Egy fiatal lány élete nem feltétlenül a tanulmányai körül forog, bár Grétáról ez nem feltétlen mondható el. Amellett, hogy éli fiatalságát, összeköti a kellemest a hasznossal. Érdeklődési köre sokszínű, hiszen nyelvekben kiemelkedő, sportol, rajzol és tanulmányait is elszántan végzi. Orvostudományi célokat tűzött ki maga elé, így az önkénteskedés – akár kórházban, akár a Hortobágyi Madárkórháznál – számára nemcsak tapasztalatszerzés, hanem szerves része az életének. Elárulta, hogy kiskora óta mind a biológia, mind az állatok, különösen a ragadozó madarak közel állnak a szívéhez. Kudar Kata interjúja.
Mi buzdított téged valójában az önkénteskedésre?
Egészen kicsi korom óta van bennem egy ösztön, ami azt sugallja, hogy segíteni szeretnék másokon. Többek között ezért szeretnék az orvosira menni. Számomra jelenleg a segítségadás legegyszerűbb módja az önkénteskedés.
Milyen volt az első napod önkéntesként?
Megérkeztem a megbeszélt időpont előtt öt perccel, lepakoltam, majd vártam a körbevezetést. Ez nem történt meg. Azonnal a mély vízbe. Az ott dolgozók egyből vittek gólyát fogni, és gondolom, nem meglepő, ha azt mondom, hogy azelőtt életemben nem fogtam gólyát. A doktor úr azt a feladatot adta, hogy fogjam le a madár csőrét és lábait, amíg ő megvizsgálja.
Miért éppen a madármentést választottad, amikor az állatokkal kapcsolatos önkénteskedésnek számos más formája is van?
Ez lehet klisésen hangzik, de én kicsi korom óta természettudományos beállítottságú vagyok, és azóta foglalkoztatnak a madarak, azokból is a leginkább sólyomfélék. Pár éve lementünk a Hortobágy környékére nyaralni, és megtudtuk, hogy ott működik egy madárkórház. Meglátogattuk, majd kiderült, hogy van lehetőség önkénteskedésre, ezután már tudtam, hogy én ide szeretnék még eljönni.
Mi volt a legszebb vagy legemlékezetesebb történeted a madármentés során?
Én ezen nem vettem részt, de az egész kórházban egy egészen ikonikus történet. Volt egy sebesült macskabagoly, akit a műtét közben elvesztettünk, de az újraélesztés során sikerült visszahozni, így ő a Jézus nevet kapta. Jézus a lábadozás során kisebb testű madarakkal volt elhelyezve, köztük gyurgyalagokkal, melyekről érdemes tudni, hogy nagyon érzékenyek étkezés terén is, és ha be vannak fogva, elég nehéz életben tartani őket.
Hát, Jézus megtalálta a módját, hogy elhagyja a kalitkáját, és elfogyasztotta a fiókákat.
Több módszerrel is próbáltuk kiküszöbölni Jézus szökési kísérleteit, de többnyire sikertelenek voltak, ez pedig még több áldozatot követelt. Ezután áthelyeztük a többi macskabagolyhoz,
és a neve Jézus helyett Káin lett
A másik történetet személyesen is megtapasztalhattam. Volt egy gólyafióka, aki túlsúlyos volt a repüléshez. Egyik nap, amikor etettük a madarakat, hiszen ez volt a fő feladatunk, a fióka nem a kedves kis kerepelését használta, hogy tudtunkra adja, hogy éhes, hanem szó szerint visított. Olyan volt, mint egy rossz dinoszaurusz. Ezt először viccesnek találtuk, de napokon belül már a lakótársait is megtanította erre a visító módszerre, ezzel elindítva egy tömeges éhségriadót. A vendégeknek gólyakórust tartottak.
Mi az, amit kívülről talán nem látunk az önkéntességből, pedig szerinted nagyon fontos része?
A munkahelyi stressz kezelése. Mi is képesek vagyunk összefeszülni és kisebb vitákba keveredni. Ezt a vendégek sok esetben nem látják, erre az ő és a madarak érdekében erre törekszünk. Sok a feladat, kevesen vagyunk, ez pedig okozhat konfliktusokat.
Milyen kihívásokkal találkoztál az önkéntesség során?
Nem volt konkrét kihívás. Nyilván volt, hogy elfáradtam és leterhelt voltam, hiszen többet dolgoztam, mint lehetett volna, bár ezt én akartam így, mert tényleg élveztem a munkám.
Milyen érzés volt ilyen fiatalon helytállni egy kórházban?
Örültem a fejemnek és büszke voltam. Hibázásra lehetőségem sem volt, mert figyeltek rám és mindenben segítettek. Életem egyik legszebb időszaka volt.
Mi a legnehezebb számodra az önkénteskedés során?
A madárkórházban úgy, mint a hétköznapokban, sokszor van jelen a helyzet, hogy bármennyire is próbáltunk segíteni az állaton, már nem tudunk. Hiába ez a természet rendje, azért nehéz vele megbirkózni, de ezt sajnos el kell fogadni.
Honnan merítesz erőt, amikor fáradt vagy, vagy túlterheltnek érzed magad?
Abból, hogy tényleg segíteni szeretnék.
Mit jelent számodra az, hogy „segíteni másokon”?
Takarítok, az állatokat etetem, szívesen beszélgetek az idősekkel vagy a betegekkel, és látni azt, hogy ez boldoggá teszi őket, az nekem is kedves érzés. Sokszor nem vagyok a szavak embere, így apró kedvességekkel próbálom feldobni az emberek kedvét.
Volt olyan tanács vagy mondat, ami különösen nagy hatással volt rád?
Az a tény, hogy nem szabad minden apró történésen fennakadni, főleg, ha a prioritás az, hogy másokon segítsünk. Ilyenkor nincs idő erre, hiszen a folyamat nem állhat meg.
Ha valaki most döntene úgy, hogy elkezdi az önkénteskedést, de fél belevágni, mit tanácsolnál, hol érdemes kezdenie?
Függ attól is, hogy hol szeretne önkénteskedni, ezt fontos előre felmérni. Például a madármentőség sem való mindenkinek. Türelem, erős idegszálak és megértés – ezek elsősorban szükségesek ahhoz, hogy emberek, de akár állatok környezetében tudjon valaki dolgozni. Mindenhol lehet segíteni, és nem szabad félni a lehetőségektől.
Mi volt számodra a legfontosabb tanulság az eddigi tapasztalataid alapján?
Nagyon sok mindent lehet tanulni egy ilyen időszak során. Talán az, amit a mindennapjaimban is tapasztalok, hogy nem minden a tankönyvek szerint van.
