Zenei szempontól talán az év egyik legerősebb hetén vagyunk túl, hiszen rengeteg nagy előadónak érkezett meg pénteken az új albuma. Megkaptuk a 5 Seconds of Summer várva várt CALM-ját, egy héttel a tervezett előtt Dua Lipa is megjelentette a Future Nostalgia-t és az otthon maradásra bíztatva még Justin Bieber is kidobta legújabb EP-jét. Nézzük tehát, mi történt az év 13. hetén!
5 Seconds of Summer – CALM
Nem sokat kellett várni a 5 Seconds of Summer fanoknak az együttes legújabb albumára, a CALM-ra, hiszen a február 5-i bejelentés óta nem telt el kettő hónap sem.
Az megszokottól ellentétesen az album a nevét nem az egyik rajta lévő számról kapta, hanem a bandatagok, Calum, Ashton, Luke, Michael neveiből alkotott mozaikszóról. Az első single, a tavalyi nyár egyik legnagyobb slágere, az Easier viszont már 2019 májusában debütált. Emelett még négy track került ki idő előtt az albumról. Az egyik közülük a Teeth, amely tavaly nyár végén jelent meg és felkerült a Netflix egyik legnépszerűbb sorozatának, a 13 Reasons Why-nak a zenelistájára.
Az album bejelentésével egy napon a No Shame, márciusban a személyes kedvencem, az Old Me, majd szerdán a Wildflower is hallgathatóvá vált. A sok korai megjelenés mellett viszont kaptunk hét új zenét. Ezek közül megemlítendő a Red Desert, amelyet a tagok már hosszú idő óta teaseltek, sőt volt egy sivatagi fotózásuk is a The Chainsmokers-szel.
Az album borítóját a Queen, Killer Queen számához készített borító ihlette, ami a zenekar összetartozását szeretné megmutatni. A banda az album turnéjával a nyáron Budapestre is ellátogat, jelen állás szerint június 4-én telítik meg a Budapest Parkot.
Dua Lipa – Future Nostalgia
Egy héttel az előre bejelentettnél korábban érkezett meg Dua Lipa második stúdió albuma, a Future Nostalgia. Az angol énekesnő előrébb hozta az eredeti, április 3-i megjelenést, mivel két héttel előtte az egész tracklist kiszivárgott és megjelent online. Lipa emiatt nem szeretett volna még várni, ezért lett végül az album március 27-én, múlt pénteken publikálva. A legnagyobb slágere, egyértelműen a tavalyi Don’t Start Now, amely a TikTokos térhódításának köszönhetően a toplisták elitjéhez tartozik már pár hónapja.
„Ezzel az albummal kicsit kilépnék a komfortzónámból, és kipróbálnám magam olyan stílusokban, amely különbözik a megszokott pop számaimtól.” – mondta az énekesnő. Az albumon azért így is megtalálható több, tőle már megszokott sláger, de tény és való, hogy megjelennek diszkót idéző és régi stílusú elemek is.
Childish Gambino – 3.12.20
Nemcsak a pop kedvelői örülhettek pénteken, hiszen Donald Glover megjelentette valószínűleg utolsó albumát a Childish Gambino alteregója alatt. Glover már régóta beszélt arról, hogy meg szeretne szabadulni Gambino-tól és eredeti nevén folytatná a zenélést. Ezt bizonyítja az is, hogy az album legelőször március 15-én jelent meg, egy kifejezetten erre létrehozott weboldalon. Viszont mindössze 12 órával a megjelenés után törlődött onnan, és csak egy hétre rá érkezett meg az összes zenemegosztó platformra.
Az érdekessége, hogy két tracken kívül egyik zenének sincsen címe, csak két számot láthatunk a neve mellett. Glover elképzelése szerint ez az album egy momentum, egy benyomás, amivel reflektálni szeretne a mai világban lévő káoszra. Ezért tűntek el az eredeti címek és léptek helyükbe a számok. Mindegyiknek a neve azt mutatja meg, hogy ha sorrendben halad az ember, menyi ideje hallgatja az albumot. A 21 Savage-val és SZA-val közös a Vibrate, a 12.38 címet kapta, mert az album tizenkettedik perc harmincnyolcadik másodpercében indul el az eredeti sorrend szerint.
