Az egyesületet 30. születésnapja alkalmából különleges ajándékkal leptük meg: több szemszögből is mesélünk egy kicsit arról, milyen is volt ez a három évtized. Bódi Zoltán ma már netnyelvész, de neki sem maradt ki nyaraiból a médiatábor, reggeleiből a RÉM.
Hogyan ismerte meg az egyesületet?
Az ELTE Bölcsészettudományi karán tanultam az 1990-es évek elején, ahol találkoztam egy fiatal, roppant invenciózus tanárral, úgy hívják Balázs Géza. Eljártam a szemináriumaira, rabul ejtett a stílusa, a tudása. Az egyik szakmai beszélgetésünk során említette, hogy van egy egyesület, DUÉ-nak hívják, jöjjek el az összejövetelekre. Szépen lassan ottragadtam a péntek délutáni találkozókon, egyre több részfeladatot kaptam az egyesület életében.
Ez mit jelentett pontosan?
Részt vettem a DUE által szervezett újságíró tanfolyamokon, elég hamar oktató lettem. Bekerültem a táborokba is: hosszú évekig voltam csoportvezető, menet közben én magam is kapcsolatba kerültem az aktív médiával, a DUÉ-s kollégáknak köszönhetően például az akkori Magyar Rádió Reggeli csúcs című műsorában külső munkatársként dolgoztam. Rendeztünk annak idején Nemzetközi Diákújságíró Konferenciát is, ez olyan szakmai összejövetel volt, ahova meghívtunk hazai diák- és professzionális újságírókat, a svájci, német, francia társszervezetek képviselőit, és tájékoztatást adtunk egymásnak a projektjeinkről, többek között iskolaújságokról, iskolarádiókról.
Fel tudja idézni a legkedvesebb tábori élményét?
Hálátlan a kérdés, mert a táborok az évtizedek elmúltával egy közös, nagy, pozitív élménycsomaggá értek össze bennem. Inkább érzéseket tudok átadni: óriási szeretetélmény volt az, mikor leültünk a csoportunk elé műsorértekezletet tartani, és mindenkiről sugárzott, hogy egy csapat vagyunk, a mai produkcióért együtt dolgozunk. Illetve az ébresztés procedúrája – a zenei montázzsal, ami igazi művészi munka – a mostani pillanatig szól a fejemben, és ha reggel, akkor rögtön az jut eszembe. Éveken keresztül volt az ébresztőm is!
Jó alap lehet a DUE egy fiatalnak, aki az újságírással kacérkodik?
Nyilván erőteljesen megváltoztak a mai médiaviszonyok a ’90-es évekéhez képest, ennek ellenére azt gondolom, hogy a DUE egy motiváló intézmény. Arra ad lehetőséget, hogy a szakmában éppen jelenlévő személyekkel kapcsolatot teremthessen, tanulhasson az, aki akar. Így tudhatnak egymásról a diákújságírók, és ha tudnak egymásról, akkor képesek egymástól tanulni, együtt, dolgozni, fejlődni. Ez elengedhetetlen a karrierépítés során.
Mit tart eddigi karrierje legnagyobb eredményének?
Egyértelműen azt, hogy nyelvész lehettem, tudományos fokozatot érhettem el, és én írhattam meg Magyarországon az első olyan monográfiát, amely az internetes kommunikációs műfajokról szól. Ebben is van szerepe a DUÉ-nak, ugyanis itt ismertem meg Szilágyi Árpádot, aki mai napig a legjobb barátom. Ő indított el abba az irányba, hogy foglalkozzam az internettel nyelvi szempontból is.
Jelenleg mivel foglalkozik?
Azon kívül, hogy a felsőoktatásban nyelvészeti tárgyakat oktatok, a Magyar Nyelvstratégiai Intézetben nyelvi tervezéssel foglalkozom. Ez egy olyan stratégiaalkotó tevékenység, amelynek a célja a magyar nyelv megtartása és a jövőbeli fejlődési irányainak meghatározása. A média nyelve egy olyan jelentős nyelvhasználati terület, aminek nagy hatása van a magyar nyelvi kultúrára. Rendkívül fontos az, hogy egy televíziós műsorban, rádiós médiatartalomban a nyelvhasználat milyen színvonalú, hiszen rengetegen olvassák, látják, hallják ezeket. Meg kell határozni azokat a követelményeket, folyamatokat, amelyek ezt mind felügyelik, hogy megtartsuk vagy talán javítsuk a szintet. És még egy elfoglaltság: Szilágyi Árpád barátommal és még néhány kollégámmal együtt rendszeresen videóblogolunk a YouTube-on PosztmodeM nevű, a digitális világról szóló csatornánkon.
Mit tanácsol a diákújságíróknak a nyelvhasználatot illetően?
Egy médiatartalom nyelvi színvonala nagy mértékben múlik az újságírón, az ő igényességén. Egyszerűen csak annyit mondanék: olvassanak, beszéljenek minél többet, minél változatosabb színtereken.
(Novák Henrietta)
