2020 nem volt könnyű év egyikünk számára sem, viszont Utassy Jázminnak hatalmas pozitív változást hozott. A győri lány élete első kisfilmjével pályázott az Országos Középiskolai Filmszemlére, és a 97 pályamű közül a zsűri neki ítélte az első helyet.
Miért döntöttél úgy, hogy beadod a Valami című kisfilmedet az Országos Középiskolai Filmszemlére?
Anyukám találta a pályázatot, a családom vett rá, hogy próbáljam meg. Igazából a filmet már pár hónappal korábban megcsináltuk, de komolyabb tervünk nem volt vele. Ezért is kellett a szüleim biztatása, hogy végül beküldjem a Valamit.
Ez volt az első kisfilm, amit csináltál – vagy inkább csináltatok, hiszen egy egész csapat dolgozott rajta?
Skaliczky Nándorral csináltuk ezt a projektet az iskolai filmklub kezdeményezésére annak apropóján, hogy Nándi operatőr szeretne lenni a jövőben, és jó lenne csinálni valamit próbaként. Ekkor én még nem gondoltam, hogy mélyebben elköteleződnék a filmezés mellett, csak ki szerettük volna próbálni magunkat. Mind a kettőnknek ez volt az első komolyabb munkája. Ez volt a legeslegelső forgatókönyv, amit írtam, egyben a legelső rendezésem is, de sok novella és vers állt már mögöttem. Ennek ellenére ezelőtt sosem csináltam semmi hasonlót, ezért is volt nagy meglepetés mindkettőnknek, hogy nyertünk. Egy igazán erős kezdés volt, meg kell hagyni.
Ha jól értem, akkor nem számítottál rá, hogy el fogsz érni bármilyen helyezést.
Egyáltalán nem. Leadtam, mert miért is ne. Láttam a zsűrit és kíváncsi voltam a véleményükre, javaslataikra a továbbiakban, mert a készítési folyamat közben jöttem rá igazán, hogy ezt szívesen csinálnám, akár hosszútávon is. A Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégiumba járok, ami nem egy művészi irányultságú iskola, így ott sosem kerülhettem közel a filmezéshez igazán, mindenféle tapasztalat vagy szakmai segítség nélkül vágtunk bele ebbe.
A filmben két, már gyakorlott színészt látunk. Őket hogyan találtad meg?
Színjátszós voltam korábban, így volt már egy ismeretségi köröm. Szijjártó Gyulát én kerestem fel, aki Jurót játszotta. A kislány, Habjanecz Imola felfedezése pedig teljesen véletlen volt. Ő is kazinczys, akkor volt ötödikes, és úgy kértem fel, hogy lenne-e kedve játszani a filmben.
Elmondod nekünk Imola véletlen történetét?
Persze, nagyon szeretem ezt a történetet, talán az egyik legkedvesebb véletlenem. Még a tanárok ajánlottak nekem egy másik lányt abban az ötödikes osztályban, ahova ő is jár. Nagy lelkesen mentem be a termükbe, hogy ki is az, akinek szóltak, hogy keresni fogom. Imola pedig véletlenül jelentkezett, majd mondta, hogy: „jaj, mégsem”. Beszéltem az eredetileg ajánlott kislánnyal, de mikor kifelé jöttem a teremből, volt egy megérzésem, hogy mégis kellene beszélnem azzal a másik lánnyal.
Váltottam Imolával ezután pár szót, és azonnal tudtam, hogy ő lesz az, vele kell dolgoznom.
A Valami két szereplője egy testvérpár. Az ő történetük a te személyes tapasztalataidon alapul?
Érdekes, mert bátyám pont nincs, pedig négyen vagyunk testvérek, tehát a történet nem a valóságon alapszik. Eddig novellákat írtam, írói múltam van, azért is kért fel a filmklub forgatókönyvet írni. Tehát egy-egy korábbi művemből emeltem át szereplőket, de a történet rám is valamennyire visszautal, természetesen, mert a nővérem külföldön tanul, így, miután kiköltözött, a film megírása és elkészítése egyfajta önterápia is volt számomra.
