Nem mindenki merne kimenni egy messzi, más kultúrával, idegen nyelvvel rendelkező országba két hónapra, teljesen egyedül egy idegen családhoz. Három évvel ezelőtt a Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok alapszakának idén másodéves hallgatója, Tótfalusi Fanni minden kétség ellenére vállalta a kockázatot, hogy élményekkel telve térhessen vissza Magyarországra.
Hogyan sikerült eljutnod Argentínában?
A Rotary Cserediák programmal. Kétféle lehetőség közül választhatnak a diákok: jelentkezhetnek rövid vagy hosszú programra. A rövid program két hónapon át tart, és a nyári szünetben zajlik le. Mindenki különböző családhoz kerül, ahol van egy azonos korú és azonos nemű cserediákja. Amikor nálunk nyár van, Argentínában pedig tél, akkor érkeznek Magyarországra a cserediákok.
Milyenek voltak az ottani emberek?
Pozitívak, és nagyon lazán, stressz nélkül kezelik a dolgokat. Amit én különösképpen szerettem bennük, az az, hogy rettentően embercentrikusak, nyitottak egymás felé és rendkívül vendégszeretők.
Nehéz volt beilleszkedni?
Az első egy-két hét még furcsa volt, mert nem értettem meg mindent. Szerencsére a család már a kezdetekben is nagyon kedves volt hozzám. Viszont az időeltolódás okozott némi nehézséget, mert amikor én tudtam volna telefonálni, akkor a családomnak nem volt jó, amikor nekik lett volna jó, akkor nekem nem volt alkalmas. Így a két hónap végére az egésznapi spanyol beszéd hallgatásával még az álmaim is spanyolul játszódtak le.
Milyen egy átlagos argentin ember napja?
Felkelnek már egész korán, ott az iskola hétkor kezdődik és nyolcra mennek dolgozni a munkahelyükre. Délben ebédelnek, kávéznak és pihennek, és délután négykor újra kinyitnak a boltok egészen este nyolcig. A vacsora pedig tízkor kezdődik, és tizenegy felé fekszenek le.
Milyen a tanítás Argentínában?
Az iskolarendszer elég elmaradott, mondjuk Argentína összességében is elmaradottabb Európánál. Érződik, hogy sokáig gyarmat volt, viszont természetben gyönyörű. Az oktatásban elég szigorúak voltak, bár én egyházi iskolába jártam, valószínűleg ez is közrejátszhatott ebben a komolyabb mentalitásban. Egyenruhát kellett viselni, nem lehetett körmöt festeni és a lányok csak felfogva hordhatták a hajukat. Az iskolák elég rossz állapotban voltak, és minden ablakon rács volt. Egyszer óra közben egy kóbor kutya besétált az osztályba, odavizelt, majd kiment.
Milyen a közbiztonság? Tényleg olyan rossz, mint amilyennek mondják?
A közbiztonság valóban nem túl jó, többször is elhangzott, amikor autóztunk, hogy ezen a környéken nem lenne túl szerencsés kiszállni, mert nem olyan biztonságos. Azonban az én cserediákom egy jó környéken lakott, fent a Santa Fe tartományban, egy kis városkában. Őszintén szólva, én még Budapesten is félnék, ha este egyedül kellene sétálnom. Argentínában viszont nem éreztem azt a nagy veszélyt, de ott is nyilván vannak olyan helyek, ahol nem szívesen sétálgatnék.
(Király Dani)
