Bakancslista – hogy a nyári heteken se unatkozzunk

Még van néhány hét a szünidőig, addig pedig elkészíthetjük az idei nyári bakancslistánkat – végiggondolhatjuk, mire várakoztunk a szürke téli napokon, mit szerettünk volna kipróbálni, amire nem volt lehetőségünk a tanév során, miért is várjuk a szünetet a szabadságon kívül?

Amikor otthon vagyunk, érdemes beosztani az időnket, nap elején kijelölni a feladatainkat, este pedig végiggondolni, mit valósítottunk meg terveink közül, hogy ne csússzon ki a lábunk alól a talaj, hiszen nincs annál rosszabb, mint hogy úgy kell visszatekintenünk a szünidőnkre, hogy elpazaroltuk a pihenési lehetőségünket. Néhány (vagy inkább jó sok) ötletet szeretnék felsorolni, hogy a nyári heteken ne unatkozzunk, de mégis kipihentük magunkat a következő tanévre.

Jó elfoglaltságot jelentenek a nyári táborok, amelyek során életre szóló élményeket és (új) barátokat szerezhetünk. Mehetünk sport vagy kézműves táborba, ha pedig szeretnénk zsebpénzt keresni, mehetünk táborozással egybekötött diákmunkára is, például napközis táborba animátornak.

Ha nincs lehetőségünk táborba menni, otthon is csinálhatunk kikapcsoló dolgokat a képernyő bámulása helyett. Például felfedezhetjük környezetünket – a szomszéd utcát, a közeli erdőket, parkokat, vagy a lakóhelyünk nevezetességeit. Ha nincs túl meleg, mehetünk sétálva

vagy tömegközlekedéssel, viszont arra mindig figyeljünk, hogy legyen nálunk elég víz és naptej, illetve ha olyan helyre megyünk, ahol még nem jártunk, érdemes társasággal menni.

Szabadidőnkben kipróbálhatunk új hobbikat, ebben segítségünkre lehetnek az interneten található oktatóvideók is. Ha szeretünk kézműveskedni, kipróbálhatjuk a horgolás, kötést, scrapbookozást, origamit. Nagyszüleinktől is tanulhatunk újra divatba jött technikákat. Kipróbálhatunk új recepteket, a nagy melegben érdemes italokat, különböző ízesítésű limonádékat vagy gyümölcsturmixokat készíteni – ezeknél bátran variálhatunk az összetevőkkel, kedvünk szerint ízesíthetjük őket.

Ha szeretnénk a barátainkkal kikapcsolódni a szünidő alatt, rendezhetünk pikniket egy parkban, vagy ha van kertünk, gyújthatunk tábortüzet és süthetünk rajta mályvacukrot. Szervezhetünk pizsamapartit, vagy film- illetve társasjáték-maratont a barátainkkal vagy a családunkkal.

Egyszerűen lefeküdhetünk a fűbe és hallgathatjuk a madarak csicsergését, a szelet, a város zaját, figyelhetjük a csöndet, és szabadon engedhetjük a képzeletünket: beléphetünk egy könyv fantáziavilágába, hallgathatunk zenét, elképzelhetjük, milyen lehet madárnak lenni, vagy amit csak szeretnénk. Ha meguntuk az elmélkedést, olvashatunk is. A könyvtár polcsorai között böngészve, egy-egy könyvet felcsapva, megízlelve rátalálhatunk új szerzőkre és még a pénztárcánkat sem kell fogyókúrára fogni.

Remélem, tudtál válogatni a felsorolt ötletekből, és kreatív, élményekben és nevetésben gazdag, pihentető szünidőd lesz!

(Tarcsay Veronika, Árpád Lapok, Óbudai Árpád Gimnázium, Budapest)