Rekordközeli létszámmal kezdődött el a 43. Médiatábor

Közel 130 résztvevővel indult el a 43. DUE-tábor. Idén a jól bevált képzések és programok mellett sok újdonsággal is készültünk a táborozóknak, hogy a lehető legjobban teljen mindenki számára az év 9 legjobb napja.

A 43. Médiatábort Kecskés István, a DUE elnöke nyitotta meg, majd a táborvezetőséget Babcsány András táborvezető és Herczeg Zsolt, szakmai vezető, az InfoRádió főmunkatársa mutatta be.

Az első napon a hagyományokhoz híven a megnyitó beszédek és a tábor szabályainak ismertetése után tűz- és balesetvédelmi oktatást, is tartottunk.

A korábbi évekkel ellentétben, idén elmaradt a Forgószínpad, hiszen a táborozók már korábban kiválaszthatták, hogy melyik csoporthoz szeretnének csatlakozni. Mivel idén rengeteg új arccal bővült azoknak a száma, akiket a tábor megtaníthat az újságírás, rádiózás, tévézés, videózás és fotózás alapjaira, ezért estére ismerkedős portyát, szórakoztató játékokat szerveztünk, hogy jobban megismerjék a táborozók egymást és a táborvezetőséget is.