Horoszpókok – avagy a csillagjegyek pók gyilkolási szokásai

Minden horoszkópnak megvannak a maga sajátosságai. Abból, hogy egy ember mikor született tömérdek mennyiségű információt lehet leszűrni: gyengeségek, erősségek … és persze a pókok iránti érzelmek is ide tartoznak. Vajon melyik csillagjegy milyen kivégzési módot választ annak érdekében, hogy eltüntessék a pókokat otthonaikból?

Bak: A bakok nagyon türelmesek, gyakorlatiasak, megbízhatóak és céltudatosak. Ám emellett pesszimisták, makacsok, túlzottan komolyak és mindent túlgondolnak.
Ezeket összegezve egy bak kisebb megfigyelés után habozás nélkül eltávolítja a pókot, ügyelve arra, hogy ne legyen maszatos a fal vagy az asztal, de ha mégis akkor gyorsan
eltakarítja a foltokat.

Vízöntő: A vízöntők nagyon rendkívüli személyiséggel rendelkeznek. Nem ismernek akadályokat, erős akaratúak, állhatatosak és idealisták. Művészlelkek és a tudományok
terén is otthonosan mozognak. A vízöntők esetében itt két kimenetel van. Az egyik, hogy
megpróbálják megmenteni a pókot, de nem feltétlenül a szokványos papírlap segítségével, hanem inkább valami kreatívabb alternatívát választanak. A második opció, hogy hívnak valakit, aki náluk kevésbé fél a pókoktól, és megkérik, hogy végezze el ő a feladatot.

Halak: A halak egy félénk, békeszerető és igazságos csillagjegy. Ám néha túlzottan elmerülnek az illúziók és az álmok világában, ami később egy komoly buktató lehet. Ez
esetben menekül a valóság és a másokkal való kapcsolatok elől. Ezek alapján biztos nem szeretnék, hogy bántódása essen a póknak, de ők maguk nem valószínű, hogy el is távolítják. A halak eléggé problémakerülőek így nagy eséllyel otthagyják a
pókot.

Kos: A kos egy nagyon szenvedélyes és energikus csillagjegy. Lázba hozzák az olyan kis apróságok is amire más a fejét sem emeli fel. Állandóan siet valahova, mindig van feladata, de ha mégsem akkor elintézi, hogy legyen. Bátor, céltudatos és keresi a kihívásokat.
A kosok nem vacakolnak. Valószínűleg egyből lecsapják a pókokat egy cipővel vagy papuccsal. A feladatot ők maguk végzik bátorságukból és versenyszellemükből fakadóan.

Bika: A bika egy kedves, érzékeny és egyben egy erősen konzervatív személyiség. Céljaikhoz nagyon ragaszkodnak, és mindent beleadnak, hogy elérjék azokat. Emellett nagyon realisták, türelmesek, kitartóak és szívósak. A bika kiválasztaná a legegyszerűbb és
leghatékonyabb módot majd szimplán lecsapná. Miután végzett a pókot eltávolítja és eltakarítja a maradványokat ügyelve a rendre.

Ikrek: Az ikrek egy szeszélyes, kedves és bájos személyiség. Szellemes és okos, de egyben egy kicsit kapkodó és ingerlékeny. Mindig próbál jóindulatú lenni és nyitott az új
dolgok felé. Az ikrek akárcsak a kosok egyből lecsapnak a pókra. Keresnek valamit (vagy valakit), amivel gyorsan és határozottan el tudják pusztítani áldozatukat.

Rák: A rákok érzékenyek, kifinomultak és teljesen nyitottak a világra, de ha valaki megbántja őket riadtan vonulnak vissza menedékükbe. Szeretetük nagyon erős és sokszor képesek az önfeláldozásra. Hisznek a megérzéseikben, amik rendszerint helyesek. A rák csillagjegyű emberek nagy része empátiát érez a pókok iránt emiatt nagy eséllyel életben hagyják. Viszont nem igazán vágynak az állat társaságára, ez okból kifolyólag inkább egy
papírlap segítségével kiviszik a házból.

Oroszlán: Az oroszlánok nagyon optimisták, megfontoltak és kiegyensúlyozottak. Távol tartják magukat a veszekedésektől és igyekeznek elkerülni az aljas, rossz energiájú embereket. Az oroszlánok nem haboznak, azonnal lecsapnak a pókra. Szeretik a hatékony módszereket így nagy valószínűséggel egy porszívó segítségével szívnák fel és távolítanák el.

Szűz: A szüzeket hűvös ész jellemzi, emellett gyakorlatiasak és remek üzleti érzékkel rendelkeznek. Nagyon érdeklődő személyiségek, de vakon senkiben és semmiben sem tudnak megbízni. Egy szűz csillagjegyű ember valószínűleg nem öli meg a pókot, inkább keres egy egyszerű és higiénikus alternatívát. Miután eltávolította az állatot a tisztaságmániájából kifolyólag alaposan le fogja fertőtleníteni a helyet, nehogy bármin rajta legyenek a pók maradványai.

Mérleg: A mérleg egy szelíd kedves és segítőkész csillagjegy. Soha nem ítélkezik elhamarkodottan, külseje mindig ápolt, öltözködése kifinomult és elegáns. A mérleg csillagjegyű emberek szeretik a harmóniát és a békességet, így nem valószínű, hogy megölnék a pókot. Emellett nagyon empatikusak és úgy tisztelik egy pók életét mint egy emberét.

Skorpió: A skorpió egy nagyon empatikus csillagjegy, aki rengeteg érzelemmel közelít a világ felé. Jók a megérzéseik, jószívűek, – máshogy, mint a vízelemű jegyek – de könnyen
megbántódnak. A skorpió csillagjegyű emberek többsége a leggyorsabb és leghatékonyabb módot válasszák a pók megölésére. Amit legelőször meglátnak, és alkalmasnak találják, azzal minél gyorsabban agyon ütik a pókot.

Nyilas: A nyilasok őszinte, nyílt, de egyben kiszámíthatatlan személyiségek. Kinézetük mindig is fontos volt számukra, emellett fáradhatatlanok és optimisták. Életük során nem kaptak annyi figyelmet, mint amennyit szerettek volna, így mérhetetlenül vágynak az
elismerésre. Egy nyilas csillagjegyű ember kalandvágyásából és bátorságából kiindulva nem hezitálna, egyből leütné a pókot.

(Blahó Maya)

Képek: freepik.com, pixabay.com

Forrás: astronet.hu