„Leonardo energiájával élni nekem a legnagyobb kitüntetés” – mondta el nekünk Vészabó Noémi Leonardo da Vinci, Caravaggio és International Prize Pegasus for Arts-díjas festőművész, író, a MANK és a Magyar Írók Egyesületének tagja. Pályája kezdetéről, elért sikereiről és művei üzenetéről beszélgettünk.
Mikor fogalmazódott meg önben, hogy festő szeretne lenni?
Mindig erre a csodás feladatra készültem, nem is volt más elképzelésem az életemről. Szerencsésnek tartom, ha valaki gyerekként felismeri az életfeladatát. Persze nagyon nehéz, hiszen mindenért rengeteget kell dolgozni és küzdeni, de kegyelmi állapotban élek, hiszen azt csinálom, amit a legjobban szeretek: festek, írok.
Volt, hogy úgy érezte, nem ez a magának való út?
Nem volt ilyen, mindig megszállott voltam… néha-néha elkeseredtem azért, hogy kell-e a művészetem, szükség van-e rám? Aztán egy-két hét kínlódás után mindig újrakezdtem alkotni, ez a legjobb terápia, mindig újjászülettem ilyenkor.
A művei nem csak vásznakon, de porcelánokon is fennmaradnak a jövő számára. Hogyan történt az együttműködés, mesélne róla?
Sok-sok évvel ezelőtt felhívtak Hollóházáról, hogy tervezzek nekik porcelánt, sírtam örömömben, annyira boldoggá tett a felkérés. Az első kollekcióm vörös-fekete-arany porcelán volt, mert az ókori vörös-fekete alakos vázákat akartam visszahozni a mai köztudatba. Már négy kollekciót terveztem a porcelángyárnak, szeretik az emberek, hiszen nagyon intenzív színekkel dolgozom, és a terveim sem a megszokott minták.
Elnyerte a Leonardo da Vinci-díjat, milyen hatást gyakorolt ez önre és a munkáira?
Életem egyik legszebb napja volt, amikor Firenzében a Borghese Palotában átvehettem a Leonardo da Vinci-díjat. Az ő imádatában éltem eddig is az életemet, hiszen szerintem a legnagyobb polihisztora a világnak. Most a díjjal viselem a nevét és ez mérhetetlen boldogságot, inspirációt, alázatot ad. Megváltoztatta az életemet. A művész üzeneteket közvetít az ősemlékezetből és van mondanivalója, ezért fontos számunkra az elismerés. Leonardo energiájával élni nekem a legnagyobb kitüntetés.
A nő, mint motívum, sokszor visszaköszön a festményein. Ennek van valami különleges jelentése, oka?
Igen, hiszem, hogy meg kell mutatnom festményeimen keresztül a nők sokoldalúságát, különlegességét. A női energia nélkül nincs élet, nincs teremtés, nincs jövő. A nő anya, szerető, társ, erős és gyöngéd is egyben.
Mit szeretne üzenni a műveivel a világnak?
A szépséget közvetítem, mert szépség nélkül nem lehet élni. Mindenki erre vágyik, ha kimondja, ha nem. Szép társat, otthont, ruhákat, műalkotásokat, gyerekeket akarunk. Így a szépség szeretete átszövi életünk. Boldogságot ad, hiszen, ha valakinek van egy csodás festmény a falán, az meghatározza a napjait és életét, mert amikor ránéz, akkor – ha egy pillanatra is – boldogságot érez. Hiszem, hogy a varázslat működik és a művészek jó ügyet szolgálnak, egész életemben ezt hirdettem.
A festészet mellett könyveket is ír; a kettő ugyanazt az üzenetet hordozza vagy két különálló értékként tekint rájuk?
Más a leírt, kimondott szó és más a lefestett „üzenet”, mégis a végeredmény ugyanaz: mesélek az olvasóknak, a nézőknek, izgalmas történeteken, emberi sorsokon keresztül mutatom meg nekik a saját lelküket. Nagyon sokan jelezték, hogy néhány könyvemben magukra ismertek és azonosultak a történnettel, ami jó. Van, amit jobb leírni, így két-három évente szinte zúdul belőlem egy új könyv, de közben a festményeimet is festem, szóval a kettőt együtt is tudom vinni. Szinte kiegészítik egymást a lélekben.
Egy festőnek, mindig van önkritikája. Volt olyan, hogy egy kép megfestése után azt érezte nem sikerült jól, esetleg előre tudta, hogy átütő siker lesz?
Igen, és magammal sokkal kritikusabb vagyok, ha van olyan, hogy nekem nem tetszik a kép, akkor lealapozom és újat festek. Maximalista vagyok, szóval nem adok ki olyan művet a kezemből, amivel ne lennék teljesen vagy majdnem teljesen elégedett. A siker érdekes, mert minden kiállításomon van egy-két, a nézők által kiemelt alkotás, amiről elmondják, hogy a kedvencük, és ez így van jól. Mindenkinek más a lelkivilága, ezért azokat a képeket tartják maguk számára tetszőnek, mellyel akkor éppen azonosulni tudnak lélekben.
Volt valaha olyan festő, aki inspirálta?
Mondanám, hogy minden nagy elődöm, a nagy mesterek inspirálnak folyamatosan. Mindig lehet tanulni, mindig lehet újat felfedezni. Imádom a reneszánszt, a manierizmust… tulajdonképpen én is manierista festő vagyok, bár nem szeretem a kategorizálást. Ha neveket kellene mondanom, akkor Leonardo, Botticelli, Van Gogh, Caravaggio, El Greco…
Ha valakiben megvan a tehetség és művész szeretne lenni, de nem tudja, miként kezdjen hozzá, milyen tanáccsal látná el?
Azt mondanám neki, hogy sose adja fel az álmait, mert ha valaki festőművésznek születik, akkor minden áron azt kell csinálnia, akkor is, ha mások el akarják téríteni attól. Ha valakinek ez a dolga, akkor az egyik legcsodálatosabb sorssal ajándékozta meg az ég. Viszont nem könnyű élet. Bizonytalan, kiszámíthatatlan, de csodákkal van tele. Az alkotás boldogsága varázslat, alkímia, mágia, de tele van átvirrasztott éjszakával, rengeteg munkával, kétséggel, alázattal, hittel és valami isteni beavatkozással. Bárhol járunk a világban, mindenhol a művészek által létrehozott káprázatokat csodáljuk: épületek, szobrok, festmények, versek, könyvek…szóval a művészek küldöttek, körül lengi őket valami bűvölet és gyakran nagyon nehéz a sorsuk, mégis az emberekért élnek és alkotnak. A művészek megemelik a világ rezgését, a hétköznapokat ünneppé varázsolják, mindig adnak és hozzátesznek a világhoz. Egy elhivatott művész soha nem úgy hagyja a világot, ahogyan ő találta.
(Bartos Benigna)
