Öt évvel ezelőtt zuhant le fényképezés közben a 21 éves Szabady Ádám a Westend bevásárlóközpont tetejéről. A tizenöt méteres zuhanás után ripityára törte magát, majd a kórházi vizsgálatok eredményeképp jött rá: többé nem fog tudni járni. Azóta viszont megtanulta értékelni az életet, versenyszerűen úszik és készül a paralimpiára, közben pedig szociológiát tanul.
Ádám élete a balesete után teljesen megváltozott. Budakeszire, az Országos Rehabilitációs Intézetbe vitték, ahol egy teljes évet töltött el. Megtanulta kezelni a kerekesszékét, és az egész új helyzetet, amibe került. Közben a tanulást sem hanyagolhatta el, ezért kórházpedagógusok segítségével tanult. Miután letelt az egy év, Ádámnak iskolát kellett váltania, mert az előző gimnázium, ahova járt, nem volt akadálymentes.
Először nem akarta elfogadni az új körülményeket, vissza akarta kapni a régi életét. Meg akarta mutatni a világnak, hogy fel tud állni. Aztán ráébredt, hogy a felállást máshogy kell értelmeznie. „A változás hirtelen jött. Mentem az utcán, sütött a nap, és rájöttem, hogy az élet nem rossz. Hogy azt is lehet értékelni, ha csak süt a nap.”
Lassan megbarátkozott a kerekesszékével is, már úgy érzi, hogy lett egy vörös sportverdája ingyen és bérmentve. Lehet vele száguldozni is, csak nehogy a rendőr megbüntesse gyorshajtásért, vagy buli utáni ittas vezetésért.
Az emberek 98%-a kedves és befogadó a mozgássérültekkel, a maradék 2% pedig az ostobákból áll, akik hátrányosan különböztetnek meg valakit csak azért, mert két láb helyett két keréken gurul. Persze vannak, akik először furcsán tekintettek Ádámra, de egy kis magyarázkodás után a legtöbben megértik a dolgot.
„Sokan felkapják a fejüket, ha kiejtem a számon, hogy nyomorék. Az, hogy nyomi vagyok, az tény. Olyan, mintha azt mondanánk, hogy szemüveges vagyok. Nem hinném, hogy más lennék, maximum egy kicsit sajátosan szemlélek bizonyos dolgokat.”
Ádám a balesete előtt talán kevésbé volt kibékülve magával, mint most: állandóan nézegette magát a tükörben, azt érezte, hogy ő nem néz ki olyan érettnek testileg, mint a többiek. Bevallása szerint ezért is nem jött sokáig eredmény az úszásban, a szervezete nem volt még kész tetemes mennyiségű izomzat felépítéséhez – ugyanis Ádám versenyszerűen úszik.
Először háromévesen került vízközelbe, majd egyre fejlődve végül versenyezni kezdett. Azonban tizenévesen egy lábműtéte után elvesztette motivációját. Jóval később, már a balesete után, egy terápiás foglalkozás keretein belül győzték meg arról, hogy van értelme komolyan foglalkoznia a sporttal.
Kettő század másodpercen múlott, hogy nem jutott ki a vb-re. Ekkor következett be életében egy olyan fordulópont, amikor félretette a kevésbé fontos dolgait, és sokkal erőteljesebben kezdett foglalkozott az edzésekkel. Mindent alárendelt az úszásnak, még érettségit is halasztott, de végül az Eb elmaradt a járvány miatt.
Rövidtávú célja az, hogy a december elején megrendezésre kerülő Paraúszó Bajnokságon minél stabilabb időt ússzon 100 méter háton és 50 méter gyorson. Hosszútávú célként pedig a 2024-es párizsi olimpiára való kijutást jelölte meg.
Ádám életét a sport mellett a tanulás teszi ki – egyetemen szociológia szakra jár. „Sokan magukat szegregálják, ha kerekesszékbe kerülnek. Ezért lett célom az emberek nagyobb befogadási hajlandóságra való ösztönzése és a mozgássérültek felé való nyitásra bíztatás. Szegény Balázs Fecó slágerének a szavaival élve tehát célom, hogy a kőfalak leomoljanak.”
„Minden pofon, amit az ember kap az élettől, az tanít valamire. Nem szeretnék itt nagy motivációs előadást tartani, de a legfontosabb az, hogy mindig legyen bátorságunk küzdeni. Vegyük észre az élet nyújtotta esélyeket.” Szabady Ádám tizenöt méter zuhanás után ripityára törte magát, és ahelyett, hogy elengedte volna magát, feladta volna, ha nem is rögtön, de egy idő után felállt, mert ráeszmélt, hogy a kerekesszék nem végállomás.
(Tóth Katinka)
