A tudomány, kultúra világa érdeklődő fiataloknak – szakkollégium, szabadegyetem

Már sok DUE-s csatlakozott. A 2000 óta működő, és eddig csaknem 200 szakembert kibocsátó Bolyai Önképző Műhely – egyetemközi szakkollégium, évi egy vagy két szabadegyetemmel várja tehetséges, a tudomány, a kultúra világa iránt érdeklődő 17–30 év közötti fiatalok jelentkezését államilag támogatott (ingyenes) önképző programjára. Jelentkezni augusztus 15-éig lehet (pótjelentkezés a hónap végéig), az első program a Valósághajlítás című, Zamárdiban 2022. szeptember 23–25. között megrendezendő szabadegyetem – utána pedig minden hónap első szombatján Budapesten tanulmányi nap. Vidékieknek utazási hozzájárulással. 

Ilyen volt a 2021/22-es tanévünk:

Szeptember: Befogadótábor Zamárdiban. A téma: A harmadik út. Előadó: Salamon Konrád történész. További előadók: Bartal Csaba (MúltKor), Gózon Ákos (a 70 éves Élet és Tudomány főszerkesztője, 2021-től a Bolyai Műhely Alapítvány elnöke). Séta a Balaton legszebb kilátóhelyére, a kőhegyi kilátóhoz. Bemutattuk a XVI. Esszencia-kötetet, a Fénytörésben-t.

Őszi foglalkozásaink során több városismereti sétán vettünk részt Sugár Péter építészmérnök, egyetemi tanár vezetésével (Várkert bazár, budai vár).

Karácsonyi vacsoránkon, a Károlyi étteremben régi és új bolyaisok találkoztak.

Februárban, a negyedik alumni-napok kapcsán meglátogattuk a Cézanne- kiállítást, valamint a Nemzeti Színház Rocco és fivérei előadását; túrát szerveztünk a pilisborosjenői „egri” várhoz és a Nagy-Kevélyre, később pedig a pilisi Spartacus-ösvényre.

Színházi programunk során eljutottunk a Nemzeti Színház (Agón), a Katona József Színház (Rozsdatemető 2.0), az Örkény István Színház (Azt meséld el, Pista), a Vígszínház (A rendes lányok csendben sírnak) előadására, és bejutottunk a Bosch-kiállításra.

Többhónapos online szakújságíró tanfolyamunkat háromnapos tábor zárta Berettyóújfaluban. Egyúttal egy pályázati lehetőség folytán megújult 11 éves folyóiratunk: a Bon-BOM, amely várja a munkatársak jelentkezését.

Májusban főleg ELTE-s hallgatók bevonásával a Digitális Jólét Programmal együttműködve megszerveztük a Hetedik! – Online tanulmányok című hallgatói tudományos konferenciát. Ez már valóban a 7. tudományos konferenciánk volt, anyagát kötetben jelentetjük meg.

A Balatonnál kezdtük a tanévet, a Dunánál zártuk. Júniusi foglalkozásunk helyszíne a Római-part volt.

Ilyen lesz az idei tanévünk:

A 2022/2023-as tanévet ismét a Balatonnál, Zamárdiban indítjuk
Témája: Valósághajlítás, álhírek, összeesküvés-elméletek.

Megújult programunkban továbbra is minden hónap első szombatján 1FILM + 1KÖNYV + 1ZENE + 1VERS valamint sok beszélgetés, kirándulás, színház, kiállításlátogatás.

Leendő hallgatóink 2022. augusztus 15-ig küldhetik be felvételi jelentkezésüket.
A jelentkezéshez szükséges információk
bolyaimuhely.hu/felveteli oldalon találhatók.

Felvett hallgatóink számára a képzés ingyenes, vidéki hallgatóinknak útiköltség-hozzájárulást biztosítunk.

Honlap: bolyaimuhely.hu
További információ:
bom@e-nyelv.hu