2025-ben a reformkor jegyében folytatódik a Kárpát-medencei Kossuth-szónokverseny. A Bolyai Műhely Alapítvány, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport, az ELTE TÓK és a Nemzeti Színház által szervezett verseny az egymással szembenálló csoportok és eszmék közötti hídépítés lehetőségére irányítja rá a figyelmet.
A szónokverseny egy online és két jelenléti fordulóból (előre elkészített beszéd és vita) áll. A 16 és 30 év közötti érdeklődők 1 db, legfeljebb 1 perc hosszúságú videóval nevezhetnek, melyben az alábbi témák egyikében kell érvelniük:
Cherchez la femme – Minden bajunkért a férfiak/a nők a felelősek?
Mona Lisa mosolyog – Fenntartható turizmusra van szükség!
Új időknek új képességei: a soft skillek fontosabbak a szakmai tudásnál?
Quo vadis? – Milyen jövőképe van a Z generációnak?
„A tetoválás valamit hozzá akar tenni a személyiséghez – miközben lehet, éppen elvesz belőle.” (Bodor Ádám) – pró vagy kontra
A felkínált témák társadalmi vitára alkalmas kérdéseket boncolgatnak: nemek, generációk, szakmai csoportok közötti törésvonalakat idéznek fel, amelyek között – hisszük – nem lehetetlen a hídépítés. Az egyperces videók megosztásától a szervezők azt várják, hogy olyan megfontolásra alkalmas gondolatok kapnak teret, amelyekből különböző társadalmi csoportok jobban megérthetik egymást.
A videón tisztán kivehetően kell látszódnia a jelentkezőnek. Az egyperces videó nem lehet vágott, szerkesztett anyag, nem lehet MI által generált vagy módosított tartalom.
A videót a leendő versenyzőnek saját TikTok- vagy YouTube-csatornájára kell feltöltenie, valamint el kell küldenie a linket, az e-mail-címe és a telefonszáma megadásával az [email protected] e-mail-címre.
Ha a versenyző a közösségi médiában nem szeretne nyilvánosan szerepelni, akkor korlátozottan megtekinthető formában szükséges a videót feltöltenie a YouTube felületére, és elküldeni annak linkjét a fenti címre az e-mail-címmel és a telefonszámmal együtt.
A cél az, hogy mindenki, aki az életkori (16–30 év) elvárásoknak megfelel, teret kapjon, hiszen vannak, akik egyetemi tanulmányaik alatt, mások pedig gyakorlati úton, akár a közösségimédia-felületeken sajátították el a vitakultúra csínját-bínját. A szervezők vallják, hogy értékes tartalmakra a változatos, vibráló influenszervilágban is szükség van.
A felkészüléshez segítségül ajánlják a szervezők az írott segédanyagukat is.
A feltöltési és jelentkezési határidő: 2025. október 12. éjfél.
A döntőbe legfeljebb 25 fő kerülhet a szakmai zsűri döntése alapján. A szervezők az online forduló eredményéről értesítést küldenek az érintetteknek 2025. október 21-ig. A döntőbe jutottak háromperces szónoki beszédben (megadott témákban, előre elkészíthető beszédben) és vitában mérhetik össze tudásukat. A döntő nyerteseit (díjak, különdíjak) a zsűri választja ki.

A döntőre 2025. november 15-én, szombaton kerül sor Budapesten, a Nemzeti Színházban. A döntőre résztvevőként meghívást kap az összes versenyző. A zsűri neves szakemberekből (egyetemi oktatókból, színművészekből, kommunikációs szakemberekből) áll.
A verseny menetéről és a felkészüléshez szükséges információkról a döntőbe jutott versenyzőket a szervezők külön értesítik.
A legeredményesebben szereplő versenyzőket értékes nyereményekkel, különdíjakkal jutalmazzák.
- 1.helyezett: 250 000 Ft
- 2. helyezett: 150 000 Ft
- 3. helyezett: 100 000 Ft
Online forduló: 2025. október 12-ig
Döntő: Nemzeti Színház, 2025. november 15.
További információ az [email protected] e-mail-címen kérhető. A verseny szabályzata és adatvédelmi tájékoztatója ide kattintva olvasható.