Jó idő esetén napi 25-30 kilométert rollerezik, és közlekedés közben olyannyira elsajátította a KRESZ-t a gyakorlatban is Tóth Roland, hogy kategóriájában megnyerte a 7. Nagy Diák KRESZ-tesztet. A nyíregyházi gimnazista közel 21 ezer 14 és 24 év közötti résztvevőből lett a legjobb.
A Nagy Diák KRESZ-teszt egy háromfordulós KRESZ-verseny. A DUE Médiahálózat indította immáron hetedik alkalommal többek közt azzal a céllal, hogy a kitöltők ingyenesen juthassanak hozzá közúti közlekedést tartalmazó információkhoz, szabályokhoz. A tesztet május 5-ig bárki kitölthette. A következő két fordulóban viszont már csak a legeredményesebb 14 és 24 év közöttiek vehettek részt. A döntőt Budapesten, az UP Rendezvénytérben rendezték meg május 25-én, ahol egy látványos kvízshow keretein belül mérkőztek meg a legjobbak két kategóriában, attól függően, hogy melyik nyereményért indultak: a robogóért vagy az ingyenes jogosítványszerzési lehetőségért.
Győzelmének köszönhetően térítésmentesen szerezhet autós jogosítványt Tóth Roland, a nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium tizedikes tanulója. Roland két dologgal magyarázta tudását. Egyrészt rendőr édesapja egykoron közlekedési területen dolgozott, és segített neki a felkészülésben. Másrészt jó időben napi 25-30 kilométert megy az elektromos rollerével, ezért rendszeresen alkalmazza a KRESZ-szabályokat.
A Nagy Diák KRESZ-teszt másik kategóriájában egy elektromos robogó volt a fődíj, amit Kecskemétről Zsigmond Richárd Tibor nyert meg. Ricsinek már van jogosítványa, és rendszeresen vezeti a családi autót is, de a nyeremény hazaviteléhez segítséget kért, mivel még sosem ment robogóval.
A Nagy Diák KRESZ-teszt az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, a Webjogsi és az eduKRESZ együttműködésében jött létre.