Az olimpiai éremtáblázat gyakran torz képet fest a sikerről, mivel kizárólag az aranyérmek számát tartja mérvadónak. Pedig a sportolók teljesítményét nemcsak a dobogó legfelső fokáért vívott küzdelem határozza meg, hanem az is, hogy egy-egy vereség után hogyan képesek újra talpra- és helyt állni. Augusztusban ugyan véget ért a 33. nyári olimpiai játékok Párizsban, a sportszerető közösség hajlamos már most alig várni a következőt, mielőtt azonban mindenki Los Angelesre fókuszál, nézzük meg, hogy szerepeltek olimpikonjaink.
Ha számszerűsítjük, akkor 6 arany, 7 ezüst, és 6 bronzérmet nyertek a magyar sportolók, de vajon minden a számokról szól? Az éremtáblázat megerősítheti azt a képet, hogy a sikert kizárólag aranyéremben mérjük, hiszen az elsődleges sorrendet is ez határozza meg. Ennek következtében magyar szempontból hiába szereztek a sportolók több érmet az utóbbi két olimpián, mint 1996 óta bármelyiken, mégis sikeresebbnek tűnik London vagy Rió, pusztán a több arany miatt.
Pedig tanulságos, hogy a hagyományosan magyar sikersportágak címvédői egy-egy vereség után hogyan tudnak alig pár nap alatt talpra állni. Milák Kristófnál mondjuk barokkos túlzás lenne egy olyan ezüstérmet kudarcnak hívni, ahol olimpiai csúccsal győzték le a 200 méteres pillangóúszás döntőjében. Néhány nappal később 100 méteren aztán már győzni tudott, így 28 év után volt először egynél több magyar aranyérmes úszó a medencés számokat nézve, miután korábban Kós Hubertnek is összejött. De nem Milák Kristóf az egyetlen, hiszen a férfi kard- és párbajtőr-csapat is a gyengébb egyéni szereplés után a döntőig jutott. És bár a kardcsapat ezüstérmének is örült minden vívó, a párbajtőrözők fokozták az izgalmat, ahogy annyi egyéniben elvesztett aranytus után a csapatdöntőben Siklósi Gergely bevitte az aranyérmet érő találatot.
Hogy mennyire nem minden a győzelem, azt jól mutatják az olyan emberi jelenetek, mint amit a női kajak-kenusoknál láttunk. Először is a magyar női kajak négyes bronzérme után külön-külön párosban is mindkét egység felállhatott a dobogóra. Amitől viszont igazán különleges, hogy miközben a visszavonuló Csipes Tamara és Gazsó Alida Dóra második helye nem volt kérdés, addig a dobogó legalsó fokáról célfotó döntött. Pontosabban még az sem, így végül a német párossal közösen lettek bronzérmesek, aminek talán mindkét oldalon jobban örültek, mint más az aranyéremnek. De a győztes helyett többet beszél az internet arról a török sportlövőről is, aki zsebre dugott kézzel profi szemüveg nélkül versenyzett, és lett ezüstérmes, valamint az olimpiai mémek királya. Annyira jellegzetes volt, hogy a rúdugrás világrekordjait döntögető Armand Duplantis is az ő mozdulatát imitálta győzelme után, sőt a férfi nyíltvízi úszóink, az új olimpiai bajnok Rasovszky Kristóf, és a bronzérmes Betlehem Dávid is így ünnepelt közösen.
A párizsi olimpia egyik emlékezetes öröksége marad a breaktánc, ami először szerepelt a programban, és jelen állás szerint nem is tér vissza. Itt sem a sportág első olimpiai bajnokára fog emlékezni a közönség, hanem a nulla pontot szerző ausztrál Rachel Gunn-ra. Az egyedisége bizonyára nagyobb nézettséget hozott, mint az összes többi versenyző együttvéve. De nem ez az egyetlen sport, amit nem láthatunk 4 év múlva. Az óriási hagyományokkal rendelkező ökölvívás a sorozatos botrányok, valamint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, illetve a Nemzetközi Bokszszövetség közötti ellentét miatt elképzelhető, hogy kikerül az ötkarikás programból.
Öttusázóink sem fognak már lovagolni, legalábbis Los Angelesben biztosan nem. Bár az akadály marad, de lovaglás helyett már futó számként tartják számon, így a modern öttusa történelmében lezárult egy fejezet. És mi mással, ha nem a sportág egyik legsikeresebb nemzetének diadalával? Egy történelmi győzelemmel, hiszen Gulyás Michelle világcsúcsot érő pontszámmal győzött a Versailles-i kastély udvarán. Talán ez kevésbé volt meglepetés, mint Márton Viviana aranyérme taekwondo-ban, de azok után, hogy az is kérdés volt, hogy egyáltalán ő képviselheti-e a magyar színeket, ennél jobb tündérmesét kitalálni se lehetett volna.
Tehát, az olimpia valódi értéke nemcsak az aranyérmekben rejlik, hanem abban a kitartásban, amit a sportolók minden egyes versenyen mutatnak, ebben a magyar csapat sem maradt el. A teljesítmény és a közös ünneplés sokszor többet mond, mint a csillogó érmek – ezek azok a pillanatok, amelyekre még hosszú évekig emlékezni fogunk. Érdemes a követni a magyar sportot két olimpia között is!
(Horváth Ádám)