Érkezett még:
Ezek mellett gazdagodtunk még egy Joyner Lucas albummal, amely az előadó első stúdió albuma, mire már 2018 ősze óta készül és jelentet meg róla számokat. Az album címe ADHD, azaz magyarra fordítva figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, amellyel Lucast még kiskorában diagnosztizálták. Ezzel a projekttel szeretne üzenni mindenkinek, aki nem bízott és nem hitt benne, hogy idáig eljuthat. 18 tracket kaptunk, amik között 2 skitet és egy intrót is találunk, ezek mellett pedig feltűnik az albumon Chris Brown és Logic is.
A Drake rajongóknak biztos nem ismeretlen PARTYNEXTDOOR neve. A kanadai előadó számos Drake számon szerepelt már, most pedig kiadta a lassan két éve húzódó PARTYMOBILE projektjét. A leginkább rap és hiphop elemeket tartalmazó albumon egy feat erejéig még Rihanna is megszólal.
Jessie Reyez neve, vagy inkább hangja Calvin Harris és Sam Smith, Promises című számából lehet ismerős legtöbbünknek, most viszont megjelent a debütáló korongja. Leginkább lassú számokat találunk rajta, amiket Jessie hangja igazán élvezhetővé tesz, de egy verze erejéig még Eminem is feltűnik. Ennek a fordítottja viszont már korábban megtörtént, ugyanis a hiphop ikon 2018-as Kamikaze albumján Reyez kettő számban is közreműködött. Mindenesetre, a COFFIN egy hallgatást biztos megér.
Végül, az albumok közül érdemes megemlíteni Justin Bieber, Work From Home EP-jét, ami teljesen az otthonmaradás jegyében készült és Trevor Daniel Nicotine albumját, amely könnyed beatekkel lazíthat el minket egy fáradt nap után.
Csak albumokat kaptunk?
Hát, erre a válasz még egy igen is lehetne. De azért csak lehetne, mert a sok album mellett több, érdekes és igazán élvezhető single is érkezett a hét folyamán. A norvég DJ, Kygo ezúttal Zara Larsonnal dolgozott össze és a projektbe belevonták Tyga-t is, akinek a stílusa viszont kifejezetten eltér Kygoétól.
A májusban megjelenő albumjáról ismét kirakott egy zenét a OneRepublic. A Better Days a karantén alatt íródott és az üzenete is egyértelmű: mindig lesznek jobb napok.
A világ egyik jelenleg legnépszerűbb rappere, Travis Scott sem unatkozott. NAV-vel és Gunna-val droppolták második közös dalukat. Már csak azért is érdemes meghallgatni, mivel az első kollab, a YOSEMITE Travis egyik legnépszerűbb slágere lett.
A Genius slágerlistájának az élére mégis olyan valaki került fel, aki nem csak a mai korosztálynak lehet ismerős. Bob Dylanről van szó, akinek ez az első új zenéje 8 év után. Zenéről viszont aligha beszélhetünk, hiszen egy majdnem 17(!) perces balladáról van szó. A Murder Most Foul cím Shakespeare Hamletjéből egy átvétel, a dal pedig főként a Kennedy-gyilkosságról és a 60-as évek Amerikáján való elmélkedésről szól.
Ez Dylan leghosszabb dala, de nemcsak a szövege, hanem a lágy zongora és hegedűkíséret miatt is 17 perc zsenialitás. Nem gondoltam volna, hogy lesz valaha egy olyan zene is, amelyet ennyi időn keresztül lehet élvezni, de most sikerült rámcáfolni.
Így lehet nem meglepő, hogy a Murder Most Foul lett a kedvencem a héten, a legjobb korong pedig a CALM.
(Lendvai Martin)
(Képek forrásai: https://www.dualipa.com/, https://www.5sos.com/ )