Mi zajlik a színpad mögött, és mit jelent ma frontembernek lenni egy feltörekvő magyar zenekarban? Velek Domonkos, a „kisbetűs ünnepnapok” zenekar énekese és dalszerzője mesélt nekünk a zenéhez fűződő gyerekkori kapcsolatáról, dalírásról, színpadi élményekről és arról, hogyan oszlanak meg a feladatok egy zenekaron belül.
Mióta zenélsz? Mikor kezdett érdekelni a zene?
Első osztályos koromban kezdtem el zongorázni, Szegeden. Aztán felköltöztünk Budapestre a szüleimmel, és ott magántanárnál folytattam. Aztán 10 évesenkicsit elvesztettem a motivációmat, már nem igazán akartam oda órákra járni – akkor kaptam új lendületet, amikor elkezdtem Újpesten középiskolába, és kaptam ajándékba a szüleimtől egy jó hangszert, valamint egy a The Beatles-ről szóló könyvet. Korábban nem ismertem ezt a bandát, de miután elolvastam, megtetszett és motivációt kaptam ezáltal. Végül tizennégy évesen jutottunk el oda két osztálytársammal, hogy azt mondhassuk magunkról, hogy egy együttes vagyunk.
Mi inspirált arra, hogy zenész legyél?
Az előbb említett könyv inspirált. Gyerekként is mondták, hogy tehetséges vagyok benne, és jó érzékem van hozzá, de ez az egész nekem a Beatles-szel kezdődött. Úgy érzem, hogy a mai napig a zeneszerzésen való gondolkodásunkat eléggé meghatározza az ő filozófiájuk.
Hogyan születnek általában a dalaitok, ki írja a szövegeket?
Általában úgy születnek a dalaink, hogy valaki – legtöbbször én, de néha a gitárosunk – előáll egy erősebb koncepcióval, amire aztán együtt építkezünk tovább. A dalszövegeinket pedig legtöbb esetben én írom, de volt már rá példa, hogy nem.

Melyik dalotok áll hozzád a legközelebb, és miért?
Mindig a legújabbak valamelyike, de azt mondanám, hogy a „Fel se fogod” című dal, ami a
második lemezünkön jelent meg. Azért ez a dal, mert a szövegben van olyan személyesség, amit korábban nem mertem kimondani.
Hogyan osztjátok meg a feladatokat a zenekaron belül?
Általában a háttérmunka és a szervezési feladatok nagyobb részét teszik ki, a munkának mint a művészeti kérdések. A háttérmunkát a managerünk Zsófi, és nagyrészben én végezzük. Emelett a művészeti feladatokból mindenki egyenlően kiveszi a részét.
Van olyan élményed, amit egy koncerten szereztél és sosem felejted el?
Szerencsére egyik koncertet sem felejtem el ilyen szempontból. Például amikor a Budapest
Parknak a színpadán játszottunk, vagy a Szigeten is izgalmas volt fellépni, ott nagyon sok külföldi is meghallgatott minket, itt nagyon jó energiák vannak mindig.
Hogyan készültök fel egy fellépésre? Van valami különleges szokásotok előtte?
Már gondolkodtunk, hogy kellene, de amúgy szerintem maximum annyi, hogy mindenki
elmegy a mosdóba.

Milyen érzést szeretnétek kelteni az emberekben a dalaitokkal?
Szerintem minden zenekar olyan zenét szeretne írni, amit szeret a közönség és meg tud rá
mozdulni, vagy megérinti őket.
Jelenleg dolgoztok új albumon, vagy készültök turnéra?
Jelenleg is turnén vagyunk a fesztivál szezonban, közben pedig megpróbáljuk elkezdeni a
harmadik lemezünk anyagát.
(Cipó Dóra, Fügedi Adél)
Képek: kisbetűs ünnepnapok – instagram