Nagy neveket tartogatott ez a hét

Mióta elkezdtem ezt a cikksorozatot írni, a mostani az első alkalom, hogy nem sikerül új albumot bemutatnom. Valamilyen szinten írhatjuk ezt a The 1975 számlájára, hiszen már a múlt hét végén is, a megjelenéseket nézegetve csak az ő korongjuk fogott meg. Aztán pénteken végül nem lett még az sem, csak egy számot kaptunk. Emellett viszont van még pár újdonság, amiről érdemes beszélni. Íme, a 17. heti összefoglaló.

The 1975 – If You’re Too Shy

            Ha már valamilyen szinten beharangoztam a The 1975 albumot, vagy inkább számot, kezdjük is azzal. A track először még februárban debütált Notthingamben, a hivatalos kiadásra viszont április 23-ig kellett várni. Ezen a napon a BBC Radio 1 hallgatói voltak a legszerencsésebbek, ugyis ez volt az első platform, ahol hivatalosan le lett játszva a szám. A dal, az előadók szerint a kapcsolat hajszolásáról, és az ezzel járó pajzán dolgokról szól, amit az emberek ebben, a mostani időszakban keresnek. Érdekesség, hogy háttérvokálként FKA twigs szólal meg, aki idén jelölt volt a Grammyn, Cellophane című dalával.

The Rolling Stones – Living In A Ghost Town

            10 perc. Ennyi idő alatt megcsinálod a reggeli rántottád, ennyi időd van két óra között a suliban, hogy megedd az ebéded. És ennyi kellett Mick Jaggernek, hogy megírja The Rolling Stones legújabb dalát. Na, ez azért teljesen még sem igaz, mert Jagger állítása szerint kicsit még belenyúlt a dalba és csak utána adták ki. Ami viszont tény, hogy nem hiába hívják az együttest minden idők egyik, ha nem a legjobb rockbandájának, amire ezzel a dallal sem cáfoltak rá.

https://www.youtube.com/watch?v=m8JqtJx2m2I

Luis Fonsi – Sway

            Őszinte leszek, nagyon vártam már, hogy érkezzen egy igazán tetszetős Songland szám. Röviden, hogy mi is ez pontosan. A Songland egy amerikai zenés tehetségkutató, ahol a legtöbb ilyen műsorral ellentétben nem az énekeseket, hanem szöveg –és zeneírókat keresnek. Akik bejutnak, együtt dolgoznak producerekkel, híres zenészekkel. Minden részben 4 dal versenyez, majd a győztes együtt dolgozhat az adott hét meghívottjával. Ez annyit jelent, hogy a meghívottal közösen, vagy a meghívott előadja a dalt. A vendégek pedig olyan nevek, mint John Legend, a Jonas Brothers, Macklemore, a OneRepublic (itt íródott a Somebody to Love számuk is) vagy például a mostani alanyunk, Luis Fonsi. A mostani, Sway című dalt egy PipoBeats nevű előadó készítette. Már a dal elején megfogta Fonsit, aki csak kisebb változtatásokat eszközölt rajta, például változtak a droppok erősségei. A dal viszont maradt félig spanyol, félig angol, amely még jobban tükrözi Luis Fonsi stílusát.

YUNGBLUD – Weird!

            Az április 16-i, THE YUNGBLUD SHOW keretein belül jelentette be az énekes legújabb dalát, a Weird!-et, amely múlt hét szerdán debütált. Nem okozok szerintem meglepetést senkinek azzal, hogy elmondom: ez a szám is a jelenlegi, otthonülős helyzetről szól. Az viszont kicsit fura, hogy a track egy része még decemberben íródott. Az előadó úgy fogalmazott, hogy ezzel a dallal egy új éra kezdődött el az életében.

Juice WRLD – Righteous

            A 3 legnagyobb hype-ot kapó dal van már csak hátra erről a hétről. Ezek közül kezdjük a legszomorúbbal, meg Juice WRLD, Righteous című dalával, ami a rapper első posztomusz dala. A tavaly decemberben elhunyt Juice már több ízben is mutatott részletet ebből a dalából 2019 folyamán, de a végleges kiadásra sajnos csak a halála után került sor. A menedzsmentje ezzel a dallal indítja el az új album bemutatását.

THE SCOTTS, Travis Scott, Kid Cudi – THE SCOTTS

            Aki bármilyen szinten érintkezik videójátékokkal, szinte elkerülhetetlen, hogy nem futott bele Travis Scottba az elmúlt héten. Travis ugyanis új dalának bemutatására egy különc, de annál inkább kifizetődő megoldást választott. A THE SCOTTS egy része ugyanis a Fortnite nevű videójátékban, egy tíz perces koncert keretében debütált. A Fortnite-tal való kollaborálás kétség kívül hatalmasat dobott a rapper népszerűségén, hiszen az első koncertes eventet több, mint 12 millió játékos nézte élőben.

Lil Uzi Vert – Sasuke

            Majdnem kimaradt az e heti válogatásból Lil Uzi Vert legújabb dala, mivel egyszerűen nagyon későn vettem észre, hogy egyáltalán létezik. Mentségemre szóljon, hogy a bejelentés mindössze pár órával a hivatalos megjelenés előtt történt. A Sasuke egy Naruto karaktérről kapta a nevét és maga a dal is róla szól, ami tükrözi Uzi elkötelezett rajongását az animék iránt.

(Lendvai Martin)

(Borítókép forrása: https://hypebeast.com/)