Asztalos Réka számára az írás és a gyermekek segítése egyaránt fontos szerepet tölt be az életében. Már nyolcéves korában elkezdett történeteket írni, azóta pedig verseben és mesékben is kamatoztatta alkotói tehetségét. Költeményei online platformon is megjelentek, meséivel pedig több környezetvédelmi témájú pályázaton indult. Jelenleg gyógypedagógiai asszisztensnek tanul, édesanyja mellett már két éve tart sérült gyermekeknek konfliktuskezelési és önismereti foglalkozásokat. Alkotásaiban kiemelt szerepet kap az elfogadás és az előítéletek leküzdése: történeteivel szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy mindenki megérdemli a megértést és a tiszteletet. – Gergely Ádám interjúja
Mikor kezdődött számodra az írás szeretete? Emlékszel még az első versedre vagy mesédre?
A mesék és az írás már nagyon korán jelen voltak az életemben. Az írás szeretete körülbelül nyolcéves koromban alakult ki bennem – akkoriban kezdtem el írni az első saját kis történeteimet. Kiskoromban nagyon szerettem az állatokat: így az első történetem egy macskákról szóló, kalandokkal teli, varázslatos mese volt, amo több mint száz oldalon át tartott.
Szerettem volna már akkoriban is megmutatni a világnak, mire vagyok képes.
Néhány versed a Holnap Magazinban is megjelent. Mit jelentett számodra ez a lehetőség, és milyen érzés volt, amikor az alkotásaid mások számára is elérhetővé váltak?
Nagyon büszke voltam magamra, hogy hosszú idő után végre vettem a bátorságot, és beküldtem a verseimet egy ilyen színvonalas magazinba. Számomra nagyon sokat jelentett ez a lehetőség, hiszen a verseim által kiteljesedhettem, és egy kis darabot megmutathattam magamból a világnak.
A versek mellett meséket is írsz, és több pályázaton is részt vettél már. Honnan merítesz ihletet a történeteidhez, és mit jelent számodra, amikor mások is megismerhetik az írásaidat?
Az ihletet nehéz számomra megnevezni, a meséimmel azonban elsősorban azt szeretném elérni, hogy a világ elfogadóvá váljon- és az emberek ne ítélkezzenek mások felett a másságuk miatt. Szinte minden mesémben szerepel egy olyan karakter, akit a világ kiközösít vagy csúfol valamiért, amiről nem tehet, hiszen az adott tulajdonsággal született.
Számomra a legfontosabb az, hogy aki olvassa az írásaimat, megértse a mondanivalómat, és elgondolkozzon azon, hogy ez a világ mennyivel jobb is lehetne.
Szeretem, hogy hatással lehetek az emberekre és a gondolkodásmódjára.
Jelenleg gyógypedagógiai asszisztensnek tanulsz. Miért választottad ezt a hivatást, és mit jelent számodra a gyermekekkel való foglalkozás? Volt olyan személyes élményed, amely megerősített ebben a döntésedben?
A gyermekek segítése és a róluk való gondoskodás kiskorom óta jelen van az életemben. Mindkét szülőm gyógypedagógus, így ebbe a világba születtem bele. Sokáig azonban nem tudtam, hogy az én utam is ez lesz-e. Két éve már édesanyámmal együtt tartunk konfliktuskezelési foglalkozásokat sérült gyermekeknek. Amikor bekapcsolódtam a munkába, és a gyerekek megkérdezték tőlem:
„Réka néni is jön ma?”
akkor tudtam, hogy köztük a helyem. Azóta teljes erőbedobással dolgozom az álmaim megvalósításán.
Az írás és a gyógypedagógiai asszisztensi tanulmányok elsőre két különböző területnek tűnhetnek. Te látsz kapcsolatot a kettő között? Szerinted a mesék és a versek hogyan segíthetik a gyermekek fejlődését, érzelmi világuk megértését vagy a képzelőerejük kibontakozását?
Számomra egyértelmű a kapcsolat a két világ között. A gyerekeknek szükségük van a mesékre, hiszen az ő dolguk álmodozni és fejleszteni a képzeletüket. A különböző történetek észrevétlenül tanítják meg nekik, hogy építsenek barátságokat, hogy miként alakítsanak ki bizalmat, hogy hogyan gondoskodjanak másokról, és hogy hogyan viszonyuljanak például egy látássérült társukhoz az iskolában.
A tanulás és az alkotás mellett bizonyára fontos a megfelelő időbeosztás is. Hogyan tudod összeegyeztetni a tanulmányaidat az írással, és mi az, ami a legnehezebb, illetve a legnagyobb örömet jelenti számodra ebben?
Nem siettetek semmit, írok, amikor jól esik, amikor megérnek a gondolataim, és van bőven mondanivalóm.
Ami bennem van, az bennem is marad, amíg ki nem írom magamból.
Egy-egy gondolatnak azonban jót tesz, ha kicsit töprengünk rajta. A tanulás folyamatos, hiszen ott nincs megállás, de úgy gondolom, egy jó írónak időre van szüksége.
Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Szeretnél továbbra is verseket és meséket publikálni, újabb pályázatokon indulni, esetleg saját kötettel jelentkezni? Hogyan képzeled el a jövődet a választott hivatásod és az írás világában?
A legnagyobb célom, hogy jövőre publikáljam a saját mesekönyvemet, amelyben különböző fogyatékossággal élő emberek életét mutatom be egy erdei iskola világán keresztül. A szereplőket kisállatokként fogom ábrázolni. Ennek írása már folyamatban van, és a motivációm egyértelműen az, hogy mások is átérezzék, milyen is az ő életük, és elgondolkodjanak azon, hogy érdemes-e bántani valakit olyasmi miatt, amiről nem tehet. Az írás, mint szenvedély biztosan megmarad a munkám mellett, hiszen így érzem magam teljesnek.
A munkámban az a célom, hogy minden gyereknek, akinek szüksége van egy kézre, bátran ki tudjam nyújtani a sajátomat.
