Társadalmunkban gyakran összemossák a szeretetet és a szerelmet, mintha a kettő ugyanaz lenne, csupán eltérő intenzitással. Valójában azonban két különböző érzelemről beszélünk, amelyek más-más alapokon nyugszanak, eltérő módon hatnak ránk, és különböző következményekkel járnak. Mégis, sokan a szerelmet tekintik a legmagasabb érzelmi állapotnak, miközben a szeretetet valami hétköznapibb, kevésbé izgalmas érzésként kezelik. Vajon miért félünk beismerni, hogy a szerelem múlandó, míg a szeretet időtállóbb és mélyebb lehet?
A szerelem szenvedélyes, intenzív és gyakran kiszámíthatatlan. Magában hordozza a birtoklás, a féltékenység és az idealizálás lehetőségét is. A szerelem olyan, mint egy láng, amely hirtelen fellobban, és ha nem tápláljuk megfelelően, hamar kihuny. Gyakran függőséget okoz, és az ember képes elveszíteni önmagát egy másik személy iránt érzett heves vonzalomban. Nem véletlen, hogy a legtöbb irodalmi és filmes alkotás erről az érzésről szól – a szerelem drámai, tele van feszültséggel és váratlan fordulatokkal.
Ezzel szemben a szeretet csendesebb, kevésbé látványos, de annál erősebb. A szeretet nem követel, nem zár be, hanem szabaddá tesz. Nem függ a külső körülményektől, nem lobban el egy félreértés miatt, és nem csap át gyűlöletbe egyik napról a másikra. A szeretet tiszta, állandó és mélyről fakadó elköteleződés. Lehet baráti, családi vagy éppen romantikus, de minden formájában stabilitást és biztonságot ad.
A modern világ azonban mintha inkább a szerelmet ünnepelné, miközben a szeretetet alábecsüli. A popkultúra és a média azt sulykolja, hogy a szerelem mindent legyőz, és ha elmúlik, akkor az azt jelenti, hogy az adott kapcsolat értéktelen volt. Pedig sokszor az igazi szeretet akkor kezdődik, amikor a szerelem elmúlik. Egy hosszú párkapcsolatban vagy házasságban nem a szenvedély tartja össze a feleket, hanem a kölcsönös tisztelet, az odafigyelés és az a mély szeretet, amely túlmutat a kezdeti fellángoláson.
Tabunak számít kimondani, hogy a szerelem olykor illúzió, míg a szeretet a valódi kapocs. Sokan még saját maguknak sem merik bevallani, hogy amit kergetnek, az nem a boldogság forrása, hanem egy múló érzelem, amelyet gyakran idealizálnak. Pedig ha megtanulnánk különbséget tenni a kettő között, talán kevesebb csalódás érne minket, és jobban tudnánk értékelni azokat az emberi kapcsolatokat, amelyek igazán számítanak.
