Lélektanilag összetett kérdés, hogy mit adunk fel életünk során. Sokkoló lehet a gondolat, hogy lemondjunk egy elveszett rokonunk megtalálásáról – főleg, ha épp mi vagyunk azok, akit nem keresnek többé. A dunaszerdahelyi Podhraská Lea 2024-es dokumentumfilmje, az Apám lánya bemutatja egy 19 éves csallóközi lány eltűnését, akit végül sosem keresett a családja, még egy váratlan fordulat ellenére sem.
Elsőre talán nem is érti az ember, hogy lehet az, hogy senki sem keresi az eltűnt családtagját, az pedig még felkavaróbb, ha a nyoma veszett rokon egyszer csak levelet ír, de a család inkább kidobja azt, és nem reménykedik tovább. Mind a családnak, mind az eltűntnek nyomasztó kérdésekkel kell szembenézniük: hová lett a fiatal és miért mondtak le róla? Összetett lelki folyamatokat figyelhetünk meg az Apám lánya dokumentumfilm cselekményben, amire rátesz egy lapáttal egy váratlan fordulat a történetben: az események kibontakozása során előkerül a ’90-es években eltűnt lány.
A film műfaja kreatív dokumentumfilm, ami érdekesen visszaköszön a vizuális világban. A téma érzékenységéből adódóan a klasszikus megfigyelő módszer helyenként kiegészül más filmes megoldásokkal: házi videó jellegű felvételeket és filmekből, fotókból készült kollázs animációkat láthatunk, vagy önmagukban szereplő hangfelvételek segítik feldolgozni az eseményeket. A változatos formanyelv leképezi az érintettek drasztikusan eltérő visszaemlékezéseit, hiszen minden szereplő más-más képet fest a 30 éve nyoma veszett lányról. Felmerülhet a jogos kérdés, hogy kit is kellene keresni? Az eltűnt valós jelleme maga a misztikum, ezért a dokumentumfilm küldetése az ismeretlen főszereplő bemutatása felnőtt valóján keresztül.
A film a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Program támogatásával jöhetett létre, aminek célja az elsőfilmes rendezők anyagi megsegítése. A program lényege, hogy a fiatal rendezők bemutatkozása és kreatív víziói mindenképpen megvalósulhassanak, ezzel is növelve a magyar film műfaji sokszínűségét és további sikereit.
(Gyarmati Eszter)
