Anyukám ezen szavai nem minden esetben hangzanak a legmegnyugtatóbbnak, de el kell ismernem, hogy van bennük igazság. Legutóbbi kalandom Marokkóba vezetett el. A családommal Dr. Sajó Tamás Marrakes és a kasbahok útja nevű túráján vettünk részt.
Amikor szeptemberben földrengés rázta meg Marokkót, egy pillanat erejéig azt hittük, hogy utunknak lőttek, de szerencsére túravezetőnk megnyugtatott mindenkit, a terület, ahova mi készültünk, nem esett annyira a földrengés sújtotta részek vonzáskörébe. Az út során többször is találkoztunk a katasztrófa nyomaival, de a legtöbb műemléket már helyreállították, mire odaértünk, vagy csak nem lehetett bizonyos részeket látogatni a munkálatok miatt.
Az első két napot Marrakesben töltöttük. A város fontos szerepet játszik az ország kereskedelmében, valamint Marokkó egyik fontos turisztikai központja. Fő látványosságai közé tartozik a város egyik piactere, a Jemaa el-Fnaa. Napközben kígyóbűvölőkkel és egyéb árusokkal van tele, viszont az igazán érdekes dolgok péntek esténként történnek. A piactéren hagyományosan mesemondók, zenészek és egyéb előadók lépnek fel. Az óvárosban meglátogattuk a Ben Youssef Medreszét, a Teológiai Főiskola jogelődjét, valamint a Bahia palotát. Emellett érkezésünk estéjén szerencsénk volt, és még éppen be tudtunk menni Marrakes egyik zsidó temetőjébe.
Marokkóban az 1950-es évek végéig számottevő berber zsidó kisebbség élt. Miután az ország kikiáltotta függetlenségét Franciaországtól 1956-ban, rengeteg zsidó család hagyta el az országot megtorlástól tartva, mivel nagy részük a franciákat támogatta. Marrakesben a régi zsidónegyed a városfal mellé épült. A városban maradt zsidók már nem élnek ott, de a városrész korántsem lakatlan. Az elhagyott házakba egy kevésbé tehetős réteg költözött be, és meglehetősen elszegényedett a környék. Utazásunk során itt találkoztunk először a földrengés nyomaival is, leomlott házak képében.
Eztán az Atlasz-hegység felé vettük az irányt, de mielőtt még elértük volna az Atlaszt, tettünk egy gyors kitérőt André Haller, osztrák celeb posztmodern kertjében, Animában. Haller először a ’70-es években látogatott el Marokkóba, és nagyon megtetszett neki az ország. A kertet 2008-ban kezdték el kiépíteni Afrikában őshonos növényekből. Több művész, többek között Picasso, Keith Haring és Igor Mitoraj installációi is megtalálhatók. Az Anima egy felüdítő élmény volt a nagyváros folyamatos zaja után.
Varzázát neve a filmek kedvelőinek ismerősen csenghet, mivel ott található az Atlas Studios, ahol rengeteg hollywoodi filmet és sorozatot forgattak, például A trónok harca bizonyos részei itt lettek felvéve, a Russel Crowe főszereplésével készült Gladiátor pedig egy közeli kisvárosban, Ájt Benhadduban forgott. Varzázátban lehetőségünk volt megnézni egy szertartásokra már nem használt, de múzeumként működő zsinagógát. A kiállítás tárgyai az ’50-es években kivándorló családok hátrahagyott dolgaiból áll. A zsinagóga minden fala, és helyenként a padló egy része is tetőtől talpig ezekkel a tárgyakkal van tele.
Ájt Benhaddu egy kis agyagváros az Ounila folyó partján. Igaz, a folyómederben éppen nem volt víz, amikor meglátogattuk. Az agyagváros szinte teljesen lakatlan, leszámítva a szuvenírboltokat. A zsidó legendák szerint Eszter királyné várának tartják a hegy tetején található romot. Bármennyire is jól hangzik, ennek a legendának nincs sok igazságalapja, mivel a hegy tetején található építmény jóval Eszter királyné után épült, valamint az épület egy magtár volt.
Az út elvezetett minket a Todra-szurdokba is, ahonnan még 20 kilométert autóztunk, mire elérkeztünk egy berber vásárba. Mikor a két kisbusz, amikkel utaztunk, befordult a vásár melletti dűlőre és megállt, legalább harminc kisgyerek vette körbe az autót, és szinte tátott szájjal bámultak minket, és jöttek utánunk, amíg a vásárban voltunk. Tehát anyukám mondása alapján itt kezdődött a kaland.
Túránk utolsó állomása szintén a Todra-völgyében volt, Thingir közelében. Az Ikelane mecsetet már nem használják, ezért látogathattuk meg. (Marokkóban a mecsetekbe csak muszlimok mehetnek be. A ’30-as években a francia turisták elárasztották a mecseteket, így 1956-ban, miután az ország függetlenedett a Franciaországtól, megtiltotta a gyauroknak, hogy belépjenek a mecseteikbe.) A mecsethez tartozott egy iskola is, ma az omladozni kezdő épületet egy régi növendék tartja rendben.
Marokkó különleges: Európa, az arab világ és Afrika kulturális öröksége és génjei keverednek itt. Te is nézd meg, ha teheted!
(Nagy Noémi Katalin)
