„Itt a tavasz, áll a bál!” – szól a jól ismert gyerekvers. És tényleg: amint elolvad a hó, kisüt a nap, a kabát alatt már nem három pulóver van rajtunk, a természet mellett a régi magyar népszokások is „felébrednek”. A tavasz a megújulás ideje volt a falusi életben: vége a hosszú télnek, indul a mezőgazdasági munka, és persze jöhetnek az ünnepek, játékok, bolondozások. Ha kicsit körbenézünk a magyar hagyományok között, kiderül, hogy a tavasz tele van sok furfangos, néha furcsa, de mindenképp érdekes szokással.
Az egyik legismertebb tavaszi hagyomány a kiszehajtás. Ha nagyon leegyszerűsítjük: ez a tél „kidobása”. A falvakban egy szalmából készült bábut -a kiszét – felöltöztettek, majd nagy énekléssel kivitték a falu szélére, és elégették vagy vízbe dobták. A lényeg az volt, hogy a tél, a betegségek és minden rossz együtt „távozzon”. A kiszehajtás különösen a Dunántúlon és a Felvidéken volt elterjedt, de több helyen ma is újraélesztik iskolai vagy falusi rendezvényeken.
A tél elűzése után jöhet a tavasz „behívása”. Ilyen volt például a zöldágjárás. Ez egy tipikus tavaszköszöntő játék volt, főleg lányok játszották. Kézen fogva álltak sorba, két lány pedig kaput tartott, ami alatt átbújtak a többiek. A zöld ág a természet újjászületését jelképezte, és azt, hogy a hideg hónapok után végre újra élet költözik a tájba.
A tavasz egyik legfontosabb dátumhármasa a híres mondásból ismert: „Sándor, József, Benedek zsákban hozzák a meleget.” A népi időjárás-megfigyelések szerint március 18., 19. és 21. környékén tényleg enyhébb lesz az idő. Nyilván ma már az időjárásappot nézzük, nem a néphagyományt, de meglepő módon sokszor tényleg működik a „három srác zsákja”. A régi paraszti világban ezek a napok jelezték, hogy lassan kezdődhetnek a tavaszi munkák a földeken.
Ha tavasz, akkor természetesen húsvét. És ha húsvét Magyarországon, akkor locsolkodás. Ez az a hagyomány, amit a fiúk általában lelkesebben várnak, mint a lányok. A locsolás eredetileg termékenységi szokás volt: a víz az életet és a megújulást jelképezte. Régen vödörrel vagy kútvízzel locsoltak, ami valószínűleg sokkal „élménydúsabb” lehetett, mint a mai kölnis verzió. Cserébe a lányok hímes tojást adtak a fiúknak. A tojás az új élet szimbóluma volt, de valljuk be: ma már inkább csoki formában a legnépszerűbb.
A húsvéti időszakhoz kapcsolódott a komatál-küldés is. Ez főleg lányok között volt szokás: szépen feldíszített tálon ajándékokat; tojást, kalácsot, apró süteményt küldtek egymásnak. Aki elfogadta, azzal „komaságba” kerültek, vagyis baráti kapcsolat alakult ki köztük. Ha ma létezne ennek modern változata, valószínűleg egy gondosan összeállított snack-box lenne, amit futár hoz.
Szeged környékén is voltak saját tavaszi hagyományok. Az Alföldön például sok helyen tartottak tavaszi határjárást. A falubeliek körbejárták a határt, megnézték a földeket, és közben közösségi eseménnyé vált a séta. Ez kicsit olyan volt, mint egy falusi „tavaszi meetup”. A közösség együtt indította az új mezőgazdasági évet.
A hagyományok egyszerre kapcsolódtak a természethez tiszteletéhez, a közösséghez, és szóltak arról, hogy a hosszú, hideg hónapok után végre minden újra életre kel. Az emberek ilyenkor kimozdultak, együtt énekeltek, ünnepeltek, vagy egyszerűen csak örültek annak, hogy újra melegebb lett az idő. Ezek a népszokások ma is emlékeztetnek arra, hogy a tavasz nem csak egy évszak, hanem egyfajta újrakezdés is.
Talán mi is átvehetünk valamit ebből a szemléletből. Egy séta a természetben, egy kis idő a barátokkal, vagy akár egy apró figyelmesség valakinek – ezek mind ugyanazt a gondolatot viszik tovább, ami a régi népszokások mögött is ott volt: hogy jó együtt megélni az évszakváltást. Húsvétkor pedig, amikor locsolkodni indulunk, gondoljunk bele: egy több száz éves hagyomány részei lehetünk. A vödör vizet valószínűleg már nem mindenki értékelné, de a nevetés és a közös élmény biztosan nem megy ki a divatból.
Források:
- Magyar Néprajzi Lexikon – Akadémiai Kiadó
- Magyar népszokások – mek.oszk.hu
- Neprajz.hu – a magyar néprajz online adatbázisa
- Sulinet Tudásbázis – Tavaszi népszokások Magyarországon
- Ortutay Gyula: Magyar népszokások
