Mindenkinek az életében eljön az a nap, amikor döntést kell hoznia a saját útjáról. Látnia kell, hogy merre húzza a szíve, és azt a szakmát választania, amiben nem csak tehetséges, de örömöt is talál benne. Lehet-e azonban egy egyszerű hobbi később életünk álommunkája? Erről kérdeztem a már lassan 19 éves Kovács Jácintot, aki az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló iskolájában tanul grafika szakon.
Hogyan kezdődött a pályafutásod, mint fotográfus?
Elsősorban az volt a tervem, hogy a grafika irányában megyek tovább. Közbejött hobbi szinten a fotográfia: először természetfotózásban próbáltam ki magamat, illetve különböző események megörökítésével. Ebbe azonban hamar beleuntam, mivel nem igazán tetszett, hogy több órát kell ülnöm, hogy várjam, hogy előjön-e valamilyen vad. Ezután kezdtem el többet gondolkodni azon, hogy mi az, ami jobban érdekel és közel áll az érdeklődési körömhöz.
Mi az érdeklődési köröd? Mit kezdtél el fotózni, ami közel áll hozzád?
Szívem szerint inkább autókat és embereket szerettem fotózni, így hamar elkezdtem autós eseményekre járni. Egyrészt azért volt jó, mert ott az emberek érzelmeit és a szenvedélyét is meg tudtam örökíteni, és másoknak is átadni, másrészt pedig nekem is jó érzés volt, hiszen azt csinálhattam, amit szeretek, és amiben az örömömet lelem – nem beszélve arról, hogy maguknak az autótulajdonosoknak is boldogságot tudok ezáltal okozni.
A családod támogatott a hobbidban? Egyedül indultál neki, vagy kaptál valamilyen segítséget?
Nem egyedül kezdtem, a legelejétől fogva kaptam segítséget. Az első ilyen alkalom volt, amikor egyik karácsonykor a szüleim megleptek egy kezdő kamerával. Utána önerőből kezdtem el fejleszteni a gépemet, hogy minél jobb és fejlettebb eszközeim lehessenek a fotózáshoz. Emellett a legnagyobb köszönetet a nagybátyámnak tudom adni, hiszen ő kísért engem végig ezen az úton. Rengeteget segít még úgy is, hogy nem szakmabeli.
Habár kaptam támogatást, a célom mégis az, hogy magamtól tudjam tovább és tovább fejleszteni a fotóimat. Nem szeretnék különféle tanfolyamokra járni. Ha önmagamtól jövök rá a fotózás rejtelmeire, szerintem élvezetesebb, és sokkal inkább ki tud bennem alakulni a saját stílusom és személyiségem.
Versenyeken is szerepeltél már a fotóiddal?
Igen, már nagyon sokszor neveztem a munkáimmal olyan versenyekre, amiket különféle iskolák, egyetemek hirdetnek meg. Évek óta próbálkozom a DUE Tehetségkutató Diákmédia Pályázatán, mint diákfotós; illetve még egy másik versenyen, amin természetfotókat kellett beadni.
Értél már el sikert ezeken a pályázatokon?
Sajnos még nem. Ennek következtében döntöttem úgy, hogy nem az lesz a célom, hogy az ilyen versenyeken eredményt érjek el, hanem hogy el tudjam kezdeni kiépíteni a fotós karrieremet. Mostanában már nem is nagyon nevezek pályázatokra.
Mik a céljaid a fotózással?
Szeretném elérni, hogy pályázatok nélkül ismerjen meg az egész ország és nagyjából öt év távlatában én legyek az egyik legnagyobb fotós Magyarországon, aki autókkal és eseményfotózásokkal foglalkozik.
Mit tanácsolnál azoknak, akik ugyanezen a pályán szeretnének elindulni?
Soha ne adják fel, mert elég nehéz a szakma abból a szempontból, hogy social media kit “kap fel”, kinek a képei tetszenek a nagyvilágnak. Viszont, ha az ember minél többet tanul, és küzd a céljaiért, semmi sem lehetetlen. Nem számít az, ha rossz a gépe, vagy nem olyan minőségű. Én azt vettem észre az évek alatt, hogy
sokkal többet számít az, hogy milyen tudásod van, mint hogy milyen eszközöd.
