Újra benne leszünk a TV-ben! A DUE Médiahálózat és az M2 Petőfi TV együttműködésének köszönhetően, négy Nagy Diák Teszt döntőjét is megnézhetitek a TV-ben.
Augusztus 30-án az Anyanyelvi Teszt, 31-én a Bűnmegelőzési Teszt, szeptember 1-én a Klímateszt, 2-án a KRESZ-teszt döntője kerül az M2 képernyőjére. Így edukatív vetélkedőink az internetes megjelenés mellett, újra elérhetőek lesznek egy országos tévécsatornán is. Érdemes lesz tehát a TV elé ülni, hiszen izgalmakból nem lesz hiány!
Augusztus 30-án, kedden 21:15-től a Nagy Diák Anyanyelvi Teszt kerül az M2 Petőfi képernyőjére. A modern világ változásai fokozottan hatnak a nyelvhasználatra. A változások leginkább a fiatal korosztályt érintik, hiszen az egymás közötti kommunikációban egyre nagyobb teret nyernek a rövid szöveges üzenetek. Ezek romboló hatása nem csak a helyesírásban, de a hétköznapi beszédben is megjelennek. A játék célja, hogy a 14 és 24 év közötti fiatalok jobban megismerjék, ápolják és gyakorolják anyanyelvünket. A több mint 10.000 kitöltőből a legjobb 10 játékos jutott a döntőbe.
Augusztus 31-én, szerdán 21:15-től a Nagy Diák Bűnmegelőzési Tesztet láthatjátok a TV-ben. Az ötödik alkalommal elindított tesztsorozatunknak ezúttal is az a célja, hogy a kitöltők megismerjék a rájuk leselkedő veszélyeket, így kerülve el az áldozattá, netán elkövetővé válást egy-egy kényes helyzetben. A közel 20.000 kitöltőből korosztályonként a legjobb 5-5 játékos jutott a fináléba.
Szeptember 1-én, csütörtökön 21:15-től a Nagy Diák Klímateszt döntőjét nézhetitek meg. Az országos játékot azzal a céllal indította a DUE Médiahálózat, hogy a környezetvédelem iránt nyitott fiatalok valós és hiteles információkra alapozva alakítsák ki véleményüket és tegyenek a környezetükért, és felelősen bánjanak a Föld javaival. A játékba 35.000 fiatal kapcsolódott be az egész országból, s közülük a legjobb 10 játékos mérhette össze tudását a döntőben.
Szeptember 2-án, pénteken 21:15-től a Nagy Diák KRESZ-teszt döntői kerülnek az M2 Petőfi képernyőjére. A játék célja, hogy minél tudatosabban és szabályosabban közlekedjenek a fiatalok gyalogosan, biciklivel vagy bármilyen járművel, hogy mindenki biztosan hazaérjen. A több mint 20.000 játékosból a legjobb 10 jutott a finálékba, közülük öten versenyeztek egy ingyenes jogosítványszerzési lehetőségért, és öten egy elektromos robogóért. A játékosok tudását alaposan próbára tették a döntőben.
Tartsatok velünk és Petur András műsorvezetővel és éljétek át újra az izgalmakat! Kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken 21:15-től a Nagy Diák Tesztek döntői az M2 Petőfin! Ha esetleg lemaradnál valamelyik döntőről, a https://mediaklikk.hu/m2/ oldalon utólag visszanézheted a felvételeket.