Pont Juró mesél el egy rövid történetet a húgának. Ezt is valamelyik korábbi írásodból emelted át?
Igen. Ez volt az első novella vagy talán inkább mese, amit írtam, még ötödikes koromban.
Ki készítette a gyerekrajzokat? Esetleg egy régi, megmaradt alkotásod?
Nem, sajnos. Most készült el tavaly, de én csináltam őket. Szebben rajzolok ennél, de akkor direkt „elsiettem” a dolgot.
A film sokszor játszik a fekete-fehér ellentéttel. Van jelentősége, hogy mikor színes a kép, és mikor nem. Ezt alapból így tervezted, vagy az alkotófolyamat közben jött az ötlet?
Ezt már így terveztük, így próbáltuk elválasztani a két idősíkot. Átgondoltan forgattunk már az elejétől kezdve, ami szerintem meg is látszik. Mindegyik képkockát megrajzoltunk előre, Nándi utánanézett a szabályos megvalósításoknak is, megbeszéltük a színeket, így a fekete-fehér sem légből kapott ötlet volt. Viszont természetesen ezenfelül is nagyon sokat improvizáltunk utólag és helyben is, de ez így szép, azt hiszem, mégis így fejlődik az ember. Tényleg sokat tanultunk belőle, ami már a következő filmünkben is meglátszott.
Milyen nehézségek adódtak azon kívül, hogy volt egy nagyon alaposan letisztázott tervetek?
Eleinte az összes képet a másik oldalról terveztük, viszont a fények máshonnan jöttek a szobába, így mindent tükröznünk kellett. Az összes eszközt is nekünk kellett megépíteni. Lámpákat ragasztottunk össze reflektorokból, síléceket, raklapokat is bevetettünk, nagyon extrémen nézett ki a végeredmény. Mindent, amit találtunk, felhasználtunk és jót kreatívkodtunk. Most visszagondolva úgy gondolom, hogy a filmünk iránti szeretet jött át az egészben leginkább, ami miatt ilyen eredményünk lehetett.
Mi volt a kedvenc élményed a forgatáson?
Nagyon fáradtak voltunk már, és hiába rendeltünk korábban pizzát, nagyon sokáig nem is ettünk semmit, hanem dolgoztunk hajnalig. Nándi és én is nagyban benne voltunk a forgatásban, és szerettük volna egyhuzamban lenyomni azt a szakaszt, mert a színészek is akkor voltak igazán formában. Lelkesíteni kellett az egész csapatot, és akkor éreztem igazán, hogy a rendezésben megtaláltam önmagamat. Szerencsére az utolsó pillanatig sikerült őket tolni, és végeztünk a tervezett időre. De az egész munka egy nagy élmény volt minden kis részletével.
Neked akkor ez visszacsatolás, hogy a rendezéssel szeretnél a jövőben foglalkozni?
Határozottan igen. Eredetileg a Színház- és Filmművészeti Egyetemre terveztem menni, de a jelenlegi helyzet miatt úgy döntöttem, hogy elvégzek először egy pszichológia szakot, ami egyébként is sokat tudna segíteni, és várok. Így még hitelesebbek lehetnek a történeteim, és talán többet tudok majd adni az embereknek a filmjeimmel, ráadásul a munkálatok közben sem utolsó az ilyen szintű érzékenység. Meglátjuk, hogy mit hoz majd a jövő, és mit szól hozzám a világ, de én nagyon szeretnék ezzel foglalkozni és tenni is szeretnék érte. Egyetem mellett is szeretnék filmezni és kitartani emellett.
Van példaképed?
A dédnagymamám unokatestvére Latinovits Zoltán volt, ez a vérszerinti rokonság pedig hatalmas ösztönző erő bennem. Konkrét filmes személyiséget nem tudok egyelőre mondani, de például nagyon nagy élmény volt a verseny során Reisz Gáborral beszélgetni, a Rossz versek a legkedvesebb filmjeim közé tartozik.
(Erdős Lilla)
