Klímaváltozás, klímaválság, klímavészhelyzet, klíma-klíma-klíma… találkozhatunk vele különböző platformokon. Hívjuk bárhogyan is a jelenséget, egy biztos, korunk egyik legnagyobb környezeti kihívását jelenti.
A március 5-én elstartolt Nagy Diák Klímateszthez kapcsolódóan olyan kérdésekre keressük a választ, mint: milyen hatással van az emberi tevékenység a bolygónkra, milyen hatásokkal kell emiatt számolnunk, és mit tehetünk a teremtett világ védelmében?
Újonnan induló, Klímavédő sorozatunkban elsőként Dr. Hetesi Zsolt fizikussal, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatójával beszélgettünk, aki szakértőként több alkalommal írt és szólalt meg az éghajlatváltozás témájában. Szakterülete az éghajlatváltozás egyes hatásainak rendszerdinamikai vizsgálata, alkalmazkodó energetikai és mezőgazdasági rendszerek kutatása.
Mi vezetett el odáig, hogy a XXI. században a Föld megmentéséről kelljen beszélnünk?
Sokan vagyunk, sokat fogyasztunk, és ezt túlkésőn vettük észre. Ezeknek a bolygóra gyakorolt hatásuk pedig kétféle képpen növekedhet: ha egy ember többet fogyaszt, vagy ha több ember él a Földön.
A nyugati világra az a jellemző, hogy az emberek szeretnék minél jobb életszínvonalon élni, amihez viszont nagyon sok „kütyü” tartozik. Elég csak szétnézni az íróasztalunkon, mennyi tárgy van rajta, olyanok is, amiket már nem használunk. Ehhez képest egy afrikainak nincs sok mindene, de ezzel szemben a harmadik világ túl van népesedve.
Ezt tetőzi, hogy azokban az országokban, ahol az előző népességrobbanás történt- Kína és India- az emberek fel akarnak zárkózni nyugathoz, ezáltal nőttek az igényeik is. Egyre többen akarnak laptopot, autót, mobiltelefont vásárolni, amiket le kell gyártani, csakhogy a Föld energiaforrásai végesek.
A harmadik probléma, hogy mindezt túlkésőn vettük észre. A XX. század végéig nem vettük komolyan azokat, akik azt mondták, hogy a gazdaság nem mindenekfölött áll. Azonban a tiszta levegő, a tiszta víz, a termőföld, az ökológiai rendszer és a biológiai sokféleség nem helyettesíthető pénzzel.
Mindez mennyire a XX – XXI. század terméke, a technológia és az ipar rohamos fejlődésének eredménye?
A kora középkorban, nagyjából a Római Birodalom végétől (Kr.u 476) egészen az 1300-as évek végéig az Északi féltekén egy kicsit melegebb volt az átlagnál. Ez a felmelegedés egy természetes jelenség volt, a mostani pedig már antropogén, azaz emberi hatás eredménye. Ugyanis az üvegházhatású gázok kibocsátása a dinamikus légköri egyensúlyt olyan mértékben változtatják meg, hogy felborítják vele a légkör sugárzási egyensúlyát, és ezzel hozzájárulnak ahhoz, hogy a légkör melegedjen, a légkör pedig átadja ezt a hőt a szárazföldnek és az óceánoknak is.
Ha az éghajlatváltozás hatásairól beszélünk, sokan egy tőlük távoli, rajtuk kívül álló dologra gondolnak, pedig nagyon sokrétűen érinti a mindennapjainkat is. Mondana példákat, hogyan befolyásolja a hétköznapjainkat a klímaváltozás.
Vannak olyan jelenségek, amik hosszabb távon, nagyjából egy emberöltőn belül észlelhetők. Például, akik egy kicsit idősebbek, még emlékezhetnek arra, hogy régen a telek hidegebbek voltak, és hosszabban tartó volt a hóborítás. Manapság, pedig örülni lehet, ha 3-4 napig megmarad a hó. A nyarak is egyenletesen voltak melegebbek, és nem volt ennyi szélsőséges időjárási esemény.
Illetve vannak olyan azonnali események, amelyeket össze tudunk kötni az éghajlatváltozással. Jellemzően ilyen a hirtelen lehulló sok eső, vagy egy fagyos nap, ami akár márciusban is beköszönthet. Emlékezzünk vissza 2017. március 15-ére, amikor hirtelen hó födte be az országot, és megállt az élet.
Könnyen söpörjük félre a felelősséget azzal, hogy az egyén kicsi, amit egy ember tesz, az nem oldja meg a problémát. De ha az egyén a maga szintjén tud ártani, akkor használni is tud. Mit tehetünk mi, mit tehet egy diák, és mit tehát egy család? Hogyan tudunk nem ártani és hogyan tudunk használni, javítani?
