Többek között Rácz Gergő, Lajkó Félix, a Leander Kills és a Mörk is elismerést kapott. Szombaton osztották ki a legrangosabb Magyar Zenei Díjakat. A nagyszabású kísérőprodukciókról és a TV-showról ezúttal sajnos le kellett mondanunk, de izgalomból így sem volt hiány. Hogy kik nyertek még, cikkünkből kiderül.
A Millenáris, a Várkert Bazár és a RAM Colosseum után a Facebook-ra költözött a Fonogram-díjátadó. A szervezők ugyanis a járványhelyzet miatt úgy döntöttek, hogy a gála elhalasztása helyett online díjazzák az előadókat 2020. április 4-én. Reggeltől estig folyamatosan töltötték fel a rövid videókat, amelyekben lerántották a leplet az elismerésekről.
Az internetre kerülés nem számított éles váltásnak a Fonogram életében, hiszen már a tavalyi átadót is kizárólag a neten lehetett élőben nézni. Korábban is emlegették a műsort a TV társaságok mostohagyerekeként, mivel folyamatosan vándorolt csatornáról csatornára. Néhányszor az MTVA adta le, egyszer a SuperTV2 közvetítette, de volt, hogy az ATV tűzte műsorra. Így fordulhatott elő, hogy a TV2-s Tilla és az RTL-es Kiss Ramóna is vezetett már Fonogram-gálát.
Az online átalakulás mindenesetre kedvezőnek látszik olyan szempontból, hogy egyre jobb eléréseket produkálnak a fiataloknál. Ezen sokat dobott például az, hogy 2019-ben a szókimondó Krúbi lett az év felfedezettje. Volt, aki kifejezetten örült ennek az eredménynek, de akadt, aki bírálta a zsűri választását.
https://www.facebook.com/fonogram/videos/647706279106867/
A kategóriák most is ugyanazok voltak, mint máskor. Ezek közül minden évben az egyik legizgalmasabb „Az év felfedezettje”. Ebben ugyanis nincs műfaji megkötés, a nyertes lehet akár pop, akár trap, de még heavy metal előadó is. Ezúttal a Carson Coma-t választotta a bizottság. A 2018-ban gimis zenekarként indult együttest a ‘60-as évek beatzenéje inspirálja legjobban. Műveikben előtérbe kerül az orgona, a hatvanas évekbeli öltözködés és a vidámság, a dalok pozitív üzenete és persze a humor. Ez lett az igazi védjegye a zenekarnak, rákontrázva az elmúlt évek sadboy-kultúrájára. Még Korda György egyik slágerét is feldolgozták. Klipjeik látványvilága hasonlít az orosz Little Big videóihoz.
Rácz Gergőnek is meghozta a sikert a szombati nap. Nincs egy hónapja, hogy megnyerte A Dal című TV-műsort Orsovai Renivel közösen készített számával, most „az év hazai pop-rock hangfelvétele” kategóriát is elvitte a Mostantól.
Az nyertesekről minden éveben a MAHASZ bizottsága dönt, de „Az év hangfelvételét” a közönség választja ki. 2020-ban a Bagossy Brothers Company Olyan ő című száma kapta a legtöbb szavazatot.
Életműdíjból kettő van. Az egyik egy elismert idősebb magyar előadónak jár, a másik pedig egy szintén több évtizedes tapasztalattal rendelkező zenei szakembernek. Előbbit idén Kovács Katinak ítélték oda, utóbbit pedig Gőz László zeneakadémiai tanárnak.
https://www.facebook.com/fonogram/videos/1097613007266484/
Szinte minden kategóriának van külföldi megfelelője is. Ezzel szeretnék elismerni a nem hazai zenészek munkáját is, illetve megmutatni, hogy Magyaroroszágon mely slágerek voltak a kedvenceink az előző évben. Természetesen díjat kapott Lil Nas X és Miley Cyrus édesapjának közöse, az Old Town Road, valamint elismerték Billie Eilish-t is.
RÉSZLETES LISTA A DÍJAZOTTAKRÓL:
-
az év hazai klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele
HOBO – Hé, Magyar Joe! (GrundRecords)
-
az év külföldi klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele
BRYAN ADAMS – Shine A Light (Universal Music)
-
az év hazai modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele
RÁCZ GERGŐ x ORSOVAI RENI – Mostantól (Schubert Music Publishing)
-
az év külföldi modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele
BILLIE EILISH – When We All Fall Asleep, Where Do We Go? (Universal Music)
-
az év hazai alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele
MÖRK – The Resurrection Of Mörk (Schubert Music Publishing)
-
az év külföldi alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele
LANA DEL REY – Norman Fucking Rockwell! (Universal Music)
-
az év hazai elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele
KRIZSO – Boys In The City, Girls From The Woods (szerzői kiadás)
-
az év külföldi elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele
ARMIN VAN BUUREN – Blah Blah Blah (Sony Music)
-
az év hazai rap vagy hip-hop albuma vagy hangfelvétele
GANXSTA ZOLEE és a KARTEL – Oldskool (MFM Music)
-
az év külföldi rap vagy hip-hop albuma vagy hangfelvétele
LIL NAS X feat. BILLY RAY CYRUS – Old Town Road (Sony Music)
-
az év hazai hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele
LEANDER KILLS – Luxusnyomor (Keytracks Hungary)
MUDFIELD – Sárrét (Keytracks Hungary)
(megosztott díj – holt verseny)
-
az év külföldi hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele
SLIPKNOT – We Are Not Your Kind (Magneoton/Warner Music)
-
az év hazai hagyományos slágerzenei albuma vagy hangfelvétele
BALÁZS PALI – Majd holnap írok… (szerzői kiadás)
-
az év hazai kortárs szórakoztatózenei albuma vagy hangfelvétele
CIMBALIBAND – Iram (Fonó)
-
az év hazai gyermek albuma vagy hangfelvétele
VERONAKI – Mosó Masa mosodája (Universal Music Hungary)
-
az év hazai jazz albuma vagy hangfelvétele
SÁRIK PÉTER TRIÓ – X Bartók (szerzői kiadás)
-
az év hazai világ- vagy népzenei albuma vagy hangfelvétele
LAJKÓ FÉLIX & VOLOSI – Lajkó Félix & Volosi (Fonó)
-
az év felfedezettje
CARSON COMA (Gold Record) -
az év hangfelvétele
BAGOSSY BROTHERS COMPANY – Olyan Ő (Prime Event Management)
szakmai életműdíj
GŐZ LÁSZLÓ
életműdíj
KOVÁCS KATI
(Klock-Balog Péter)