Mosolygó Sára már több magyar filmben is szerepelt, a Petőfi Sándor életéről szóló filmben az egyik főszereplőt, Szendrey Júliát játssza, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen pedig végzős évét tölti. Emellett saját filmes vállalkozásba is kezdett, jelenleg pedig egy új darabot is próbál.
Hogyan lettél színésznő?
Az átlagosnál jóval később döntöttem el, nekem nem egy kiskori dédelgetett álom volt ez. Amikor úgy döntöttem, hogy iskolát váltok és feljöttem a Waldorfba Pestre, egy teljesen más szellemiséget ismertem meg. Itt volt lehetőségem többet foglalkozni a művészettel és itt erősítettek meg, hogy ebben jó vagyok. Nem volt kifejezetten drámatagozat, csak jobban figyeltek az egyéni képességekre, és hogy merre tereljenek. Végül rájöttem, hogy én ezt szeretném csinálni, így teljes erőbedobással a színművészetis felvételire készültem az utolsó évemben, és fel is vettek.
Kellett választanod a film és a színház között? Melyik tetszett jobban?
Itthon ez nem igazán válik szét. Filmszínészetet tulajdonképpen nem is oktattak nekünk, legfeljebb egy-egy rövid kurzus erejéig találkozhattunk kamerával, de ez idő alatt nem lehetett megtanulni a kamera előtt való létezést. A szerencsén is múlik, hogy felkarol-e valaki, aki castingokra hív, és belecsöppensz a filmes világba. Választani viszont nem kell, ha szerencséd van, kapsz lehetőséget minkettőre.
Mi volt az első filmszereped?
Olasz Renátónak volt egy filmje, ott volt egy pici, pár napos szerepem. Amikor pedig az Együtt kezdtükre keresték a főszereplőket, Renátó segített a castingosnak. A Petőfiben (Most vagy soha – a szerk.) pedig ugyanaz csinálta a castingot, tehát továbbvitték a nevemet, de emellett szerintem szájról szája is terjed, mert azóta sok másik meghallgatásra hívnak.
A korábbiakhoz képest a Most vagy soha mekkora ugrás volt?
Ekkora szabású filmet nem forgattam még. Ebben volt a legtöbb napom, az egész forgatás körül olyan technika állt rendelkezésre, amivel még sosem találkoztam. Az biztos, hogy nagy kihívás volt színészileg és sokszor fizikailag is, de még én sem tudhatom, milyen lesz a végeredmény, csak reménykedek benne, hogy olyat nyújtottam, amire majd büszke lehetek és amire esetleg felfigyelnek.
Milyen volt egy történelmi karaktert játszani?
Nagyon sokat olvastam Szendrey Júliáról és tanáraimtól is kértem, hogy meséljenek. Emellett pedig Lóth Balázs rendező volt a segítségemre. A forgatás előtt és közben is sokat elemeztük, hogy vajon mi lehetett Júlia egy-egy döntése mögött. Viszont a film mindössze egyetlen napot ölel fel, és azt nem tudjuk eredetileg, hogy a forradalom kitörése napján mit csinált Szendrey Júlia, így az egy fiktív szál. Érdekes, hogy bár az eredeti történelmi események alapján íródott és játszódik a történet, én mégis inkább egy fikcióban vettem részt.
Színészileg sokkal nehezebb volt, mint például az azt megelőző Együtt kezdtük?
Az Együtt kezdtükben akárhogy is nem magamat játszom és sokban különbözünk is a karakterrel, mégis élethelyzetekben és szituációkban hasonlókat már megéltem. Könnyebb volt felidézni egy osztálytalálkozót, egy nyári balatoni emléket a barátokkal, egy szerelmi vagy baráti konfliktust. Itt az egész forgatás alatt családias, könnyed hangulat volt. Lent éltünk együtt Badacsonyban egy hónapot, így otthonosan éreztük magunkat az egész forgatás alatt és sokan ismertük is már egymást korábbról, ami biztonságot jelentett. Viszont mindannyiunknak az első nagyjátékfilm főszerepe volt, ez azért okozott nehézségeket, bizonytalanságokat.
A filmes és a színházas tapasztalatokat összevetve melyikben érzed magad otthonosabban?
A filmben azt hiszem, de nehéz összehasonlítani, teljesen más a kettő. A filmnek nagyon szeretem az intimitását, azt, hogy minden piciben történhet. Hogy egy-egy szituációt újra és újra fel lehet venni, átgondolni, átgyúrni. Azt ahogyan több száz ember koncentrál, és a kellékestől a sminkesen át a hangosig mindenki azon dolgozik, hogy megszülethessen az adott jelenet.
Mennyire tudtad összeegyeztetni a forgatásokat a többi feladattal?
Meg lehet csinálni, bár ha egyszerre forgatsz és színházban is vagy, akkor nem sok időd marad másra. Az Együtt kezdtüköt nyáron forgattam, amikor nem volt suli. Játszottam fesztiválokon, de az nem volt mindennapos. Olyan persze előfordult, hogy egyik helyről mentem a másikra alvás nélkül. Amikor pedig a Petőfi forgott, akkor már nem voltak óráim. Nyilván játszottam mellette, de nem kellett minden este ott lennem, havi pár előadásom volt.
Most új színházi szerepre készülök, jelenleg is próbáljuk az Olivier Bourdeaut regénye alapján átírt drámát Merre jársz Bojangles? címmel. Ennek január 6-án lesz a bemutatója az Színművészetin és Szécsi Bence osztálytársam rendezi.
A színészkedés mellett filmes céggel is foglalkozol, a Non Lieu Film Production-nel, erről mit lehet tudni?
Nagyjából fél éve kezdtük el, azzal az elsődleges céllal, hogy ne legyünk kiszolgáltatva a mostani helyzetnek, amiben benne van, hogy akár fél évig nem hívnak sehova, vagy ha hívnak is, nem olyat játszol, amit igazán szeretnél. Ha meg akarunk valamit valósítani, és van hozzá egy jó forgatókönyv, akkor meg tudjuk magunknak csinálni. Elkezdtünk a technikába invesztálni, illetve egy most induló magyar divatmárka megbízott minket egy art direction pozícióval. Reklámokat, videóklipeket is csinálunk, illetve egy mentorprogramot is szeretnénk elindítani, mert fontos nekünk, hogy ha vannak fiatalok, akik szeretnének filmet csinálni, akkor támogatni tudjuk őket, akár azzal, hogy a rendes piaci árnál olcsóbban adjuk bérbe a technikát, vagy például a gyártásban segítünk. Szeretnénk, hogy máshogy is menjen a filmezés, mint ahogy itthon, ahol csak nagyiparban sok pénzért lehet.
Az ünnepek közeledtével mennyire tudsz elszakadni a színháztól és a filmektől?
Fontos, hogy ne a munkáról szóljon minden. Szerencsére nem játszom karácsonykor vagy szilveszterkor, bár ez nem rajtam múlik. Nekem a karácsony arról szól, hogy otthon vagyok, készülődök, sütünk-főzünk. De a mindennapokra is igaz, hogy a család, illetve a baráti kör sem a szakmából van.
Az egyetemen és a színházban az első években eltávolodtunk a családtól, barátoktól, ebből nehéz volt kijönni és felismerni, hogy az élet nem csak erről szól. Úgyhogy szerintem tudatosnak kell lenni, különben belebolondul az ember, és kétségbeesik attól, ha épp nincs munkája, mert akkor el se tudja képzelni, mit csináljon. Imádok sportolni, kézműveskedni, szóval fontos, hogy más is legyen a munkán kívül.
(Horváth Ádám)
