Életünk kihívásait gyakran metaforizáljuk sziklákkal. Az életnek dombjai, völgyei, olykor pedig sziklafalai vannak. A Mélypont érzés című 2024-es magyar dokumentumfilmben két – az előbbi analógia szerint befelé dőlő szirteken felfelé küzdő – fiatal szerfüggő felépülését követhetjük végig Miklós Ádám rendezésében.
Mindannyian láttuk már „tankönyvi” példáját egy szerhasználónak. Nem is kell messzire menni, bármely nagyváros nagyobb forgalmi csomópontjára gondolva valamennyiünk fejében keletkezik is már a kép arról, hogy néz ki az, amikor valaki ilyen szerekkel él. Valószínű, hogy sokan találkoztunk már a kábítószert fogyasztók többségét jelentő, első látszatra teljesen átlagos életet élőkkel, akár anélkül, hogy feltűnt volna nekünk. Pontosan ennek a csendes többségnek a képviselőit ismerhetjük meg a Mélypont érzésben: a film során a nehéz családi háttérből érkező gimnazista lány, Boróka, és a fiatal, saját szexualitásával és családi ítélkezéssel küzdő Szilveszter inspiráló történetébe nyerünk bebocsátást.
„Ez lesz a te igazi terápiád, nem a terápiára járás. Nem lesz könnyű: ezt nem fogod tudni megúszni” – hallható a film előzetesében. Itt arra az innovatív rehabilitációs módszerre gondolnak, amikor az addikciós problémákkal küzdők nem csak csoportos, vagy egyéni gyűléseken dolgoznak, hanem kint, a természetben. A szereplők nem csak az élet szikláin másznak: a dokumentarizmusra nem jellemző, stilizált felvételeken derül ki igazán, milyen tökéletesen megfeleltethető a sziklamászás nem csak az élet alakulásának, hanem a függőségből való „kimászásnak” is. A felmászáshoz az összes erőnket összegyűjtjük, mégis egy rossz mozdulatba kerül leesni – mégis mindig van valami, esetünkben a kötél és a beülő, ami megfog minket a mélybe zuhanástól.
A szerhasználatnak az esetek túlnyomó részében mélyre gyökerező oka van. Felhőtlenül boldog embereket nem vonzaná a lehetőség, hogy „amikor használnak, akkor ne érezzék, hogy vannak, csak úgy legyen a világ, és legyenek ők”. A filmben végig követhetjük azt is, ahogy ezekre a mélyre fonódó problémákra is keresik megoldást a főszereplők – hiszen hiába másztak fel a szikla tetejére, ha a szikla tetején ugyanaz a „szikla” várja őket. A Mélypont érzés sokáig az emberrel marad – függetlenül attól, hogy éppen dombon, vagy völgyben jár a néző, amikor találkozik vele.
(Hacsek Anikó)
