A sporttal csak nyerhetnek – Dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkárral beszélgettünk

Idén második alkalommal hirdettük meg a Nagy Diák Sporttesztet. Ennek kapcsán beszélgettünk dr. Schmidt Ádámmal, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkárával arról, miért is hasznos és főleg jó sportolni mindenkinek.

Ön sportolt fiatalabb korában? Ha igen, mit adott Önnek a sport?

Több sportágat is kipróbáltam fiatalon, úsztam és vízilabdáztam is, de végül a kosárlabda volt az, amely olyannyira megfogott, hogy magam is profi kosaras szerettem volna lenni. Végül az élet máshogy alakult, de a sportot soha nem hagytam el, a mindennapjaimnak a rendszeres mozgás örökké a része maradt, arra pedig kifejezetten büszke vagyok, hogy a hivatásomban már több évtizede a magyar sport ügyét szolgálhatom, most éppen államtitkárként.

Volt olyan sportélménye diákként, amely meghatározó volt az életében?

Sportban a gyerekkori példaképem Michael Jordan volt, soha nem fogom elfelejteni, ahogy az amerikai válogatott, a Dream Team a barcelonai olimpián játszott. Szerintem az a csapat sokaknak jelentett hatalmas élményt, egy egész generációval ismertette és szerettette meg a kosárlabdát.

Mit gondol, a sport milyen készségeket fejleszt, amelyek az élet más területein is fontosak?

Szerintem kis túlzással nincsen olyan készség, amelyet a sport ne tudna fejleszteni. A mai világban, ahol minden a gyorsan elért, látszólagos sikerekről szól, kifejezetten fontos, hogy a sport nemcsak az ember céljainak kijelölésében segít, de egyúttal arra is megtanít, hogy azok eléréséért bizony tenni is kell, ölbe tett kézzel hiába várjuk a sikert. De segít az embernek strukturáltan gondolkodni, megtanítja, hogyan kell egy napunkat beosztani, illetve egy sor olyan tulajdonsággal ruház fel, mint a fegyelmezettség, az alázat, a kitartás vagy a csapatban gondolkodás képessége, amelyek a sportpályán túl, az iskolában, a magánéletben, vagy később, a munkában is kiemelkedő jelentőséggel bírnak majd. Nem véletlen, hogy a legtöbb cégnél kifejezetten előny, ha az adott állásra jelentkezőnek van valamilyen „sportos” háttere, múltja is.

Hogyan szeretnék elérni, hogy több diák mozogjon rendszeresen az iskolán kívül is?

Talán ez most a legfontosabb küldetésünk, hogy minél több fiatalt vegyünk rá arra, ne otthon, a kanapén, a virtuális világban töltse el a szabadidejét, hanem járjon el rendszeresen sportolni. A Sportoló Nemzet Programunkat azért indítottuk el, hogy mindenkinek elérhetővé tegyük a rendszeres mozgást és a különböző sportélményeket. Ennek részeként, a BM Köznevelésért Felelős Államtitkárságával és a Klebelsberg Központtal együttműködve nyilvánítottuk a 2025/26-os tanévet a Sportoló Nemzet Tanévének, amelynek keretében országszerte ellátogatunk iskolákba, ahol kiváló sportolóink segítségével igyekszünk minél több sportágat megismertetni a fiatalokkal, megpróbáljuk bennük elültetni a sport szeretetét. A Tanév kapcsán mindazoknak, akik csatlakoznak a Sportoló Nemzet Klubhoz, ingyenes jegyeket kínálunk fel a legnépszerűbb csapatsportágak mérkőzéseire. Bízom benne, hogy az ott megszerzett élmények hatására is sokan belépnek majd a sportcsaládba.

Mennyire elégedett a mindennapos testnevelés rendszerével? Hogyan lehetne vonzóbbá tenni a testnevelésórákat a diákok számára?

