Applikáció a biztonságos vezetésért

Évente több ezer közlekedési baleset történik Magyarország közútjain, melyek közül számos eset halállal végződik. A tragédiák többsége a sebességhatár túllépése miatt következik be, és megelőzhetők lennének némi odafigyeléssel és felelősségtudattal. Ez a gondolat adta az alapot egy applikációnak, aminek célja, hogy a szabályos vezetésre ösztönözze a sofőröket. Berzai Zsolt alezredes, az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság főtitkára mesélt nekünk az OBBPoint névre hallgató alkalmazásról.

Milyen céllal jött létre az applikáció?

Erre nagyon egyszerű a válasz: hogy minél kevesebb haláleset történjen Magyarország közútjain, persze ez Európa és a világ számos más közútjára is vonatkozik. Ezek a balesetek elkerülhetők lennének 98-99%-ban, mert legfőképpen emberi mulasztás, fegyelmezetlenség miatt történnek. A legtöbb közlekedési baleset a sebességhatár túllépése miatt következik be.

Ez adja tulajdonképpen az applikáció alapját, ami a világon egyébként egy egyedülálló, hűségpontokkal működő rendszer –, arra próbáljuk ösztönözni a sofőröket, hogy tartsák be a megengedett sebességet attól függően, hogy hol közlekednek. A telefonba beépített GPS segítségével tudjuk meg, hogy milyen útszakaszon közlekedik az autót vezető felhasználó, ott mennyi a sebességhatár, majd a program egy algoritmus alapján kiszámolja a sebességet, és hogy hány pont jár a jármű vezetőnek, valamint utasának. Ha ez teljesül, a fiókja számláján folyamatosan gyűlnek a pontok, vagyis az OBBCoinok egy pontegyenlegre.

Szóval akár én is letölthetem az applikációt és használhatom, például amikor apukám ül mellettem a kocsiban? Akkor is, hogyha nekem nincs jogosítványom?

Igen, mert úgy gondoljuk, hogy az utas hatással van a járművezetőre. Sokan vannak, akik nem mernek szólni, ha esetleg a sofőr gyorsabban halad, mert cikinek érzik mondani, hogy „menj lassabban”, „kösd be az övet”, „tedd el a mobiltelefonodat”, „ne vezess ittasan, láttam, hogy alkoholt ittál”. Az utas felelőssége is beülni egy ilyen ember mellé, és ha nem is jogi felelősség, de erkölcsi felelőssége van. Tehát azáltal, hogy az utas is használhatja ezt az applikációt, és a pontokat felhasználhatja, azzal ösztönözni szeretnénk, hogy legyen hatással a járművezetőre. Azonban azt tudni kell, hogy egy autóban összesen két ilyen eszköz használható, azé, aki először bekapcsolta, illetve még egy emberé, aki az öt méteres környezetében tartózkodik. Az viszont nincs megkötve, hogy hány sofőr és hány utas használhatja, valamint életkortól is független, akár egy gyerek is lehet az.

Csupán regisztrálni kell az oldalra egy szabadon választott email címmel és felhasználónévvel, majd létrehozni egy „avatart”. Ha ezt a karaktert szeretnénk fejleszteni, azt a gyűjtött pontokból megtehetjük, ott vásárolhatunk neki különböző felszereléseket vagy dönthetünk úgy is, hogy levásároljuk az alkalmazás oldalán felsorolt partnereink valamelyikénél. Ez azt jelenti, hogy az összegyűjtött pontokat egy QR kód formájában kedvezményre lehet váltani, mellyel akár ingyen is meg lehet szerezni termékeket.

Mi történik akkor, hogyha nem szabályosan közlekedünk az alkalmazás használata közben? Tud büntetést vagy figyelmeztetést küldeni az applikáció vagy ez továbbra is a hagyományos módon működik?

Arra a program nem alkalmas, hogy joghatásos mérést folytasson, mert nem hiteles. Az alkalmazás nem a szankció rendszer része, így tehát csak jutalmazni tudunk.

Az eddig összeszedett pontokhoz nem nyúlunk, de ha a sofőr egy útszakaszon tartósan szabálytalanul közlekedik, akkor az ott addig összegyűjtött pontjait elveszti.

Az alkalmazás előre figyelmeztet, hogy melyik útszakaszt figyeli vagy teljesen véletlenszerűen működik?

Ha közúton közlekedünk minimum 40 km/órával, akkor mindenhol automatikusan be fog jelentkezni a program, de természetesen más alkalmazások, mondjuk egy útvonaltervező program mellett is futhat, mert ez a program a háttérben is működik. Viszont azt is érzékeli, ha a járművezető kézbe veszi a telefonját, ilyenkor küld egy üzenetet, amiben rákérdez, hogy utas-e.

Mikortól lehet használni az alkalmazást?

Augusztusban terveztük elindítani éles fázisban a programot, azonban voltak olyan technikai akadályok, amiket sajnos nem sikerült időben elhárítani, és ezért jelenleg még teszt fázisban van. Ez nem azt jelenti, hogy nem működik, hanem egyelőre nem publikus. A regisztrálók közül választjuk ki azokat, akiket bevonunk ebbe a tesztbe. Először 50, majd 100, 200, 2000, 10000… embert. Ezáltal teszteljük a program működését is, az apróbb hibákat csiszoljuk. Bízunk benne, hogy szeptember közepére mindenkinek elérhető lesz az applikáció, és nem a teszt verziója, hanem az éles, mindenki által letölthető app. Jelenleg csak Androidot használók tudnak regisztrálni, de ezen dolgozunk, és napról napra változhat. Egy dolgot még tudni kell, a tesztfázisban összegyűjtött pontok még nem beválthatók, kivéve az alkalmazáson belüli karakterfejlesztésre.

Ez az egyedülálló applikáció bár még a fejlesztés alatt áll, a megvalósítás szempontjából már a célegyenesben van, ehhez sokat hozzátesz majd a tesztalanyok véleménye is.

„Nekünk fontos az, hogy visszajelzéseket kapjunk, szeretnénk egy olyan programot kiadni, amitől tényleg biztonságosabban vezetnek majd az emberek. Egyelőre még csak Magyarországon működik a program, de ha látjuk, hogy beválik, akkor kiterjesztjük más országokban is.” – tette hozzá Berzai Zsolt.

 

(Hegyi Vivi, Németh Fruzsi)