Jakupcsek Gabriellával beszélgetve arra kerestem a választ, hogyan alakult a nők helyzete a televíziózásban az évtizedek során.
Ha ma kéne újra nulláról kezdened akkor szerinted könnyebben vagy nehezebben indulna be a karriered?
Amikor én elkezdtem a pályámat, akkor ez a szakma sem volt, amit én csinálok, mert akkor tulajdonképpen bemondónők voltak a televízióban.
Ezt hogyan kell elképzelni, nem voltak a szórakoztatásra szánt műsorok, csak például híradó?
Egyáltalán nem volt. Először a híradó volt, de a híradót, miután a szocialista rendszerben azt ellenőrizték a legjobban, azt mindig felvették egy kicsivel előbb, hogy ne élőben menjen, és csak egy késleltetett élővel adták. A műsoroknak csak egy csatorna volt, és nem volt minden nap televízióadás. Volt egy bemondófülke, ahova beültettek egy nagyon kedves, nagyon szép, nagyon bűbájos hölgyet. Ezek legendás nevek, Kudlik Júlia, Berkes Zsuzsa, Kertész Zsuzsa, Baleczky Annamária és ők reggel köszöntötték a nézőket, elmondták, hogy a következő műsor mi lesz, ki rendezte, hány perc lesz, miről fog szólni, jó szórakozást kívántak, majd elmentek a büfébe, vagy kötögettek valahol.
Igazából egy ilyen mellékszerep.
Abszolút. A nő szerepe a masni volt a dobozon. A műsorokat a férfiak készítették. Valamikor a ’80-as években már voltak riporternők, Szegvári Kati, Balogh Mária, Petrányi Judit, akik már kulturális műsorokat készítettek, de ez 10 százalék volt, többit, az összes főműsoridőbeli műsort csak férfiak vezették. Nagyon sokáig csak műsorvezető vagy bemondónők voltak, mígnem a ’80-as évek végén, a ’90-es években elindult egy reggeli televíziózás, ott már nagyon érezhető volt a rendszerváltás, a nyugati televízióból valamit itt már áthoztak, és mi lenne, ha egy csatorna helyett a köztévén belül lenne kettő-három. Elindultak a reggeli műsorok, délelőtti műsorok, és oda már kerestek olyan, egyébként bemondónőkből átültetett nőt, aki a reggeli műsort is vezette.
Innen indult a női műsorvezetés mint szakma?
Innen indult, akkor is csak páros műsorvezetésben, tehát egyedül nő nem vezetett műsort, hanem csak férfivel. Ez egy férfi szakma volt. Szerintem inkább a társadalmi berendezkedésünk volt ilyen, hogy a nő helye a családban van, a gyereknevelés, a kedvesség, a tűzhely mellett a törődés. A karrier szó ilyen értelemben nem volt a női léttel összehozható. Főleg nem vezetőként. Igazából az elmúlt 20 év, amikor erről már lehet beszélni.
Szerinted akarunk mi aktívan fejlődni, hogy ez egyenlő legyen, vagy ezt már-már mindenki elengedte?
Miután a nők nagyon alulreprezentáltak a médiában, tulajdonképpen vannak nők, de nem vezető beosztásban és nem kiemelkedő pozícióban. Sok nő, van ügyelő, szerkesztő, egy, kettő, három, de nagyon kevés a műsorvezető, és a vezetőségben pedig tíz az egyhez. Ő nem fogja tudni megváltoztatni ezt. Amíg ez az arány, addig túl nagy nyomást nem tudunk gyakorolni erre.
Akinek az újságírás a szenvedélye, annak mit kéne csinálnia?
Hát én azt mondanám, hogy ezt másodállásban szabad csak csinálni. Ma Magyarországon csak az újságírásból megélni nagyon kevesen tudnak. Nagyon kevesen.
Azért viszont nagy kár szerintem.
Igen, én mindig azt mondom, hogy az a borzasztó szomorúságom, hogy én ezt egy hivatásnak választottam, élethosszig tartó hivatásnak, mert ahhoz, hogy nagyon jól csináld, ahhoz nagyon sok munkát kell beletenni. És ha másodállásként csinálod, akkor nem tudod olyan jól megtanulni, mint hogyha főállásban csinálod, tehát ellentmondás rögtön.
Szerinted van olyan típusú riporterre vagy médiaszemélyiségre szükségre manapság, mint te vagy?
Hát szerintem van, mert nekem még mindig van munkám bőven. Én mindig azt gondolom, hogy miután az előbb is arról beszéltünk, hogy azért minden ismétlődik. Ezért azt gondolom, hogy szükség van rá. Mert lehet, hogy tíz év múlva, vagy tizenöt év múlva a világ megint arrafelé változik, hogy az olyan típusú emberekre vagy nyitottságra, vagy kíváncsiságra, vagy alaposságra lesz szükség, és akkor viszont valakinek nagyon jó lesz a karrierje.
(Szege Julcsi, Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Budapest)