Az egyén felelőssége és a közösségbe ágyazott felelőssége nem ugyanakkora. Az egyén felelőssége addig terjed, hogy bizonyos dolgokat megtehet és bizonyos dolgokat nem tesz meg. Ez példákon keresztül: megveszem-e a nagyobb autót, elmegyek-e a Kanári-szigetekre nyaralni repülőgéppel? Ezekre a választ az adja, hogy mennyire hatott rám a reklám, vagy sok esetben a társadalmi elvárás.
Egy valami azonban biztos. Az én felelősségem egyénként kisebb lesz, mint a közösségbe ágyazott egyén felelőssége. Ugyanis a közösségemben van valamekkora szavam, és ha ebben a közösségben tudok találni olyan embereket, akik ugyanazt gondolják, mint én, akkor rajtuk keresztül a közösség egészére komoly hatást tudok gyakorolni, ezáltal meg tudom változtatni a közösség játékszabályait.
Azért pozitívumként megemlíthető, hogy egyre többen csatlakoznak az ún. zero waste (hulladékmentes) életmódhoz. Ez mozdít előre valamennyit egy jobb rendszer kialakításához?
Ha ez nem válik tömegessé, akkor nem. Sokkal több kacat vesz körül minket, mint 10-20 évvel ezelőtt. Volt is erről egy cikk is a Guardian-ben, aminek a címe az volt, „Miért csináljak én 8 dolgot a környezetért, amikor a szomszédom 100-at csinál ellene?”. Amíg ezek a dolgok nincsenek egymással arányban, addig nehéz lesz bármin is változtatni.
Ezt jól tükrözi a jelenlegi járványhelyzet a világban, amikor közösségi cselekvésben nagy irányváltásra lenne szükségünk. Hogyha ebben a helyzetben az emberek nem bírnak ki 2 hetet, hogy ne menjenek sehova, akkor mit fognak csinálni, ha az egész rendszernek egy más irányt akarunk szabni, amiben kissebre kell fognunk a fogyasztásunkat? Kitörne a lázadás.
A teremtett világ védelme miben több a környezetvédelemnél?
A mögötte lévő bölcselettől. Más értéket tulajdonítunk benne a környezetnek. A környezetvédelemben sokszor olyan filozófia van, hogy az ember önmagában káros; a teremtett világ védelmében pedig ott van az, hogy az ember a teremtés koronája lenne, ha az Istennel együttműködő társteremtő lenne.
Ez most nem így van, hanem béres módjára ütjük-vágjuk, amit ránk bíztak. Sokszor még azt is elfelejtjük, hogy ránk bízták. Úgy hatjuk a pénzt, mintha sosem lenne elég. Úgy gondolom, hogy azok az igazán szegények, akiknek meg kell gondolniuk, hogy hónap végén lesz-e zsíroskenyérre pénzük. Ha viszont azért hajtunk, hogy legyen egy jobb telefonunk, nagyobb autónk, szebb nyaralásunk, az már mammon (hamis isten).
Mennyire visszafordíthatatlan a környezeti és a klímahelyzet? Valóban az utolsó pillanatban vagyunk?
Vannak olyanok, mint például David Attenborough, akik azt mondják, az utolsó pillanatban vagyunk, szerintem meg már az utolsó utáni pillanatban. Vagy minden így megy tovább, és minden tönkre megy, vagy valami komoly áldozatot kell hoznunk. De minél több időt várunk, annál nagyobb áldozatra lesz szükségünk.
Ha most úgy döntenénk, hogy gyökeresen változtatunk az életmódunkon és magán a rendszeren, mennyi időbe telne visszaállítani az ökoszisztémát?
Az ökoszisztéma visszaállása bizonyos tekintetekben évezredeket venne igénybe, más tekintetben, mondjuk, egy erdőség esetén legalább 100 év lenne. Az emberi eredetű széndioxid kibocsátás, hogy kivonódjon a légkörből, ha nem segítünk a természetnek, körülbelül 200 évet jelentene, ha segítünk, akkor is 50-60 évbe telne. Ettől függetlenül a hatásai több száz évig velünk maradnának. Viszont kihalt fajokat már nem tudunk visszahozni.
Mi forog kockán, ha továbbra sem változtatunk a romboló szokásainkon?
Az forog kockán, hogy a gyerekeinknek lesz-e iható vize és élhető környezete.
Bihari Bernadett Luca
A cikket az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatja
