelen a mai nap…”
Most már kiskedvenceinkkel is több időt tölthetünk, viszont számolnunk kell a túlzott cukiság faktorral…
A felesleges koránkeléstől is megszabadultunk. Percekkel a kezdés előtt bekapcsolva a gépet, szinte már munkába is állhatunk.
„Nem vagy éhes. Unatkozol. Csukd be az ajtót.”
Szembe kell néznünk ugyanakkor a tényekkel: minél többet leszünk otthon, annál hamarabb fog bekövetkezni az, amitől mindnyájan tartunk: el kezdünk unatkozni. Mely okból kifolyólag, pótcselekvés gyanánt csábítóvá fog válni a hűtő. Ne. Nyisd. Ki.
„Csak azt mondom „a munkahelyemen élek”, ez sokkal menőbb mintha azt mondanám, hogy „otthonról dolgozok”
A magyar kedvenc, Hide the Pain Harold, azaz Arató András képeit is felhasználták a home office mémekben.
Én: „Nem hagynak békén. Kérem segítsen.”
Segélyhívó: „Kik hölgyem? Kik nem hagyják önt békén?”
Én: „A gyerekeim.”
Talán kevesen vallanák be, de tényleg így van. Mindenki vágyik olykor egy kis egyedüllétre. A négy fal között bezárva lenni hosszútávon bizony az idegeinkre is kihat. A gyerekek pedig jobb dolguk nem lévén keresik szüleik társaságát napjában hat milliószor.
„Dolgozni a munkahelyeden VS Dolgozni otthonról”
A világunk nap mint nap arra késztet, hogy a tökéletes énünket mutassuk az embereknek. Vajon az a valódi énünk?
Egyedül otthon lenni, ilyen körülmények között a legnehezebb. Előtörnek kis démonjaink az agyunk leghátsóbb részeiből, csak hogy lehúzzanak minket a mélybe. Ilyenkor nem lehet mit tenni, mint bizakodni, előre nézni, és pozitívan látni a végkimenetelt. Mert ennek a helyzetnek is vége lesz, és újra minden visszaáll majd abba a bizonyos mókuskerékbe. Csak most már talán valamennyivel bölcsebben fogjuk működtetni azt.
„Én, azon gondolkodva, hogy produktív leszek a karantén alatt:
Szorongás, Munkanélküliség, Egyedüllét, Rossz internet, Hírek
Így nézhetne ma ki a bibliai utolsó vacsora, Jeruzsálem helyett a Zoomon.
A húsvét persze nem marad el. Aki szeretne, online be tud kapcsolódni a különféle szertartásokba.
Az otthoni ünneplés során most sem felejt el minket meglátogatni a húsvéti nyuszi, és végtére a rokonokkal ha máshogy nem is, Skype-on is tudunk nagyszabású vacsorát tartani… A tojásfestés pedig nem feltétlen időpocsékolás. Kreatív családi programmá forrhatja ki magát. Meg persze még mindig létezik Facebook, ahol ezeket megoszthatjuk.
„Első nap: Tök jó, egy csomót megspórolok az ingázáson.
Második nap: Annyira kényelmes itthonról dolgozni.
Két hét múlva: Szóval…hogy telt a hétvégéd? Oh, igen. Nekem is tetszett az a film.”
Talán mind így voltunk az első napokban: „Ez nem is olyan rossz”, „Legalább nem kell fel kelnem olyan korán”, „Egész nap lehetek a pizsimben” … viszont hiába, az embereknek hiányoznak a hétköznapi séták a szabadban, a szürke sulis/munkás hétköznapok.
„Barátaim, ti nem hajoltok meg senki előtt…”
Nem csak a képen említett eladóknak, egészségügyben, benzinkutaknál vagy bankokban dolgozó embereknek, de az ételkiszállítóknak, azoknak, akik önkéntesen vállalnak tanítást, vagy akik maszkokat varrnak és adományoznak, őszinte köszönet jár és elismerés munkájukért, mert rengeteget tesznek a mi jól létünkért.
(Vincze-Hajnal Blanka)
