Amikor gyerekként az NCIS laborjeleneteit nézte, még nem tudta pontosan, hogy egyszer ő maga is mikroszkóp fölött ül majd, DNS-hibákat vizsgálva. Dr. Réthi-Nagy Zsuzsánna útja azonban nem egy előre megtervezett tudományos karrier története: sokkal inkább kíváncsiságból, bizonytalanságból, kitartásból és folyamatos útkeresésből állt össze. Ma már tudománykommunikátorként azon dolgozik, hogy a laborok zárt világa közelebb kerüljön az emberekhez — különösen a fiatalokhoz, akikben szerinte még ott él a tudomány iránti őszinte rácsodálkozás.
Hogyan kezdődött az érdeklődése a tudomány és a biológia iránt?
Sokáig nem tudtam pontosan, hogy mivel szeretnék foglalkozni. A kémiát nagyon szerettem, jó is voltam benne, de a biológia közelebb állt hozzám. Különösen a kriminalisztika és a DNS világa érdekelt, főleg a krimisorozatok hatására. Erdélyben nőttem fel, és egy biológiaverseny révén nyertem felvételt az egyetemre. A „B terv” a gyógyszerészet lett volna, de amikor bekerültem biológia szakra, eldöntöttem, hogy ezen az úton megyek tovább. Kezdetben a biológia és a kémia határterülete foglalkoztatott: egy kutatásban például a titán-dioxid környezeti hatásait vizsgáltuk hangyákon. Szerettem a hangyákat vizsgálni, de rájöttem, hogy a terepmunka helyett inkább a laboratóriumi munka érdekel, így kerültem molekuláris biológia szakirányra Szegeden. A mesterképzésen fehérjebontási folyamatokat kutattam, a doktori munkám során pedig DNS-hibajavító rendszerekkel foglalkoztam. Ezek a mechanizmusok javítják ki a sejtjeinkben folyamatosan keletkező DNS-károsodásokat.
Hogyan zajlik a tudományos felfedezés a gyakorlatban, és mennyire látványos egy-egy áttörés a kutatók mindennapjaiban?
Sokan úgy képzelik a tudományos felfedezéseket, mint a filmekben: a kutató belenéz a mikroszkópba, és hirtelen megszületik egy nagy heuréka-pillanat. A valóság ennél jóval lassabb és aprólékosabb. A legtöbb áttörés hosszú évek kitartó munkájából áll össze, és gyakran csak utólag derül ki, mennyire jelentős egy-egy eredmény. Sokszor az is kell hozzá, hogy a megfelelő időben váljon igazán fontossá egy adott felfedezés. Ma ráadásul annyira gyorsan fejlődik a tudomány, és annyira apró részleteket vizsgálunk, hogy egy érdekes eredmény láttán az első reakció gyakran nem az, hogy az ember felfedezett valamit, hanem utánanézünk: vajon más kutatócsoport is látott-e már hasonlót a világban.
Mit jelent az Ön számára a tudománykommunikáció, és hogyan lehet közelebb vinni a tudomány eredményeit a hétköznapi emberekhez?
A tudománykommunikáció számomra azt jelenti, hogy megpróbálom elmagyarázni a nagyvilágnak, miért fontos egy-egy kutatás vagy tudományos eredmény. A kutatóintézeti munkám egyik része is ez: amikor megjelenik egy publikáció, azt próbálom közérthetően bemutatni. Mindig arra helyezem a hangsúlyt, hogy ez miért jó az embereknek. Önmagában az sokak számára távoli dolognak tűnik, hogy valaki valahol felfedez valamit. Szerintem fontos megmutatni, hogy egy kutatás hogyan hathat a mindennapi életünkre. Például egy új eredmény a daganatos betegségek kutatásában nemcsak egy tudományos előrelépés, hanem valami, ami emberek életét is befolyásolhatja.
Mik a leggyakoribb tévhitek a tudománnyal és a kutatásokkal kapcsolatban?
Az egyik leggyakoribb tévhit az, hogy a tudomány tévedhetetlen, és mindig végleges igazságokat mond ki. A valóság ezzel szemben az, hogy a tudomány folyamatosan fejlődik, és idővel korábbi állításokat is felülírhat. Sokszor előfordul, hogy valamit egy adott korszakban a legjobb tudás szerint leírnak, majd később jobb technológiák és pontosabb módszerek alkalmazásával kiderül, hogy mégsem teljesen úgy van. Ahogy a technológia fejlődik, úgy látunk rá egyre pontosabban a jelenségekre. Fontos azonban, hogy ez nem azt jelenti, hogy a korábbi kutatások rosszak voltak, hanem hogy a tudomány is tud tévedni, és képes pontosítani a saját állításait az új bizonyítékok alapján.
Mit tanácsolna azoknak a fiataloknak, akik kutatói vagy tudományos pályára készülnek?
Legyenek nyitottak, és keressék azokat a lehetőségeket, ahol már fiatalon is tudományos tevékenységekbe lehet bekapcsolódni. Ilyen lehetőségekből egyre több van, nemcsak az iskolákon belül, hanem azon kívül is. Fontos az is, hogy merjenek kérdezni, és éljenek azzal, ha van lehetőségük kutatókkal találkozni. Sokszor a kutatókról él egy olyan kép, hogy fehér köpenyes, zárt világban dolgozó emberek, de amikor kialakul egy közvetlen beszélgetés, ez a távolság gyorsan oldódik.
Deutsch Levente
