Talán legtöbbünknek nem tűnik soknak néhányszor rápillantani az értesítésekre, gyorsan megválaszolni egy üzenetet vagy szörfözni kicsit valamelyik közösségimédia-platformon. De összeadva ezt a néhány alkalmat, a nap végére akár több órát is jelenthet, ami nem kevés, ha belegondolunk: ez idő alatt semmi mást nem csináltunk, csak a képernyőre szegeztük tekintetünket.
Az idő észrevétlenül telik el
Akár hosszú órákat is eltölthetünk a képernyő előtt anélkül, hogy észrevennénk, ugyanis olyan érzés, mintha csak elröppent volna egy pillanat alatt. Ez azért történik, mert ezen tevékenységek alatt, ha nem is teljes egészében, de nagy részben elveszítjük a tudatosságunkat a képernyőidő-fogyasztás felett.
Egy kutatás során ráadásul kiderült, hogy egy átlagos felnőtt naponta körülbelül ötvenszer, míg egy tinédzser több, mint százszor oldja fel a telefonját.
A kontroll hiánya fizikai és lelki károkat is okozhat
Tartósan hosszú idő eltöltése a képernyő előtt fejfájást okoz. Bár ez elsőre nem tűnik túl veszélyesnek, az oka annál inkább az. Az agy a szemizmainkat úgy irányítja, hogy a képernyőn keresztül érkező ingerekre reagálva folyamatosan állítsák szemünk fókuszát – ez pedig gyorsan szemfáradáshoz, majd fejfájáshoz (rosszabb esetben még migrénhez is) tud vezetni. Ráadásul ilyenkor alig-alig pislogunk, így a tünetek között a szemszárazság is a lista tetején szerepel.
A túl sok képernyőidő szellemileg is nagy károkat tud okozni. Az alváshiány a kiegyensúlyozatlanság első kiváltó oka, ami levertséget, felborult bioritmust, csökkenő szocializációs képességet hoz magával, ráadásul az érzelmi ítélőképességet is legyengíti. A kisgyermekeknél, fiataloknál különösen veszélyes lehet, a képernyő előtt töltött idő miatt késleltetett tanulás roncsolja a kognitív képességeket, nem utolsó sorban fokozza az elhízás kockázatát is.
Először a tudatosság
Szerencsére minden okoseszköz rendelkezik a képernyőidőt nyomon követő rendszerrel. Ez megmutatja, mennyi időt töltesz naponta a képernyő előtt, akár alkalmazásokra, napszakokra lebontva. A 14 és 24 év közöttiek napi képernyőhasználata átlagosan 5 és 7 óra közé esik, ami leginkább a közösségi platformok (például Facebook, Instagram, TikTok) böngészéséből tevődik össze. Bármennyire is felelős eszközhasználónak tekinted magad, érdemes nap végén ránézni ezekre az adatokra, mert az ítélőképességet itt is felülírja a tudattalan fogyasztás.
Felelős önkontroll és a 20/20 szabály
Bár nehezen vagyunk rávehetők, hogy megvonjuk magunktól a képernyőidőt, néhány egyszerű szabály beiktatásával egészségesebb életmódot és sok értékes órát spórolhatunk. Az eszközökön beállíthatjuk, hogy melyik alkalmazásban hány percet vagy órát tölthetünk naponta, így ha túllépjük ezt az időmennyiséget, a rendszer automatikusan lezárja az appot és másnapig nem engedi megnyitni.
A 20/20 szabály azoknak ajánlott, akiknek a képernyő előtt eltöltött idő szorosan kapcsolódik életmódjukhoz – akár tanulás vagy munkaügyben. A lényege, hogy 20 percenként szünetet kell tartani és legalább egy 20 méterre lévő objektumra kell nézni 20 másodpercig. Ez abban segít, hogy a fókuszért felelős szemizmok ellazuljanak, a távolbanézéssel pihentetjük a szemünket.
(NF)