„Kevés olly nemes mulatságot nyújthat télen a szabad természet, mellyet mindenki olly könnyen élvezhetne s testét annyira edzené, mint a korcsolyázás. […] Valami kimondhatlan édes érzetet, mintegy büszkeséget ad, […] úgyszólván repülni tanít” – 156 év telt el, mióta a fent idézett sorok először jelentek meg a Vadász és Versenylapban 1870-ben, azonban azóta sem lehet vitatkozni velük. Cikkünkben a Városligeti Műjégpálya százéves jubileumának alkalmából elmeséljük, hogyan vált ez a csodás helyszín ingoványos mocsárterületből Európa legnagyobb szabadtéri mesterséges jégfelületévé.
A téli Budapest egyik legszebb látványossága kétségkívül a Városligeti Műjégpálya, ami idén november 26-án ünnepli 100. évfordulóját. A XIV. kerületi jégpálya Európa legnagyobb mesterséges szabadtéri jégfelülete, ami több mint tizenkétezer négyzetméternyi korcsolyaterületet kínál a sportolni és gyönyörködni vágyóknak. A körbe-körbe siklás néma szemtanúi, a Vajdahunyad vára, a Városligeti tó és a neobarokk stílusú Korcsolyacsarnok mind garantálják, hogy a fagyos időben is hosszú órákat töltsünk a jégen.

A Műjég előtt
Ma már nagyon nehéz elhinni, de a mostani, műemléki védelem alatt álló műjégpálya helyén a 18. században egy békakuruttyolástól hangos, nagy kiterjedésű mocsár terült el. A város a század vége felé ennek lecsapolása mellett döntött, egyúttal pedig az új tó partvonalát is kialakították és parkosították a környéket. A 19. század elejére már népszerű kirándulóhely vált, az addig természet uralta, vad területből.
1869. november 12-én a Duna-parti Petőfi kávéház kártyatermében a sikeres, sportkedvelő orvos, Kresz Géza 15 társával közösen megalapította a Pesti Korcsolyázó Egyletet (PKE), ami 1873-tól Budapesti Korcsolyázó Egylet (BKE) néven működött tovább. Hosszas és kitartó közbenjárásuk után a városi tanács díjtalanul engedélyezte az egylet számára, hogy a Városligeti tó egy részét telente korcsolyapályává alakítsa, amelyet minden fővárosi ingyen használhat. A PKE bálokkal és mulatságokkal népszerűsítette az akkortájt kissé rossz hírben álló, „illetlenségnek” minősülő téli sportot. Az egylet tagjai saját költségükön még egy kis, fából készült melegedőt is építtettek a tó partjára.
A korcsolyázók 1870. január 29-én ünnepélyes keretek között vehették birtokba először a Városligeti tó jegét. Az átadási ceremónián maga Rudolf koronaherceg is tiszteletét tette. A budapestiek nem várt lelkesedéssel vetették bele magukat a jégen siklás művészetébe, és így történt ez utána télről télre. 1874-ben a tóparti kis melegedő lángra kapott, és leégett. Ennek pótlására az ekkor még fiatal Lechner Ödönt, a későbbi építészóriást bízták meg egy neoreneszánsz stílusú kőépület tervezésével, melyet 1876 szilveszter estéjén adtak át. A formabontó épülethez nem létezett Lechner számára minta, ezért a korcsolyacsarnokot leginkább vadászkastélyok és fürdőházak képére formázta. Az alsó szinten korcsolyakötő helyiség, az emeleten pedig melegedő és zenekari terem is helyet kapott.

Ezután talán nem meglepő, de a hazai korcsolyázás pályája tovább ívelt felfelé. 1892-ben megalakult a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség, a BKE töretlen kitartása pedig elősegítette, hogy 1893-ban Budapesten rendezzék meg az első magyar gyorskorcsolya-versenyt, amit rövidesen különböző korcsolyaszámok világ- és Európa-bajnokságai is követtek. 1895-ben Francsek Imre tervei alapján új, neobarokk stílusú épületet emeltek a régit részlegesen elbontva, az ugyanis túl kicsinek bizonyult.
1908. december 27-én megalakult a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség is. Ezt követően a második világháborúig számos korcsolyaversenyt rendeztek a Városligeti Műjégpályán: négy alkalommal műkorcsolya-világbajnokságot és három alkalommal Európa-bajnokságot.

Magyarország megkerülhetetlen szereplőjévé vált a nemzetközi jégkorcsolyázásnak, viszont ez, a téli időjárás kiszámíthatatlansága mellett, további fejlesztésekre ösztönözte a BKE-t. Már 1910-ben felmerült egy műjégpálya megépítésének a gondolata, ám ennek megvalósítását az I. világháború kitörése késleltette. A munkálatok csak az 1920-as évek közepén kezdődhettek el.
A Bauer Béla, Hollerung Gábor, Krempels Béla és Krencsey Géza mérnökök tervei alapján kivitelezett 5600 négyzetméter alapterületű műjégpályát 100 éve, 1926. november 26-án vehette birtokába a nagyközönség. A pálya tükörjege alatti betonréteg 62 kilométer hosszú csőhálózatot rejtett. E hálózatban sós vizet keringtettek, amit a hűtéshez használt cseppfolyósított és párologtatott ammónia segítségével stabil mínusz 7–12 fokon tartottak. Így érték el, hogy a sós víz jó hőtároló képességének köszönhetően, a betonon álló 2–3 centiméternyi víz egyenletesen fagyjon meg. Amíg a tó medrében folyt a munka, a csarnok két szárnyépülettel is bővült: az egyikben gépház létesült, míg a másikban öltözők és ruhatárak kaptak helyet.

Miután a műjég már kevésbé volt kitéve az időjárásnak, az átlagosan 1–1,5 hónapig tartó szezon helyett novembertől márciusig lehetett korcsolyázni.
A második világháború végéhez közeledve, Budapest ostroma során hatalmas bombakárokat szenvedett a Városligeti Műjégpálya. Újjáépítése 1947-ben kezdődött el, majd napjainkig több bővítés és infrastruktúra-fejlesztés is követte. A Városliget Kapuja projekt keretében 2011-re rekonstruálták és korszerűsítették a jégpályát, felújították a főépületet, és a második világháborúban bombacsapást kapott bal szárnyat is. A megújult, mai formában ismert Városligeti Műjégpálya 2011-ben tárta ki újra kapuit.
View this post on Instagram
Ezen a jégen nemcsak a „repülés tanulását” tapasztalhatjuk meg: ha jól figyelünk, talán letűnt korok szélfúvásainak csípését és simogatásait is érezhetjük kipirosodott arcunkon.





















