Néhány évvel ezelőtt a labdarúgásról szóló teszt amolyan retro-kvíz lett volna, hiszen korábban a magyar válogatott veszíteni járt Izlandra, de kikapott Máltán, vagy éppen Lettországban is. A klubcsapatok nem is nagyon álmodhattak arról, hogy eljutnak valamelyik nemzetközi kupa csoportkörébe, hiszen már a selejtezőkből kiestek olyan jelentéktelen csapatok ellen, mint például a liechtensteini Vaduz.
Nem volt miről beszélni, csak olvasgatni lehetett a korabeli cikkeket az 1938-as világbajnoki ezüstről, az Aranycsapatról, vagy éppen az 1986-os vb-szereplés előtti diadalmenetről.
Most, amikor a DUE Médiahálózat elindította a Nagy Magyar Fociteszt Diákoknak című játékát, már nem kell a múltba révedni ahhoz, hogy a magyar labdarúgás legújabb kori sikereit is a kérdések közé csempésszük.
Példátlan módon egymást követő két Európa-bajnokságra jutott el a magyar válogatott (a 2016-os, illetve a 2021-ben rendezett 2020-as), a Ferencváros és néhány éve a Videoton is főtáblás volt az európai kupákban, sőt a zöld-fehérek most éppen arra készülnek, hogy az Európa-liga legjobb nyolc csapata közé jussanak. Emellett persze azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy hála a stadionépítésnek, Budapesten, a Puskás Arénában rendeztek EB-meccseket, európai szuperkupadöntőt, májusban pedig a fővárosunkban lesz az Európa-liga döntője.
Persze elismerésből sincs hiány, hiszen az Év Sportolója választáson Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya immár második alkalommal lett az év edzője, a nemzeti együttes az év csapata elismerést kapta meg, míg a Ferencváros légiósa Kristoffer Zachariassen csoportelsőséget érő gólja lett 2022 legemlékezetesebb sportpillanata. Szóval a Nagy Magyar Fociteszt Diákoknak nemcsak a múltba révedező kérdéssor, hanem a mai magyar labdarúgással is foglalkozik.
Azt például érdemes tudnia minden tesztkitöltőnek, hogy a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság, amelyen a magyar válogatott Izland, Portugália és Ausztria előtt megnyerte a csoportját egészen másként is alakulhatott volna, de a szokásoktól eltérően szerencsénk volt. A csapatunk 1972 után először jutott ki a kontinenstornára, de sok remény nem fűzhettünk a továbbjutáshoz, hiszen a Cristiano Ronaldóval felálló portugál és titkos favoritnak tartott Ausztria ellen nem volt esélyes az együttes, Izland pedig igazi mumus. Az osztrákok elleni nyitányon aztán már az első percben meghűlt az ereinkben a vér, hiszen David Alaba távoli lövése után a kapufáról pattant ki a labda. Gondolhattuk volna, hogy ebből a meccsből biztos nem jövünk ki jól, de a későbbiekben Szalai Ádám és Stieber Zoltán találataival 2–0-ás magyar győzelem született. Mi lett volna, ha David Alaba labdája csak öt centivel pontosabb? Szerencsére sosem tudjuk meg, hogy mi várt volna ránk az első perc után hátrányban. Ezzel szemben azt tudjuk, hogy a siker után az Izland (1–1) és a Portugália (3–3) elleni döntetlennek köszönhetően a magyar együttes megnyerte a csoportját és bekerült Európa tizenhat legjobb válogatottja közé.
A Nagy Magyar Fociteszt Diákoknak első fordulóját IDE kattintva töltheted ki. A programot a Magyar Testgyakorlók Köre Budapest, a Prohuman Diákmunka és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatja. A játék médiapartnerei a Sportal.hu és a Blikk.hu.
(Kecskés István)