Belehúztunk a munkába, ha már a Balatonba nem lehet – újabb tudósítás a médiatáborról

Ismét összefoglalóval jelentkezünk Balatonkeneséről, a Kenese Port Hotelből, a 2025-ös DUE-médiatábor helyszínéről, ahol július 5-13. között táboroznak az ország legjobb diákújságírói. Korábbi cikkünkben az első három nap eseményein futottunk át, most pedig a középső három történéseit vesszük számba.

Július 8-án, kedden is a táborlakók nyitották meg a napot egy általuk készített Reggeli Ébresztő Műsorral, amelyet szakmai vezetőként Herczeg Zsolt értékelt, majd következett a Napinger Hanti Mártonnal. A Hollandiában élő egyetemista a külföldön tanuló diákok mindennapjairól, beilleszkedési taktikáiról osztott meg történeteket a hallgatósággal.

Közben megkezdődött a tisztasági verseny – a táborvezetőség egy online szerencsekerékkel minden nap kisorsol hét táborlakói szobát, amelyekben ellenőrizzük a rendet. Vendégeket is fogadtunk: támogatónk, a fotózáshoz, videózáshoz felszerelést biztosító Canon Magyarország munkatársai előadással, gépbemutatóval és ajándékokkal érkeztek. Körbenézett a táborban másik együttműködő partnerünk, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum osztályvezetője, Kuklics-Kis Erzsébet is, aki mindent rendben talált.

Délelőtt és délután csoportfoglalkozások voltak – készülnek a cikkek, a fotók és a műsorok -, illetve megnéztük a videós csoport első munkáit, amelyek mustráját Kruzslicz Dávid szakmai vezető vezényelte le. Este pótoltuk be a hétfői vihar miatt elhalasztott, A tábor belehúz! című vetélkedőt, amelyen három csapat – a Fehérek, a Kékek és a Sárgák – mérkőztek meg, a DUE-ról szóló, illetve kommunikációs készségeket bizonyító feladatokat megoldva. A megmérettetést a Sárgák nyerték, mindössze egy ponttal megelőzve a Fehéreket.

Július 9-én, szerdán – szintén a vihar miatt egy nap csúszással – megjelent a táborlakók lapja, a Kenesei RiPort első száma Bodor Júlia és Velek Domonkos csoportjának szerkesztésében, délben pedig a Bodonyi Dániel és Hanti Márton vezette csoportnak köszönhetően megszólalt az első élő rádiós hírműsor, a Krónika. Az újságot Zala Orsolya és Hora Dániel, a Krónikát dr. Szayly József, az online cikkeket Kecskés István, a fotókat pedig Borbás-Szabó Csilla Lívia értékelte. Délután Bodonyi Dániel 20 perces világslágerek címmel fakultatív zenés programot hirdetett meg, este pedig – a tábor félidejéhez érkezvén, ilyenkor szokásos módon – egy hatalmas Felezőbuli – retró nevén: diszkó – tette emlékezetessé a napot.

A Kenesei RiPort címlapja.

Július 10-én, csütörtökön sem maradt el a Kuti Sándor által értékelt Reggeli Ébresztő Műsor – amelynek ideje alatt Babcsány András táborvezető (mint minden nap) az arra kapható és alkalmas táborlakóknak Reggeli Kihívás néven testedzést tartott a Balaton-parton -, majd a Napingeren Hora Dániel operatőrként, Gyarmati Erik pedig színészként mesélt a filmforgatások kulisszatitkairól.

A DUE Szabadegyetem elnevezésű program sztárvendége Berecz Péter, az ATV Heti Napló című műsorának riportere volt, aki korábban elnyerte egyesületünk Ifjúsági Sajtódíját, és most dr. Bihari Bernadett kérdéseire válaszolva engedett bepillantást egy világjáró televíziós riporter izgalmas kalandjaiba.

Berecz Péter (ATV) és dr. Bihari Bernadett (DUE).

Csütörtökön elkészült a tábori csoportfotó, este pedig megrendeztük a Ki mit tud? vetélkedőt, amelyre hét produkció nevezett be, és az első helyet Bősz Mirkó nyerte el, aki a Vámpírok bálja című musical egyik betétdalát énekelte el saját zongorakísérettel.

Bősz Mirkó, a Ki mit tud? győztese

Ezek előtt, után, sőt néha közben természetesen rengeteg minden történt és történik még a DUE balatonkenesei médiatáborban: újabb és újabb médiatartalmak gördülnek le a gyártószalagokról, éjszakába nyúló beszélgetések alatt köttetnek életre szóló barátságok, elszenvedtünk egy árvaszúnyog-rajzást, de ezekkel már nem untatjuk az olvasót – a lényeg, hogy mindenki jól van. Ígérjük, hogy a tábor végén jelentkezünk majd az utolsó három nap eseményösszefoglalójával is.