Dr. Balázs Géza és dr. Szayly József, a DUE alelnökei alapították az Ifjúsági Sajtódíjat 1997-ben. Azóta minden évben egy tehetséges, reménybeli médiás fiatal kapja meg ezt az elismerést. Közülük már többen bizonyították a nagy médiában, hogy érdemesek voltak erre a díjra. Ifjúsági Sajtódíjas volt például Lazári Fanni, aki a Hamu és gyémánt munkatársa is volt, vagy S. Takács András, aki azóta On the spotból lett közismert, vagy Sóki Tamás, sajtófotó-díjas fotós.
A 2023. évi Ifjúsági Sajtódíjasa a Debreceni Egyetem harmadéves hallgatója már évek óta próbálgatja szárnyait a médiában. Kommunikáció szakos hallgatóként ez persze elvárás is, de pályázati anyaga alapján jól látszik, hogy nem eredménytelenül. Gyakornokoskodott már az Indexnél, jelentek meg írásai az f21-en, a Médiagrundon és a Kortárs Online-on is. Reméljük, hogy hamarosan olvashatjátok őt a DUE Tallózóban is. A Dr. Balázs Géza és Dr. Szayly József alapított, nagy hagyományú Ifjúsági Sajtódíj nyertese Paál Boglárka, aki remek szakmai anyaggal pályázott a díjra.
Díja: 30 000 Ft pénzjutalom és 1 db 100 000 Ft-os kedvezménnyel vehet részt a DUE 2023-as Tartalomkészítő, újságíró és blogger táborában.
A DUE elnökségének nevében gratulálunk Paál Boglárkának!