Ha zongoraművészet, akkor Ránki Dezső neve az elsők között jut eszünkbe. 3000 koncerten is túl van már, de az online fellépést ugyanolyan izgalmasnak tartja, mint az élőt. Rengeteg elismerése közül a Prima Primissima díjra és a Nemzet Művésze díjra a legbüszkébb.
Nyolcévesen kezdett zongorázni, korábban is volt kapcsolata a zenével, vagy a kortársaihoz hasonlóan inkább focizott, sportolt délutánonként?
Zenekedvelő családba születtem, már kisgyerekként állandóan szólt a zene nálunk. Mikor az általános iskolában kiderült, hogy van ritmusérzékem, jó hallásom, a jól szervezett zeneiskola-rendszerbe automatikusan bekerültem. Nem voltam sportoló típus, inkább otthon szerettem játszani a barátaimmal együtt is, amire a délutáni zongoragyakorlás, zenei különórák mellett is bőven volt lehetőség.
Mikor jött el az a pillanat, amikor a zenetanára először mondta, hogy Önből akár világhírű művész is lehetne?
Nem voltam csodagyerek – szerencsére! Gyorsabban haladtam ugyan a szokásosnál, már 12 évesen felvettek a „konziba”, vagyis a zenei középiskolába, és 21 évesen diplomáztam a Zeneakadémián, de sürgetéstől mentesen, a saját tempómban, nyugodtan tanultam. A tanáraim sokkal bölcsebbek voltak annál, semhogy jóslásokba bocsátkozzanak, tudták, hogy minden csak később, már felnőtt korban derül ki, és rengeteg összetevőn múlik a sikeresség. A hitegetés pedig bűn.
Számos díjat és elismerést nyert el nemcsak magyar, hanem nemzetközi szinten is. Ezek közül melyik a legkedvesebb Önnek és miért? Melyiket tartja a legrangosabbnak szakmai szemmel?
Érdekes a viszonyom a kitüntetésekhez, nem ambicionáltam soha, hogy ilyenekben részesüljek. Mindazonáltal igen jól esik, ha elismerik ebben a formában a – most már öt évtizedes – munkámat. Talán a Prima Primissima díj és a Nemzet Művésze kitüntetés, ami számomra a legtöbbet jelenti.
Viszonylag korán már bejárta Európát, emellett pedig koncertezett már Dél-Amerikában és Japánban is. Melyik helyszín volt a legkülönlegesebb, illetve hova menne vissza szívesen?
Túl vagyok a 3000. koncerten már, több mint öt évtizede a pályán, rengeteg jó-rossz élményben volt részem, nagyon nehéz hirtelenjében bármit kiemelni. Sok a csodálatos koncert-helyszín, Európában is, de például Japánban minden alkalommal játszhatok teljesen új és jó teremben, egészen elképesztő. Talán Spanyolországot említeném elsősorban, ahova mindig nagyon szívesen megyek vissza játszani, de bárhol – itthon is, külföldön is –, akár a legkisebb helyen is érezheti az ember magát remekül.
A koronavírus miatt sajnos a koncertek is átköltöztek az online térbe, Ön is tartott egyet májusban, mennyivel másabb képernyő és nem nézők előtt játszani?
November óta számos alkalommal játszottam csak online közvetített koncerten, és amellett, hogy közönség helyett csak kamerák előtt zongorázni szokatlan, maga a koncert-érzés mégis hasonló, hiszen a tudat, hogy egyszeri alkalom, akkor, abban a pillanatban kell eljátszani, lényegében ugyanaz, mint közönséggel.
A közeljövőben tervez ismét élő koncerteket adni? Ha esetleg igen, hogyan készül egy ilyen előadásra?
Nem rajtam múlik, hogy miként alakul a járványhelyzet, amúgy sem vagyok tervező típus. Szeretném, sok zenésztársammal együtt, hogy a normális koncertélet újra induljon, de érzésem szerint ez még elég távol van, ha egyáltalán visszajön ugyanaz a világ. De talán nem is baj, ha nem ugyanaz jön vissza. Nagyobb nyugalom, több óvatosság, kevesebb ide-oda utazgatás csak jót tesz mindenkinek, a Földnek is. Várom, hogy újra közönség is lehessen a koncerteken, mert a személyes jelenlét, élmény semmi mással nem pótolható. A felkészülés pedig minden egyes koncertre más, a műsortól függ. Hadd idézzek egy mondatot Szvjatoszlav Richtertől, mikor az egyik koncertműsorára valaki megjegyezte, hogy az igen nehéz, morózusan mondta: „minden műsor nehéz!”
Ön és a felesége mellett a gyermekük, Fülöp is igen jelentős művészi karriert tudhat magának már igen fiatalon. Napközben a három zongora miatt szinte folyamatosan megy az élőzene az otthonukban, vagy a próbák és a gyakorlás máshol is zajlik?
Fülöp már külön lakásba költözött és ott is dolgozik, bár gyakran jön haza. Nálunk a házban egy zongora van, de a kertünkben van egy különálló faház-stúdió három zongorával, ott általában Edit dolgozik, vagy közös próbát tartunk. Hozzá kell tennem, bár a zene nagyon fontos az életünkben, távolról sem csak az tölti ki minden időnket, rengeteg minden mással is szeretünk foglalkozni.
A kezdetektől fogva ezt a pályát szánta a fiának is, vagy csak így alakult?
Két fiunk van, az idősebbik, Soma építőművész lett, gyerekkorától ez érdekelte; Fülöp pedig már három-négyévesen magától kezdett zongorázgatni. Mindkettőnél természetesen alakult a pályaválasztás, eszünk ágában sem volt bármit is kijelölni nekik, az ilyesmiből csak baj, konfliktus származik. Az ő életük, nekik kell kitalálni, eldönteni. Meg is tették.
Van olyan mű, amit még nem játszott el és a jövőben mindenképp szeretne?
A zongorairodalom hatalmas, nagyobb, mint az összes többi hangszeré összesen. Három élet kellene hozzá, ha csak a számomra vonzó műveket akarnám megtanulni-eljátszani. Most is egy teljes sorozat készítünk elő: Liszt Ferenc összes szimfonikus költeménye a szerző által készített négykezes változatban. Mintegy négyórányi zene, Edittel – akivel 1985 óta játszunk együtt rendszeresen, már félezer közös koncertet adtunk szerte a világon – októberben adjuk elő majd a Liszt-fesztiválon, a komponista 210. születési évfordulója alkalmából. Ősszel egyébként betöltöm a hetvenet, külön érdekesség számunkra, hogy 70 x 3 = 210.
