Szmolen Réka most huszonkét éves, idén kezdte meg tanulmányait a Kodolányi János Egyetem kommunikáció- és médiatudomány szakán. Az iskolának köszönhetően egy nem várt lehetőséggel találta szemben magát, megjelent egy novellája a Nyugat Plusz Független Szépirodalmi Folyóiratban. Beszélgetésünk során ő maga mesélt nekem erről, ahogy az is szóba került, mi adja neki az ihletet, vagy, hogy mikor és miért kezdett el írni.
„Rendszeresen tizennyolc éves korom óta írok, amikor a gimnáziumban, ahova jártam (Óbudai Waldorf Gimnázium – a szerk.) volt egy nagy projekt, amiben elő kellett adni valamit” – mondta, majd hozzátette szerinte olyan volt ez, mint ma egy egyetemi szakdolgozat. Nekik kellett gyűjteniük a témához információkat, anyagokat, ezek mellett saját tapasztalatokat is írhattak, de egy mentor tanár is segítette őket.
A témaválasztás a novellákra esett, ami miatt Réka egy külsős magyar tanárhoz is eljárt, vele kreatív írást tanult. Mindeközben elkezdett dolgozni első történetein, a kitartó munkának pedig meg is lett a gyümölcse: “A végén összegyűjtöttük őket és lett hat-hét novellám, ez volt a művészi munkám a projektben. Illetve levezettem, hogy melyiket mikor írtam és honnan jött nekem az ötlet.” Réka a projekt után sem hagyott fel az írással és mára több műfajban kipróbálta magát, ilyen a mese és a vers is. Bár a novellák a kedvencei és írt már komoly témában is, de fantasy-t és szerelmes történetet is olvashatunk tőle, most pedig egy kalózos témájú novellán dolgozik.
Az írók életében az egyik legnagyobb nehézség az ihlet és az inspiráció kérdése, vagyis inkább ezek hiánya. Rékának azonban szerencsére ezzel sincs problémája: “Engem sok minden szokott inspirálni, például a nagypapámnak a történetei, mert azok nagyon érdekesek. Egyszer elmesélte, hogy az 1956-os forradalomkor látott egy tankot, ami majdnem lelőtte az egyetemistákat, én pedig erről is írtam egy novellát.” Emellett a versek is inspirációként szolgálnak a számára, például Ady Endre Lédával a bálban című műve, mely nagyon megtetszett neki és olvasás közben elmondása szerint “csak úgy jöttek a képek” elé, így ebből is született egy írása.
Jövőjét ezen a pályán képzeli el, célja, hogy olyan különleges munkákat adjon ki a kezei közül “melyek inspirálják az embereket, miatta esetleg ők is tollat ragadnak majd” – mondta Réka. Ezután hozzátette, ha nem is kezdenek el írni, akkor csak tetsszen nekik a munkája és tudjon velük segíteni.
Réka jó úton halad a céljai felé, hiszen nemrég a Nyugat Plusz Független Szépirodalmi Folyóiratban jelent meg egy novellája. Ehhez a lehetőséghez Petőcz András, József Attila-díjas, Márai Sándor-díjas és Magyarország Babérkoszorúja díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett magyar író, költő, szerkesztő által jutott, akihez egyetemi kereteken belül szépíró kurzusra jár. Az egyik ilyen órán kapta meg azt a feladatot, hogy írjon egy novellát, melynek a “Ma nem mentem iskolába” mondattal kellett kezdődnie, ez pedig neki annyira jó sikerült, hogy tanára elküldte ezt a folyóirat főszerkesztőjének.
“A címe az, hogy: A Mama tud repülni” – kezdte Réka, majd elmondta, hogy a novella írásakor nagy hatással volt rá Szentesi Éva Pedig olyan szépen éltek című regénye, melyet nem sokkal a feladat előtt olvasott. A novella pedig egy nagyon komoly témát ölel fel: “ Arról szól, hogy egy kislány elveszti az anyukáját és az apukája elviszi őt egy cukrászdába, ahol elmondja neki, hogy “a mamád egy csillagra költözött”. A kislány pedig néz nagy szemekkel és megkérdezi: “A Mama tud repülni?”
(Naár Barbara)
A Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete „DUE Tallózó ismeretterjesztő ifjúsági magazin – tehetségsegítő és -fejlesztő program diákmédiásokkal” címmel, NTP-LAP-22-0003 kódszámon 2022.07.01. és 2023.06.30. között tehetséggondozó programot valósít meg a Nemzeti Tehetség Program, Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint az Emberi Erőforráskezelő 2.000.000 Ft-os támogatásával.