Ebben az interaktív előadás sorozatban diákok és szakemberek közreműködésével mutatjuk meg, hogy a fejlődő tudomány és technológia lehet környezetbarát és fenntartható is. Megmutatjuk, hogy a technikai vívmányok hogyan segíthetik bolygónk fennmaradását, az ember és a természet életterének megtartását. Az emberiség elképesztő mértékben rombolja bolygónkat és környezetünket, ezért elengedhetetlenül fontos, hogy olyan technológiát és modellt állítsunk fel, amelyek segítségével harmóniában élhetünk környezetünkkel. Ez az emberiség legégetőbb problémája, amire azonnali válasz szükséges.
- Baptista szeretetszolgálat: #ClimateOfChange – Pódium beszélgetés Puskás Petivel, Kánai Andrással és Horváth Sándorral
A #ClimateOfChange nemzetközi kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a klímaváltozás veszélyeire és Európa-szerte cselekvésre ösztönözze azokat, akik szívükön viselik Földünk és a jövő generációk sorsát. A 13 országban zajló kampányt Magyarországon az idén 25 éves Baptista Szeretetszolgálat képviseli, amely hazánk egyik legnagyobb segélyszervezeteként naponta mintegy 30 ezer embernek nyújt rendszeres humanitárius és lelki segítséget.Az éghajlatváltozás következményeként egyre fokozódó gazdasági és politikai hatások miatt a jövőben egyre többen szorulnak majd támogatásra. A #ClimateOfChange célja ennek megelőzése, illetve mérséklése. Ha érdekel a projektjük, keresd őket a Sajtfeszten a Nagy Hallban. Sajtófesztiválon!
Kitta Gergely (Klímapolitikai Intézet): Klímakommunikáció – Tényleg jobb félni, mint megijedni?
Klímakatasztrófa, klímaválság, klímavészhelyzet. Ilyen és ehhez hasonló szavak szövik át az éghajlatváltozással kapcsolatos híreket. Mi az oka annak, hogy egyre több ilyen kifejezéssel találkozunk a mindennapokban? Hogyan hatnak ránk ezek a fogalmak? Felráznak és cselekvésre sarkallnak, vagy éppen ellenkezőleg: megfélemlítenek és elbizonytalanítanak bennünket a klímaváltozás elleni harcban? Az előadás ezekre a kérdésekre keresi a választ, amely a nyelvi radikalizmus jelenségét elemzi a klímakommunikáció témakörén belül.
- Fővárosi Közterületfenntartó (FKF Zrt.) – Hogy ne öntsön el minket a hulladék – egész napos kiállítás (Nagy Hall)
Az FKF Edukációs és CSR Csoportjának munkatársai interaktív programokkal, játékokkal, feladatokkal várnak a Sajtfeszten: a mintahulladékokat elhelyezhetik a megfelelő kukákban, a környezetvédelmi puzzle kirakását követően a képen látottakról kérdés-felelet formájában mesélhetnek, „végigsétálhattok” a hulladékpiramis lépcsőfokain és feladatot oldhattok meg a komposztálás témájában is. A feladatokban való részvételért kis FKF-es ajándékokat is kaphattok.
- Herman Ottó Intézet – A védjegyek őrei – egész napos kiállítás (Nagy Hall)
A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. munkájának fókuszában a környezetvédelem, a természetmegőrzés, valamint a vidékfejlesztés állnak. A környezet- és természetvédelem területén az Intézet többek között levegőtisztaság-védelemmel, fenntarthatósággal és zaj elleni védelemmel, környezeti kármentesítéssel, valamint természetvédelemmel foglalkozik.
A Kft. végzi a környezetkímélő termékek és szolgáltatások megkülönböztető megfelelőség-tanúsító rendszereinek működtetését. Feladata a magyar „Környezetbarát Termék” védjegy és az Európai Unió ökocímkéjének, az EU Ecolabel pályáztatása és odaítélése.
