Hogyan változott az ELTE az elmúlt évtizedekben, és miért lett egyre kevesebb a tanárszakos? Mi a „kutatásalapú” kémiatanítás lényege, és mit ad a diákoknak a kísérlettervezés, amit máshonnan nehéz megkapni? Az ELTE oktatójával a tanításról, a szakmódszertan mindennapjairól és a természettudományos oktatás jövőjéről beszélgettünk.
Az ELTE-n végzett, és most ott kutat, tanít. Hogyan változott az egyetem ezidő alatt?
Amikor én végeztem, mindössze harmincan voltunk vegyészek az évfolyamon, miközben sok tanárszakos hallgató tanult. Később ez az arány megfordult: volt időszak, amikor akár százötven diákot is felvettek alapszakra. Ma nagyjából ötven-hatvan körül van a kémia alapszakosok száma, viszont sajnos kevés lett a tanárszakos. Ez nagyon nagy változás.
Mi az oka az elköteleződésének? Mi fogta meg a tudományos pályában?
Elég speciális utam volt: vegyészként kezdtem dolgozni, majd Japánba költöztünk, ahol elsősorban otthon voltam, de az ott lakó barátaim megkértek, hogy tanítsak nekik magyar nyelvet. A végén több „tanítványom” is lett, és nagyon élveztem, hogy ki kellett találjam, hogy hogyan lehet egy bonyolult rendszert logikusan, érthetően átadni. Ekkor jött az a felismerés, hogy a kémiát is érdemes lenne tanítanom. A tudományos közegben az fogott meg, hogy a kíváncsiság, a kérdések, a folyamatos újragondolás természetes része a kutatói mindennapoknak.
Mi az a „kutatásalapú kémiatanítás”, és Ön szerint miért fontos a fiatalok számára?
A „kutatásalapú” kifejezés kicsit félrevezető, mert nem a klasszikus értelemben vett tudományos kutatásról van szó, hanem inkább vizsgálódásról, kérdezésről. A lényeg az, hogy a diák ne pusztán egy „receptet kövessen” a laborban, hanem kapjon egy kérdést, és azon gondolkodjon, hogy hogyan lehet kísérlettel választ keresni rá. Ilyenkor tanul meg igazán természettudományos módon gondolkodni.
Mit tanulhat egy diák a kísérlettervezésből, amit más tantárgy nem ad meg?
A kísérlettervezésben van valami nagyon sajátos: egyszerre kell előre látni, rendszert alkotni, és közben vállalni azt is, hogy nem biztos, hogy a terv azonnal működni fog. A diák megtanulja, hogy mi az, ami változtatható, mit érdemes mérni vagy megfigyelni, és hogy hogyan lehet az eredményeket értelmezni.
Mi az a gyakorlat a kémiaoktatásban, amit a legfontosabb lenne megszüntetni?
A legfontosabb, amit vissza kellene szorítani, az a puszta tényvisszakérdezésre épülő tanulás és számonkérés. Ha a diák megtanulja a definíciót majd visszamondja, akkor rövid idő múlva az egész kikopik, mert nem épült be a tudásába. A természettudományok akkor válnak hasznossá, amikor a megtanultak alkalmazhatók.
Kutatási területe a kémia szakmódszertan. Segítsen egy átlagos olvasónknak megérteni: milyen ez a munkakör? Mivel telik egy napja?
A szakmódszertan lényege, hogy tanárszakos hallgatókat képezünk. Ez részben elméleti munka: foglalkozunk azzal, hogy miért nehéz a tantárgy, hogy hogyan épülnek egymásra a fogalmak, hogy milyen tévképzetek alakulhatnak ki, és hogy hogyan lehet ezeket megelőzni. Ugyanakkor nagyon gyakorlatias terület is, mert a kémia tanítását nem lehet kísérletezés nélkül elképzelni.
Mi a legfontosabb fejlemény a tudományterületén, ami azóta történt, hogy Ön abban dolgozik?
Egyre nagyobb egyetértés alakult ki abban, hogy nem az a cél, hogy a diák minél több tényt bemagoljon, hanem az, hogy megértse a kulcsfogalmakat, és ezekből tudjon gondolkodni. Ugyanakkor az is világossá vált, hogy ehhez szükség van egy stabil alapra is, mert gondolkodni csak valamiről lehet. (Ezt eredetileg Szent-Györgyi Albert mondta.) A kihívás egyensúly: legyen elég tudás, amire építeni lehet, de ne temesse maga alá a diákot fölösleges részletekkel.
Ön szerint hogyan fog változni a természettudományos oktatás Magyarországon a következő húsz évben?
Valószínűleg erősödni fog az a törekvés, hogy a természettudományokat ne elszigetelt tantárgyként tanítsuk, hanem problémák felől közelítsük meg őket: egészség, környezet, technológia, mindennapi jelenségek. A legnagyobb kérdés inkább az, hogy lesz-e elég szakember, elég jól támogatott tanár, és az, hogy az iskolák mennyire kapnak lehetőséget arra, hogy a kísérletezés tényleg a mindennapok része legyen.
Mit tanácsolna a fiataloknak, akik az Önéhez hasonló területen szeretnének elindulni?
Azt, hogy őrizzék meg a kíváncsiságukat, és ne féljenek attól, ha valamit elsőre nem értenek. A természettudományos pálya arról szól, hogy kérdéseket teszünk fel, és lépésről lépésre keressük a válaszokat. Ha pedig valakit a tanítás is érdekel, érdemes minél hamarabb kipróbálni magát ebben a helyzetben.
