Miért fáj annyira a FOMO?

A 21. század rohamos digitális fejlődése nemcsak a kommunikációs szokásainkat, hanem a mentális egészségünket és a társas dinamikáinkat is alapjaiban formálta át. A közösségi média térnyerésével egyre több ember szembesül, egy korábban is létező pszichológiai jelenséggel, a FOMO-val (Fear Of Missing Out). Bár sokan úgy gondolják, hogy a FOMO csak a bulikról vagy fontosabb eseményekről való lemaradást jelenti, a pszichológia szerint a valóság ennél sokkal összetettebb: egy mélyen gyökerező beszélünk, amely akár tartós szorongást is okozhat és alapjaiban kérdőjelezi meg a saját életünkkel való elégedettséget.

Ahhoz, hogy rájöjjünk, miért is alakult ki az emberiségben ez az érzés, egészen az őskorig kell visszautaznunk. Az evolúció során a törzsből való kirekesztés akár halált is jelenthetett. Ha a többiek nélküled mentek vadászni, vagy egy másik barlangnál gyűltek össze, az információ, és így a védelem hiánya, akár az életedbe is kerülhetett. 

Amikor a közösségi médiában látod, hogy a barátaid nélküled szórakoznak, az agyad  hasonló vészjelzést adhat le, mint az ősemberé: „Veszélyben vagy! Kirekesztettek!” Ez pedig stresszhormonok felszabadulását is kiválthatja a szervezetedben. Ezért lehet hogy egy Insta-sztori láttán összeszorul a mellkasod, és ezért érezheted a sürgetést, hogy azonnal tegyél valamit, amivel kijavíthatod a hibád.

A modern pszichológia ezt az Öndeterminációs Elmélettel magyarázza. Eszerint az emberi pszichés jóllét 3 univerzális szükségleten alapul: az autonómián (az önirányítás szabadságán), a kompetencián (a hatékonyság érzésén) és a kötődésen (a valahová tartozás élményén.) És amikor azt látjuk, hogy a barátaink nélkülünk érzik jól magukat, a kötődés iránti alapszükségletünket nem elégítjük ki. Ezt a hiányérzetet pedig a tech-cégek algoritmusai ki is használják. 

Ahhoz, hogy mélyebben belelássunk a témába, egy iskolapszichológus névtelenül válaszolt néhány kérdésre.

Miért van az, hogy bár tudjuk, a közösségi média csak egy kirakat, mégis bedőlünk neki és szorongunk tőle?

Azért, mert az emberi agy képtelen racionálisan kezelni azt a hatalmas információ mennyiséget, amit rázúdítunk. Gondolj bele: régen egy ember életében legfeljebb a szomszédai és a legközelebbi barátai életét látta. Ma, naponta több száz ember „legjobb pillanatait” tolják elénk a képernyőkön keresztül. Nem a valóságot hasonlítod össze a valósággal, hanem a te unalmas, hétköznap délutánodat, a barátod életének tökéletes 1%-ával. Ez egy olyan meccs, amit képtelenség megnyerni.

Iskolapszichológusként lát különbséget abban, hogy egy tinédzser és egy középkorú felnőtt hogyan éli ezt meg?

Ez nagyon emberfüggő, de összességében igen. A Z és az Alfa generáció számára már sokkal többet jelent egy közösségi platform, mint a náluk idősebb korosztályoknak. Sokaknak az identitásuk is ezekre a platformokra épül, és itt élik ki kreativitásukat. Ha ők kimaradnak egy Insta-sztoriból, az számukra pont olyan, mintha a való életben zárták volna ki őket. Az én tapasztalataim szerint, az idősebb generációkat ez nem érinti meg ennyire.

Ha a FOMO ennyire romboló, miért nem tudjuk egyszerűen letenni a telefont? Miért bukik el a legtöbb ember már a digitális detox első napján?

Mert ez nem csak az akaraterő hiányáról szól, hanem az agyunk egyszerűen pánikolni kezd a hirtelen jött csendtől. Amikor megpróbálod letenni a telefonod, az agyad úgy éli meg, mintha megfosztanák az információtól. Ráadásul a dopaminszintünk drasztikusan visszaesik, ami konkrét hiányérzetet és nyugtalanságot is okozhat.

Hogyha a FOMO ennyire a mindennapjaink része lett, hogyan kaphatjuk vissza az irányítást az életünk felett?

Első lépésként meg kell értenünk a közösségi oldalak működését. Ezeknek a felületeknek ugyanaz a sémája, mint a szerencsejátékoknak. Egyiknél sem tudod, hogy a következő próbálkozásnál szerencséd lesz-e. És pont ezért nem tudod abbahagyni. Mert van esélyed nyerni. Ezzel nem azt mondom, hogy a megoldás a telefon elásása a kertben, hanem hogy meg kell tanulni létezni a telefon világa nélkül és újra élvezni a csendet.

A FOMO valójában egy dologra jó: rávilágít arra, hogy valami hiányzik a jelenünkből. Amikor legközelebb elfog a szorongás a képernyőt nézve tedd le a telefont, és csinálj bármit, ami kibillent abból az ördögi körből, amibe magadat kergetted. Nem kell mindenhol ott lennünk ahhoz, hogy szeressenek minket. Mert amíg azt figyeled, amiből kimaradsz, addig pont az egyetlen valóságodról maradsz le.


Képek: pixabay.com