A tehetségek éjszakája

Július 10-én ismét megrendezték a tábor tehetségkutató versenyét, a „Ki mit tud?”-ot. A csütörtök esti program, hatalmas tapsviharokkal rázta fel az este csendjét. A versenyen hét fellépő vett részt, akik mindannyian jobbnál jobb előadásokkal ajándékozták meg a közönséget, és nem utolsósorban a zsűrit.

Az idén meglepően kevés előadó jelentkezett, de annál nagyszerűbb produkciók születtek. A hét előadásból hatan énekes produkcióval készültek, de hallhattunk egy gyönyörű verset is Csollár Virágtól, aki saját művel  állt ki a színpadra.

Az eredményhirdetés előtt, de már versenyen kívül Babcsány András és Panulin Bogi, a táborvezetőség tagjai, mutatták meg zongoratudásukat, és komoly precizitással játszották el a „Boci, boci tarkát”.

A zsűri négy főből állt: Kuti Sándor szakmai vezetőből, valamint Hora Dániel, Borbás-Szabó Csilla Lívia (Csili) és Gyarmati Erik csoportvezetőkből. A pontozás nagyon szigorúan zajlott, különösen Csili megfontolt pontozása volt figyelemre méltó, aki szívecskékkel jelezte, melyik produkció hány pontot ért el. Az öt szívecske jelentette a maximumot, ennek ellenére két műsorszám is hat szívecskét kapott a csupaszív zsűritől.

Az ítészek nehéz helyzetben volt, hiszen csodálatos előadásokat láthattak, de végül Bősz Mirkó fantasztikus zongorajátékával és énekhangjával nyűgözte le őket a leginkább, és nyerte el az első helyet a „Vámpírbál” című musical szerelmes dalával. Mirkó elmondta, hogy a zongoradallamot már régóta ismeri, és akkor kezdte el megtanulni, amikor először beleszeretett a musicalbe. Az éneklést csak párszor próbálta el, és a csütörtök este volt az első alkalom, hogy közönség előtt adta elő.

A vámpírszerenádon kívül felcsendült még a Queen, valamint Esti Kornél zenekar dala, egy személyes költemény és egy megható megemlékezés is. Mindemellett Tótfalusi Fanni, a verseny második helyezettje, négy népdalt hozott el a nézők számára különböző országokból. A dalok között volt magyar, mexikói és olasz–svájci is. Szalai Maja és Szabó Réka duettjükben az egész közönséget bevonva szerezték meg a harmadik helyet. A különdíjat Lipkovics Péter nyerte el gitárkíséretes dalával.

Az este örömteli hangulatban telt. A fellépők hosszas gyakorlása és próbálása megtette hatását: szinte minden produkció alatt megjelentek a táborlakók vakufényei, amelyek ritmusra dülöngéltek ide-oda, és minden meghajlást óriási taps követett.

Fazekas Réka