Hatalmasat robbant Ariana Grande positions című albuma, ennek ellenére én nem tudtam megbarátkozni vele. Nem úgy, mint a legújabb Bring Me The Horizon albummal, ami a hét legjobb megjelenése lett. Emellett itt lesz még Sam Smith és Trippie Redd új lemeze is. Legvégül pedig ne feledkezzünk meg Dua Lipáról sem, aki nem győzi bővíteni Future Nostalgia albumát – jelen esetben egy kétnyelvű dallal. Nézzük, mit is kaptunk az év 44. hetén:
Ariana Grande – positions
Valahogy nekem ez most nem állt össze. Kezdjük azzal, hogy sosem voltam egy hatalmas Ariana Grande fanatikus, sőt, pár dalán kívül nem nagyon tudtam azonosulni vele és valószínű ennek a kétes érzésnek is a gyökere. Egyszerűen a hangzás szinte hibátlanul van összerakva, a vokálokat kifejezetten jól eltalálták. Viszont valahogy nem tudok leragadni nála. Kétszer rágtam át magam a positions-ön, de egy dal sem volt, ami megfogott volna. A The Weeknddel közös off the table-t a többi számhoz képest is jobban vártam, de számomra az is egy csalódás volt. Abel hangja teljesen eltűnt a zenében, miután elsőre meghallgattam, rendesen vissza kellett ugranom, mert nem vettem észre, hogy mikor énekelt. Velem ellentétben viszont a közönség egyszerűen zabbálja az új albumot. Ha csak a Genius listáját nézzük az elmúlt hétvégén nem volt olyan dal, ami akár egyet is megelőzött volna Ariana új számai közül. Ez azt jelenti, hogy a toplista első 14 helye, mind a positions-ről érkezett. Ezt talán az is okozhatta, hogy mindösszesen a lemez nevét adó track volt, ami kikerült hivatalosan is idő előtt. A tényeknél maradva pedig, Ariana Grande ismét egy olyan darabot dobott le, ami továbbra is megerősíti a helyét a XXI. százat legjobb női előadói között, legalábbis népszerűség tekintetében.
Bring Me The Horizon – POST HUMAN: SURVIVAL HORROR
Hát, őszinte leszek, sosem voltam oda kifejezetten az alternatív rockzenéért, de ez a Bring Me The Horizon album egy olyan lemez, amire ráfüggtem. Az érzések elég kétesek voltak bennem az első hallgatás után, viszont másodjára azon kaptam magam, hogy nem figyelek arra, amit éppen csinálok, helyette rázom a fejemet és az asztalomat egyfajta légdobként használom. A POST HUMAN: SURVIVAL HORRORral az együttes tökéletesen megmutatta, hogy hogyan is kell menedzselni egy albumot hosszúságra, legalábbis véleményem szerint. 9 dal, amit hozzáteszek, hogy nem sok, sőt, ezek közül négy már az album előtt megjelent, mégis egy tökéletes összképet kaptunk, úgy, hogy a hallgatási idő meghaladja a 32 percet. A legjobb dal talán a Kingslayer lett, amiben a korábbi Halsey-val közös dalhoz hasonlóan ismét egy vékony, de erőteljes női hang énekel, aki ezúttal a BABYMETAL női japán banda énekese.
Sam Smith – Love Goes
Megjelent a brit énekes, Sam Smith harmadik stúdióalbuma, amely kis változtatások után, a Love Goes nevet kapta. Azért kis változtatásokon keresztül, mivel az eredeti tervekben az szerepelt, hogy az előadó februári To Die For című daláról lesz elnevezve, viszont a koronavírus ezt megváltoztatta. Márciusban ugyanis Sam Smith bejelentette, hogy amellett, ami a világban történik, nem érzi helyesnek, hogy a „die” szó benne legyen a címben, végül ezért cserélődött a cím és a borító is. Smith-nek szerintem tökéletesen sikerült elérnie a célját, hiszen egy szakítós albumot szeretett volna készíteni, de egy vidámabb fajtát, már amennyire lehet. Hiába érzi az ember, hogy a dalok szövege negatív és szomorú, a tipikus Sam Smith hangzás ez ellenére is feldobja. Így egyszerre keverednek a szomorú és a boldog érzések, amelyek jelen esetben szerintem egy jó végkifejletet adnak, és kifejezetten örülök neki, hogy több szakítós lemezzel ellentétben, itt nem a legszomorúbb oldalát ismerjük meg a dolgoknak.
Trippie Redd – Pegasus
Oké, megértem, hogy egyes előadók konkrétan naponta adják ki magukból az újabbnál újabb zenéket, de könyörgöm, 26 dal és 75 perc rengeteg. Mindig is ellenére voltam a túlnyújtott albumokkal, sőt, most már a meghallgatás előtt egy komoly mínusz pont, ha valakin látszik, hogy a mennyiségre fókuszál. Így volt ez Trippie Redd legújabb albumánál, a Pegasusnál. Egyszerűen elveszik a varázsa szerintem az ilyen albumoknak, mert az ember végigmegy rajta egyszer és konkrétan, mire a végére ér elfelejti, hogy mit is hallgatott és melyik dal tetszett neki. Mert tegyük hozzá, hogy jelen esetben nincsenek akkora különbségek a számok között, hogy totálisan el lehessen őket választani egymástól. Pedig a Pegasus nagyon jól indult, sőt, egy teljesen korrekt lemez is lett, ezt leszámítva. Jobb és összetettebb, mint Trippie korábbi darabjai, viszont nem maradandó. Sajnos nálam ennek az albumnak is ugyanaz lesz a sorsa, mint a többi 20-25 dalosnak, mennek egy lejátszási listára, ahol hasonló trackek vannak, így nem kell váltogatnom, ha ilyen stílust szeretnék hallgatni. Szóval kifejezetten jó és hallgatható lett a Pegasus, de annyira hosszú, hogy az ember egy idő után elveszik benne.
Dua Lipa, Angèle – Fever
Nagyon úgy tűnik, hogy Dua Lipa szinte az összes bőrt is le szeretné húzni a Future Nostalgia nevű csontról, hiszen az album már kapott egy 17 dalos DJ mix válogatást, viszont itt még nincs vége. A lemez megjelelése óta megérkezett már a mások dal is, amely a bónusz kiadásban kapott helyet. Az Angèlevel közös Fever viszont véleményem szerint az egyik valaha volt legjobb Dua Lipa dal lett. Az angol énekesnő pörgősebb, táncolósabb stílusával már a pályafutása hajnalán is tudtam azonosulni, bár a legelején a színtiszta pop számai annyira nem fogtak meg. Jelen esetben ez a retro-pop alap és az, hogy Angèle franciául énekel egy szinte tökéletes szimbiózist hozott létre. Hozzáteszem, hogy semmi közöm nincsen a francia nyelvhez, és annak ellenére, hogy hallásból nem épp a kedvencem, jelen esetben a legjobb dolog volt az angol szöveget feldobni vele.
(Lendvai Martin)
(Borítókép forrása: https://pitchfork.com/)