Azt gondolom, a mindennapos testnevelés bevezetése fontos döntés volt a Kormány részéről, hiszen ez már ad egy olyan alapot a fiataloknak, amelyre később ők és az egyesületek is építhetnek. A mi feladatunk most elősegíteni, hogy ezek az órák valóban hasznosan teljenek, hogy a fiatalok boldogan sportoljanak, hiszen a sport elsősorban mégiscsak az örömről szól. A Sportoló Nemzet Tanévben azt is szeretnénk elérni, hogy az egyesületek és az iskolák között kialakuljon egy jobb kommunikáció, egy szorosabb együttműködés. Ez a gyakorlatban mások mellett azt jelenti, hogy az egyesületek helyszínt vagy akár edzőt is biztosítanának egyes testnevelésórákra, ezzel is színesítve azokat. Célunk, hogy a sportszervezetek és az iskolák kapcsolatát erősítsük, hogy a tanítási idő végeztével tarthassanak az egyesületek foglalkozásokat, edzéseket, amelyek segíthetnek abban, hogy a diákok rátaláljanak egy olyan sportágra, amelyben tehetségesnek érzik magukat.

Mit üzenne azoknak a fiataloknak, akik nem érzik magukat „sportosnak”?

Mint mindenben, itt is az első lépés a legnehezebb, de ha azt sikerül megtenniük, akkor biztosan állíthatom, hogy a sporttal csak nyerhetnek. A mai világban elképesztően színes a paletta, aki elszánja magát, az tud olyan sportágat találni, amely örömet okoz neki. A sport pedig nemcsak fizikai, egészségügyi téren erősít, de mentálisan is, segít leküzdeni bármilyen akadályt, ami előttünk áll. És ez nem csak az olimpiai bajnokok esetén igaz, hanem mindenkinél, aki az élete részévé teszi a rendszeres testmozgást.

Mit tanulhatnak a fiatalok a magyar élsportolók sikereiből?

Úgy gondolom, a fiatalok számára napjainkban a korábbiaknál is fontosabbak a példaképek. Hogy tudjanak kikre felnézni, legyen kinek az életútjához fordulni „segítségért” abban a világban, amely igen sok területen vált bizonytalanná az elmúlt években, évtizedekben. A mi küldetésünk az, hogy azok a példaképek, akikre a fiatalok rátalálnak, képviseljenek valódi értékeket, legyen mögöttük valódi teljesítmény, ne csak 15 perc hírnév. Szerintem a sportolók pontosan ilyenek. Megmutatják, hogy Magyarországról indulva is el lehet jutni a világ csúcsára, hogy bármilyen célt elérhetünk, ha hajlandóak vagyunk tenni is azért, és nem adjuk fel az álmainkat az első nehéz pillanatban, egy esetleges kudarc után. Számtalan inspiráló történetet tudnék mondani, nagy szerencsénk van, hogy a magyar sport bővelkedik olyan klasszisokban, akik a pályán és azon kívül is méltán nevezhetőek példaképnek. Óriási lehetőség, hogy ezeket a remek történeteket immár minden korábbinál több csatornán lehet megismerni, ugyanakkor kiválóságaink számára ez egyúttal egy hatalmas felelősség is, hogy minden helyzetben jó nagykövetei legyenek a magyar sportnak.

Hogyan lehet felvenni a versenyt a digitális világ csábításával, hogy a fiatalok inkább mozogjanak?

Ebben sokat segíthetnek azok a példaképek, akikről az imént beszéltem. Azt fontos megértetnünk a fiatalokkal, hogy a sport sokkal többről szól, mint a rendszeres mozgás. Már beszéltem azokról a tulajdonságokról, amelyeket általa meg lehet szerezni, de úgy gondolom fontos egy másik aspektust is kiemelni: azt, hogy a sportnak köszönhetően egy valódi, hús-vér közösségnek lehetünk a részei. Szerintem manapság óriási nyereség, ha az embernek vannak barátai, akikre minden körülmények között számíthat, akik a legnehezebb pillanatokban sem hagyják cserben. Egy csapatban vagy egyesületben olyan kapcsolatokra lehet szert tenni, amelyet a digitális tér soha nem fog tudni teljesen helyettesíteni. Nekem is számtalan olyan barátom van, akivel akár még fiatalon együtt sportoltam és azóta is tartjuk a kapcsolatot, támogatjuk egymást, amikor arra van szükség.

Ha egy mondatban kellene üzenni a diákoknak a sportról, mi lenne az?

Nehéz ezt egy mondatban összefoglalni, de talán azt mondanám, hogy mindegy, hogy olimpiai bajnokok akarnak lenni, vagy csak heti néhányszor szeretnének közösen edzeni a barátaikkal, de mindenképpen próbálják ki a sportot és tartsák meg az életük részének, mert tényleg csak nyerhetnek általa.