Ismerős arcok

A DUE Médiatáborban évről évre több tucat fiatal fordul meg.
Vannak, akik csak egyszer látogatnak ide, de sokan olyanok is akadnak, akik már veterán táborozónak számítanak.

Arra voltunk kíváncsiak, mi az, ami újra és újra visszavonzza őket a táborba – erről kérdeztük a rutinos, többszörös résztvevőket.

Arra a kérdésünkre, hogy mikor jöttek először a DUE-táborba, két különböző választ kaptunk: Fogarasi Kleopátra és Kövecses Sára 2023-ban vettek részt először, míg Fazekas Réka már 2022-ben itt volt. Mindhárman egyetértettek abban, hogy a jókedv és a befogadó közösség miatt térnek vissza évről évre.

Mi a titok?

Réka elmondta, hogy ő már négy éve táborozik itt, mert mindig visszavonzza a régi barátokkal való találkozás, az új kapcsolatok kialakítása, és az, hogy sokféle tapasztalatot szerezhet.

Sára azért szeret visszajárni, mert olyan emberek veszik körül, akikkel hasonló az érdeklődési köre. Emellett külön öröm számára, hogy ilyen gyönyörű környezetben töltheti el az év legjobb kilenc napját.

Kedvenc programok

A „melyik programokat nem hagynák ki semmiképp” kérdésre különböző válaszokat kaptunk:

Kleopátra a záróbulit és a felezőbulit emelte ki, ahol gyakran olyan zenéket is hallhatnak, amiket a táborlakók készítettek – ezek kizárólag itt, a táboron belül szólnak. Sára egyik kedvenc eseménye a Tábor Embere Gála. Réka a Ki mit tud? műsort várja minden évben.

Mi teszi különlegessé a DUE-tábort?

Sára szerint az, hogy itt úgy dolgozunk, hogy közben élvezettel tanulunk. Úgy érzi, a tábor megtanítja „szeretve tanulni” az embert.

Réka úgy fogalmazott, hogy a tábor otthonérzetet ad. Itt senki nem ítélkezik a másik felett, és megtanítják elfogadni az építő jellegű kritikát.

Csoportok, kedvencek, közösségi terek

Réka elmesélte, hogy az elmúlt években többféle csoportban is megfordult: volt a kreatív videós, majd a Social Media Management, idén pedig az online újságírás csoportban dolgozik.
Kedvence a kreatív videózás volt – ennek köszönhetően szeretett bele a vágásba és a videókészítésbe.

Kleopátra kedveli a közösségi tereket, de egy dolgot hiányol belőlük: sokszor túl melegek. Ezért bátran ajánlja mindenkinek a rádiós stúdiót, ahol a klímának köszönhetően mindig kellemes hőmérséklet fogadja a meleg elől menekülőket. Ugyanakkor szerinte nem az számít, milyen a tér, hanem az, kivel tölti ott az ember az időt.

 

Melyik tevékenységet várják legjobban?

Sára a mustrákat szokta várni leginkább, mert ezek alatt sokat lehet fejlődni és tanulni. Kleopátra a printes csoportban a korrektúrát kedveli, ahol egy kiadásra váró újságot vizsgálnak át az elejétől a végéig. Réka az esti programokat várja a legjobban, mert ilyenkor az egész tábor összegyűlik.

Mit üzennének az újaknak?

Amikor megkérdeztük, mit üzennének azoknak, akik először vesznek részt a táborban, mindhárman hasonlóan válaszoltak:

Sára azt tanácsolja, hogy merjenek kérdezni, mert itt mindenki szívesen válaszol, és „rossz kérdés nem létezik – csak rossz válasz”. Réka szerint pedig mindenki „érezze magát otthon”.

(Burány Zsófia, Cipó Dóra)