Kitartás, alázat, tehetség. Ezzel a három szóval lehetne röviden bemutatni a 16 éves Gyürk Zsigmondot, a Budapest Honvéd magyar válogatott kosárlabdázóját. Szűk két év alatt, Szentendréről indulva a kispestiek U16-os és U18-as korosztályának is alapemberévé vált, emellett már a felnőttek között is bemutatkozhatott. A nemzeti együttesben csapatkapitányi pozíciót is betöltő Zsigmondnak ugyan még a tanulás az első, de mindent megtesz sportkarrierje fejlődéséért, ami olykor áldozatokkal is jár – többek között erről is olvashattok interjúnkban.
Hogy kezdődött nálad a kosárlabdázás iránti szerelem?
Nálunk ez egy családi hagyomány, hiszen nagypapám, apukám és mind a négy unokatestvérem is űzte ezt a sportágat, úgyhogy nem volt más választásom, mint hogy én is elmenjek kosarazni. Második osztályosként kezdtem és egészen nyolcadik félévéig Szentendrén játszottam, azután mentem át a Honvédba, ahol jelenleg is játszom. Ez egy nagy váltás volt, hiszen ekkor a korábban elérhetetlennek hitt álmaim elkezdtek valós célokká válni, és ez hatalmas motivációt adott és ad a mai napig is nekem.
Jelenleg az életkorodnak megfelelő, illetve idősebb korosztályok csapatainak is állandó tagja, csapatkapitánya vagy, emellett a válogatottban is számítanak rád. Milyen áldozatokkal jár mindez?
Igen, nagy áldozatokkal jár az, hogy nem csak egy korosztályban játszom, viszont nagyon sokat segít. Eredményességben nehezíti a dolgot, nem tudok folyamatosan egy csapattal edzeni, nem tudunk nagyon összeszokni így, hogy mindig váltogatni kell az U16, U18 és a válogatott között – egyszer már bemutatkozhattam a felnőtt csapatban is, és az is természetesen egy teljesen más felállás volt. De ezek hosszútávon mind kifizetődnek, és én úgy vagyok vele, hogy az utánpótlásban az a legfontosabb, hogy hosszútávon sokat fejlődjek, és ezt jól oldják meg itt a Honvédban.
A válogatott meccseken, mikor felcsendül a Himnusz, milyen érzések futnak át rajtad, egy-egy tétmeccsen téged felspannol vagy inkább a rád nehezedő teher súlyát érzed jobban?
A válogatott meccseket nagyon szeretem, volt lehetőségem tavaly az eggyel idősebbekkel menni az Eb-t helyettesítő tornára, ami szuper érzés volt. Ott vehettem fel először a címeres mezt és énekelhettem a Himnuszt úgy, hogy a címeren volt a kezem. Ez nagyon felemelő érzés, libabőrös vagyok minden egyes alkalommal, és rendkívül motivál az, hogy a hazámért játszhatok. Nem hittem volna kiskoromban, hogy valamikor akár utánpótlásban, akár majd felnőtt korosztályban mindez megvalósulhat, sikerülhet ez az álom. Pláne, hogy most már csapatkapitány is vagyok, sokkal inkább egy nagy ajándéknak, mintsem tehernek érzem az egészet.
Jelenleg tizedikes gimnazista vagy, hamarosan választóvíz elé nézel, tanulás vagy sport, ez lesz a kérdés. Jelenleg milyen állásponton vagy?
Nagyon sokan szokták kérdezni ezt tőlem, és mindig nehéz a válasz, hiszen a tanulás is nagyon fontos, de a emellett a sportban is nagyobb jövő elé nézhetek. Mégis úgy vagyok vele, hogy még a tanulás az első, még nem vagyok ott, hogy véglegesen döntsek a kettő között. Hosszú távon kell, hogy gondolkozzam, jöhet egy sérülés, de ha csak időszerűen is abbahagynám a kosárlabdázást 35-40 évesen, akkor is tudjak új dolgokba belevágni. Szerintem még túl korai otthagyni a tanulást, szeretnék vele addig várni, hogy lássam, a kosár egy biztos alap, és az az út járható, egy jó karrier áll előttem, amiben én végig örömömet tudom lelni, mert számomra ez a legfontosabb.
(Berki Dani)
