Vannak, akik már egészen fiatalon megtalálják azt az utat, amely egész életükben elkíséri őket. Mások számára ez az út egészen különleges, szinte megmagyarázhatatlan módon kezdődik. Ördög Lea történetében mindkettő találkozik: hatéves kora óta meghatározó szerepet tölt be életében a zene, tizenkét évesen pedig rátalált arra a hangszerre, amely mára nemcsak a legnagyobb szenvedélyévé, hanem hivatásává is vált. Az orgonálás és az éneklés számára jóval több egyszerű zenélésnél: egyszerre jelent szolgálatot, hitet és önkifejezést.
Lea életében már egészen korán összekapcsolódott a zene és a vallás szeretete. Négyéves volt, amikor – anélkül, hogy korábban bármit hallott volna a kereszténységről vagy akár Istenről – szüleitől megkérdezte, miért nincs megkeresztelve, miért nincs még kistestvére, és miért nem járnak templomba.
„Ez csodának is nevezhető, biztos föntről lett elintézve” – mesélte mosolyogva.
Kérdései nyomán végül egy szerető, gondoskodó atya keresztelte meg. Ekkor találkozott először a templomok különleges hangzásvilágával és akusztikájával is, amelyek azonnal magukkal ragadták. Később katolikus leánygimnáziumban folytatta tanulmányait, miközben egyre szorosabb kapcsolat alakult ki közte és az orgona között.

Az orgona a billentyűs hangszerek között is különleges helyet foglal el, hiszen megszólaltatása rendkívüli koncentrációt és összehangolt munkát igényel. Nem elegendő egyetlen billentyűsort kezelni: a hangszeren akár négy manuál, vagyis kézzel megszólaltatható billentyűsor, valamint egy lábbal működtethető pedálsor is található. A játékosnak mindezeket egyszerre kell irányítania. A feladatot tovább nehezíti, hogy nincs két teljesen egyforma orgona, így minden új hangszerhez alkalmazkodni kell, és előadás előtt meg kell ismerni annak sajátosságait.
Lea már számos helyen megfordult orgonaművészként, hangversenyeken és különböző megmérettetéseken egyaránt kipróbálhatta magát. Ezeket az alkalmakat kivétel nélkül élvezte, hiszen fontos számára, hogy a közönséggel is megoszthassa azt az élményt, amelyet játék közben átél.
„Szeretném átadni az embereknek azt az élményt, amit én megélek magamban, miközben játszom” – fogalmazott.
Mindezek mellett mégis a templomi szertartások állnak hozzá a legközelebb. Ezeken az alkalmakon ugyanis nemcsak orgonál, hanem énekel is: még középiskolai tanulmányai idején, az érettségire készülve elvégezte a kántorképzést. A kántor feladata, hogy a templomi szertartások zenei szolgálatát vezesse, az orgonajáték és az ének segítségével irányítva a közösség liturgikus éneklését. „Számomra ez valódi szolgálat. Úgy gondolom, ha valaki énekelve imádkozik, az kétszeresen imádkozik” – tette hozzá Lea.

A szertartásokon megszólaló dallamokat és az orgona hangját minden alkalommal Istennek ajánlja. Játék közben gyakran cipő nélkül ül a hangszer mögött, hogy könnyebben elérje a lábbal működtethető pedálokat. Számára ugyanis nem az a legfontosabb, hogy éppen hol lép fel: amíg az orgona előtt ülhet, és zenéjével maradandó élményt nyújthat másoknak, addig igazán otthon érzi magát.
Lea jelenleg az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem zenekultúra szakos hallgatója. Tanulmányait tudatosan választotta, hiszen hosszú távú céljai között szerepel a rendszeres koncertezés és az orgonazene szépségének minél szélesebb körű megismertetése. Szeretné, ha olyan emberekhez is eljutna ennek a hangszernek a különleges világa, akik egyébként ritkán vagy egyáltalán nem járnak templomba.
Az egyetemen olyan oktatóktól tanulhat, akik szakmailag és emberileg egyaránt sokat jelentenek számára. Orgonatanára Kubík Tamás, az Egri Bazilika kántora, míg zeneelméletből és zeneszerzésből Zombola Péter segíti a fejlődését. Ezek a területek különösen közel állnak Lea szívéhez: az orgonálás mellett a zeneszerzés vált a másik nagy szenvedélyévé.

Hamarosan két saját kompozícióját is bemutatják a közönségnek. Az egyik egy vallásos témájú kamaradarab, amelyet az egyetemi hallgatói hangversenyre készített, a másik pedig egy karácsonyi koncerten felcsendülő kórusmű. Különösen izgatottan várja ezeket az alkalmakat, hiszen zeneszerzőként most mutatkozik be először igazán a nagyközönség előtt.
A jövőre nézve külföldi fellépéseket is tervez, emellett szívesen dolgozna együtt más hangszeres művészekkel, akár kamarazenei formációkban is. Nem szeretné, ha az orgonálás csupán néhány alkalmi fellépésből állna: valódi hivatásként tekint rá, olyan szenvedélyként, amely egész életén át elkíséri majd.
Lea mindazokat arra biztatja, akik hasonló érdeklődést éreznek a zene és a hit iránt, hogy merjenek közelebb kerülni ezekhez az értékekhez, és minél többet énekeljenek. Hiszen, ahogy ő is vallja, aki énekelve imádkozik, az kétszeresen imádkozik. Különösen fontosnak tartja a magyar egyházi népénekek, a gregorián dallamok és a liturgikus énekek megőrzését és továbbadását. Úgy gondolja, ezek olyan időtálló értékeket hordoznak, amelyekhez érdemes újra és újra visszatérni, és amelyek szépségét sosem lehet eléggé megcsodálni.
„Olyan szépek, olyan ősiek is vannak közöttük, és gyönyörű a gregoriántól kezdve bármelyikig”
A fiatal kántor története jól példázza, hogy a zene nem csupán elsajátítható készség vagy választott pálya lehet. Egy életen át tartó küldetéssé, az önkifejezés eszközévé, sőt a hit megélésének egyik legszebb formájává is válhat. Lea számára az orgona hangja nem egyszerűen dallamokat szólaltat meg: minden egyes megszólalásban ott rejlik a hit, az elhivatottság és az a vágy, hogy a zenén keresztül másokhoz is eljusson valami abból, amit ő maga átél.




