- Julka webshop – Csak természetesen – kiállítás (Nagy Hall)
Szeretnénk megmutatni, hogy döntéseinkkel aktívan alakítjuk az életünket és a minket körülvevő környezetet. Választásainkkal lehetőségünk van tudatosan formálni a holnapot és kezünkbe venni az irányítást. Éppen ezért hoztunk létre egy olyan vásárlói teret, ahol lehetőséged van műanyagmentes, környezetbarát és praktikus alternatívákat találni a mindennapokhoz. Termékeink egy része teljesen természetes összetevőkből áll, másik része tartósságuknál fogva egy életre szóló alternatívát jelenthetnek az egyszer használatos termékekkel szemben. Gyere és nézz szét nálunk és ismerd meg ezeket a fenntartható alternatívákat. Mottónk: tudatosság, természetesség, fenntarthatóság.
- ReBird – A megújulás jegyében – kiállítás (Nagy Hall)
Mára már telefonjaink nélkülözhetetlen részét képzik életünknek, ezen intézzük foglalásainkat, hívásainkat, pénzügyeinket, emiatt elengedhetetlen a megfelelő védelme.
Miért ne tehetnénk ezt környezetkímélő módon?! A reBird termékek lehetőséget nyújtanak abban, hogy zöld köntösbe bújtassuk telefonjainkat és az ezekhez használt kényelmi eszközöket. Küldetésünk, hogy a környezetbarát és fenntartható termékek használata legyen az új norma, ezt pedig úgy tudjuk megvalósítani, ha azokkal az eszközökkel kezdünk, melyek elősegítik mindennapjainkat. A logónk egy főnix tűzmadarat ábrázol. A reBird márkanév, az angol rebirth (=újjászületés) és főnix madár (=bird) szavakból ered. A főnixmadár a Nap jelképe, visszatérése szimbolizálta a megújulást, a feltámadást, az átváltozást, a megerősödést. Amely felégeti az akadályokat, lerombolja az elavult nézeteket és új ideát teremt a helyére.
Varga Illés – Fenntartható épített környezet – Aula
- Környezettudatos, bio, öko, fenntartható?
- Mi fán terem? Anyag, használat, lábnyom.
- Hol épülnek és miért nem?
- Mit tegyek, hogy környezettudatos házban éljek?
Ezekre a kérdésekre keressük a választ Varga Illés építésszel.
Rakun: A műanyagszennyezés okozta problémákról naponta hallhatunk; hol egy újabb szemétszigetet fedeznek fel, hol egy újabb állat pusztulását okozza. Az elmúlt évek adatai szerint jelenleg körülbelül 150 millió tonna műanyag szennyezi a világ óceánjait. A koronavírus járvánnyal járó korlátozások hatására az egyik legnagyobb hazai csomagolóanyag forgalmazó adatai szerint az elviteles dobozok forgalma a duplájára nőtt, ez a probléma hívta életre a RAKUN Dobozközösség projektet is. A projekt célja, hogy az egyszer használatos elviteles dobozokat egy újratölthető alternatívával váltsa fel. A közösség tagjai a Rakun partner vendéglátóhelyeken (elfogadóhelyeken) különleges rozsdamentes acél Rakun dobozba kérhetik az ételüket, vagy rendelhetik házhoz.
Szebenyi Péter: Környezetmérnök, Klímapolitikai Intézet zöld influenszere
A mai rohanó világunkban sokszor a környezetvédelem szorul az utolsó helyre, ami ellen tenni akarok. A környezetvédelem mindennapjaink részévé kell, hogy váljon. Vallom azt, hogy mindenkinek meg kell találnia azt az elfoglaltságot, amiben kiteljesedhet. Én úgy gondolom a környezetvédelem számomra nemcsak szakmai kérdés, hanem a kiteljesedésem záloga. Ezért minden lehetőséget megragadok annak érdekében, hogy a Földünkért, jövőnkért tegyek. így lett az életem része a környezetvédelem és lettem általa környezetvédelmi influenszer.
Megyeri Balázs: Planet Agency
Megyeri Balázst a hazai közönség az utóbbi években leginkább Jason Momoa dublőreként ismerhetett meg. Balázs filmes karrierje mellett évek óta elkötelezett környezetvédő, aktívan részt vesz a természet- és állatvédelmi akciókban, így a lehető leghitelesebb nagykövete lesz a Planet Agency missziójának.