Közel 1 mázsa élelmiszert dobunk ki évente

Földünk megmentése érdekében bárki tehet. Fontosak a tudományosan megalapozott ismeretek, továbbá a környezettudatos gondolkodásmódról és a klímaválság jelenségről szóló információk átadása a következő nemzedék számára. Ők azok, akik talán a legnagyobb hatással lehetnek majd a problémák megoldására, mint például az energiafelhasználás, a húsfogyasztás csökkentése, vagy az újrahasznosítás témaköre. Erre fókuszált a DUE Médiahálózat Nagy Diák Fenntarthatósági Tesztje, amely az Európai Bizottság NOPLANETB klímavédelmi projektjeként a Magyar Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány partnerségében jött létre. A vetélkedőből többek között kiderült, hogy a magyar lakosság mennyi élelmiszert dob ki, és a keletkezett hulladék hány százalékát égetik el Magyarországon.

 A NOPLANETB az Európai Bizottság programja, amivel jelen esetben nyolc EU-s országban finanszíroznak klímavédelmi célú, tudományos projekteket. A nyolc állam egyike Magyarország, ahol a Magyar Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány pályáztatta, majd segítette a projekteket, köztük az először induló Nagy Diák Fenntarthatósági Tesztet. A DUE Médiahálózat új edukatív játékának célja az volt, hogy a résztvevők megtudják, milyen hatással van az emberi tevékenység bolygónkra, milyen következményekkel kell számolnunk, és mit tehetünk a klímaváltozás ellen. Mint Horváth Sándor, a NOPLANETB nemzetközi program tudományos tanácsának tagja elmondta: a teszt és a többi projekt kiemelt szerepe, hogy megszólítsa a nem elkötelezett, azaz az ingadozó, kételkedő embereket.

A fogyasztói társadalomnak köszönhetően rengeteg élelmiszert pazarlunk el, erre is kitér a Nagy Diák Fenntarthatósági Teszt. A KSH legutóbbi adatai szerint Magyarországon az 1 főre jutó kidobott élelmiszer 91 kg. 71% a lakosság, 17% a gyártás, 6% a kereskedelem, 2% a vendéglátás által kerül a kukákba. Ezekkel az adatokkal az EU-s országok közül a középmezőnyben vagyunk.

A három fordulóból álló vetélkedősorozat valamennyi szakasza online zajlott: az első fordulóba 2025. január 24. és április 20. között több mint tíz és félezer fiatal kapcsolódott be, a legeredményesebb 1000 játékos április 28-án mérkőzhetett meg a középdöntőben, az április 30-i döntőben pedig kiderült, ki a legtudatosabb klímavédő fiatal. A tesztet bárki kitölthette, de a díjakért – köztük egy mountain bike-ért, valamint egy 100 000 és 75 000 Ft értékű sport vásárlási utalványért – csak a 14-24 éves kor közöttiek versenghettek.

A hihetetlenül szoros döntőben az első helyezett Varga Adél lett, a nyereménye egy nagy értékű MTB kerékpár. A második helyezett Simon Gergely József egy két fős elektromoskerékpár-túrát és egy nagyértékű Dechatlon utalvány nyert. A dobogó harmadik fokára Dóka Zsolt állhatott fel, aki szintén egy két fős elektromoskerékpár-túrát és egy nagyértékű Dechatlon utalvány nyert.

Az játék eredményhirdetését és a díjátadót május 23-án, a 32. Országos Ifjúsági Sajtófesztivál keretén tartottuk Budapesten, az újpesti UP Rendezvénytérben. A díjakat Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető főigazgatója és dr. Szayly József, a DUE alelnöke adta át.

A Nagy Diák Fenntarthatósági Teszt a NoPlanetB! program hazai megvalósításáért felelős Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány támogatásával valósult meg az Európai Unió és DEAR Program finanszírozásával.

A Nagy Diák Fenntarthatósági Teszt az Európai Unió pénzügyi támogatásával jött létre. A cikk és a játék tartalma a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete kizárólagos felelőssége, és semmilyen körülmények között nem tekinthető úgy, mint ami az Európai Unió állásfoglalását tükrözi.