Négy magyar film, amiért még érdemes lesz idén moziba menned

Kiemelt kép: PORT.hu/ Intercom

Az év hátralévő részében számos izgalmas magyar film érkezik a nagyvászonra. Lesz köztük romantikus vígjáték, fordulatos thriller, zenés szerelmi történet és ünnepi családi komédia is. A különböző műfajú alkotások mély és érzelmes témákat is körül járnak majd, viszont humoros pillanatokból sem lesz hiány. Összegyűjtöttük a négy legjobban várt magyar filmet, amelyek premierjét még mindenképpen érdemes figyelemmel kísérnünk az idei év maradékában.

Még egy kívánság (Premier: 2026. október 15.)

Mi történne, ha egyetlen kívánsággal eltüntethetnénk mindazt, ami megnehezíti az életünket? A Dobó Kata rendezésében készülő romantikus vígjáték főszereplője Juli, egy harmincas éveiben járó zenei menedzser, akinek egy nyilvános baki után veszélybe kerül a munkája. Mindössze egy hónapot kap arra, hogy befuttasson egy rockzenekart, amikor a kezébe kerül egy különleges kívánságfüzet, amivel eltörölhet dolgokat a világból. Juli eleinte a saját problémáit próbálja megoldani, ám hamar kiderül, hogy a varázslatos lehetőségnek váratlan következményei lehetnek. Hermányi Mariann mellett Kádár L. Gellért és T. Danny is feltűnnek a filmben, ami a zenei közeg és a mágikus alapötlet segítségével kínál könnyed, mégis elgondolkodtató szórakozást.

Az örökség (Premier: 2026. október 22.)

Egy családi titok könnyen felboríthatja a legszorosabb kapcsolatokat is. Tasnádi István első mozifilmjében egy idős férfi váratlan döntései miatt a családtagok egymásban kezdenek kételkedni. Árpi bácsi fiai, Attila és Kristóf akkor kezdenek aggódni, amikor kiderül, hogy apjuk szinte minden megtakarítását egy Hajnalka nevű fiatal nőre költötte. Míg az apa szerelemről beszél, fiai attól tartanak, hogy a nő csak kihasználja őt. A Mucsi Zoltán, Molnár Áron, Lengyel Tamás és Staub Viktória főszereplésével készült thriller a bizalom, a szerelem és a családi kötelékek határait feszegeti. A fordulatokban gazdag történet azt is felveti, mennyire ismerhetjük valójában a hozzánk legközelebb álló embereket.

Hogyan tudnék élni nélküled? 2 (Premier: 2026. november 12.)

A balatoni nyár, a régi szerelmek és Demjén Ferenc slágerei ismét visszatérnek a népszerű romantikus zenés film folytatásában. Dyga Zsombor rendezésében a történet hat évvel később folytatódik, amikor a korábban megismert Kuplung zenekar tagjai Csabi és Betti esküvőjén találkoznak újra. A nagy nap azonban nemcsak az ünneplésről szól: a régi barátságok és a rendezetlen érzelmek hamar felkavarják az eseményeket. Ember Márk, Törőcsik Franciska, Marics Péter, Márkus Luca, Kirády Marcell és Kovács Harmat ismét visszatérnek a filmben, és ezúttal Liptai Claudia is csatlakozik hozzájuk. A romantikus vígjátékban a félreértések, a szerelmi bonyodalmak, a zene és a nosztalgia is főszerepet kap. A balatoni környezet és a jól ismert karakterek újabb érzelmes, humoros történetet ígérnek.

Karácsonyra megjövök (Premier: 2026. december 3.)

A karácsonyi készülődés nem mindig olyan meghitt, mint amilyennek elképzeljük. Herendi Gábor családi vígjátékában Míra egy hétre Balira utazik pihenni, miután férje, Attila kijelenti, hogy egyedül is képes ellátni a háztartást és a három gyerek körüli teendőket. A férfira azonban hamarosan egyszerre szakad rá a családi élet megszervezése és a céges karácsonyi rendezvény előkészítése. A film humorosan közelít a családon belüli munkamegosztás, az anyaság és a párkapcsolati szerepek kérdéséhez, Csányi Sándor és Lovas Rozi főszereplésével.