Bátori Janka színész és zenész, aki a zene és a színjátszás számos műfajában otthonosan mozog: a templomi énekektől és népdaloktól egészen a rockzenéig. Az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Gimnáziumának ének-zene tagozatán tanul, 2025 decembere óta pedig a Fruity Mood zenekar tagja, amellyel nyáron már a második közös lemezüket is kiadták. A színpad világa sem ismeretlen számára: 2024 novembere óta, kisebb megszakításokkal, a BoldogOn Színpad társulatát erősíti. Ennyi különböző elfoglaltság mellett azonban felmerül a kérdés: hogyan fér meg mindez egyetlen életben, és marad-e közben idő arra is, hogy egyszerűen csak Janka legyen? -Gergely Ádám interjúja
Hogyan fér meg egy emberben a templomi ének, a népdal, a rock és a színészet? Különböző szerepeket játszol ezekben a műfajokban, vagy a gyökerük ugyanaz?
Mindegyiket magaménak érzem. A népzenét nyilván abból adódóan, hogy falusi vagyok és ebben nevelkedtem, a családom részéről pedig jött a rockzene, a színház és minden más örökzöld.
Voltak úgymond mentoraid, akik segítettek ezt az érdeklődésedet formálni?
Sokat köszönhetek a magánénektanáromnak, aki felkarolt, és átsegített a nehezebb időszakokon. Neki mindenképpen nagyon hálás vagyok, igazi mentorként volt jelen az életemben.
Baráti kapcsolataid mennyire fonódtak össze ezekkel a tevékenységekkel? A barátaid elsősorban azok közül kerülnek ki, akikkel együtt zenélsz, színpadon vagy, vagy versenyekre jársz, vagy van egy külön civil világod is?
Hát, ez bonyolultabb ennél. Nyilván a legtöbb ismerősöm, barátom ebből a zenész közegből kerül ki ide sorolhatnám az osztálytársaimat is, viszont nagyon érdekes, hogy megmaradtak olyan barátságok is, amiket a zenélés előtt kötöttem.
És ezek mennyiben különböznek azoktól, amelyeket a zenélés révén szereztél?
Annyiban különböznek, hogy a zenész barátaimmal van egy közös témánk, a zene, amiről bármennyit tudunk beszélni. Viszont a civilebb barátaimmal teljesen mindennapi témákat is képesek vagyunk szétszálazni órákon keresztül – például, hogy kivel éppen mi történt, olyan dolgokról is beszélgetünk, amelyeknek semmi közük a zenéhez.
A barátaid, akik ebből a civil világból valók, hogyan látnak téged? Mennyire érzik azt, hogy te esetleg más lennél, vagy teljesen úgy érzik, hogy közülük való vagy?
Nem érzik úgy, hogy közülük való lennék, mert mindig is tudták, hogy más vagyok, mint ők, csak nem tudták, hogyan kell ezt értelmezni. Aztán, amikor elkerültem otthonról, számukra is tudatosult, hogy
én egy olyan művészvilághoz tartozom, amit ők nem igazán tudnak elfogadni, vagy nem mozognak benne otthonosan.
Érzel esetleg bármiféle kitaszítottságot egy hétköznapi közegben, vagy mindenki teljesen rendben van azzal, hogy neked vannak ilyen művészi érdeklődéseid?
Mindenki teljesen elfogadja ezt, mert nekem is több oldalam van. Úgyhogy simán, gördülékenyen túl tudunk lendülni ezeken a kérdéseken, könnyen témát tudunk váltani, legyen szó művészetről vagy bármilyen más dologról.
Szerinted a művészeteket érdemes versenyeztetni, vagy minden egyes művészeti ágnak megvan a maga szépsége, és nincs értelme ezek között rangsort felállítani?
Én úgy gondolom, hogy egy-egy művészeti ágon belül érdemes versenyt rendezni. Viszont az, hogy például a képzőművészetet és az éneket, vagy a hangszeres zenét versenyeztessük egymással, teljesen értelmetlen, mert nem lehet egy lapon említeni ezeket.
Ennyi elfoglaltság mellett mennyi időd marad arra, amikor úgymond semmit sem kell teljesítened, alkotnod vagy gyakorolnod? Tudsz egyáltalán csak úgy létezni, vagy létfontosságú a pörgés az életedben?
Én világéletemben visszafogottabb, nyugodtabb, amolyan „semmittevő” típusú ember voltam. De most, hogy ezt kérdezed, és átgondolom az egészet,
tulajdonképpen csak akkor pihenek és nem csinálok semmit, amikor alszom.
Nem érzed magad fáradtnak esetleg? Vagy már annyira a véredben van ez a folyamatos pörgés?
Sokszor érzem magam fáradtnak, viszont amikor látom magam előtt a feladatot, amit meg kell csinálnom, vagy jönnek ötletek, amiket meg kell valósítani, akkor a fáradtság teljesen eltűnik.
Érezted már úgy, hogy közeledik a kiégés?
Nagyon sokszor, leginkább akkor, amikor összetorlódnak a dolgok. Ezt a sokrétű, ezerfelé ágazó életet nagyon szépen lehet csinálni, ha pontosan be van osztva az időm. Viszont amikor a határidők fedik egymást, az nagyon nehéz, és olyankor a kiégés határán érzem magam.
El tudod képzelni, hogy tíz év múlva egyetlenegy munkát végezz? Vagy szükséged van arra, hogy a számodra fontos dolgok mind valamilyen módon helyet kapjanak a nagybetűs életedben?
Simán elképzelhetőnek tartom, hogy végül egyetlen hivatást választok, hiszen a továbbtanulás szempontjából elsősorban színész szeretnék lenni. Számomra azonban ez sokkal többet jelent annál, mint hogy papíron egyetlen szakmát választok. A színészetnek rengeteg oldala és lehetősége van, folyamatosan új helyzeteket és kihívásokat tartogat. Úgy érzem, sosem válna monotonná számomra.
A tanári hivatás is nagyon közel áll a szívemhez. Ebben a szakmában sem telik két nap egyformán: folyamatosan új emberekkel, új osztályokkal és új elképzelésekkel találkozol. Éppen ez az, ami számomra igazán vonzóvá teszi mindkét hivatást: hogy mindig tartogatnak valami újat, ami színt visz a mindennapokba.
